Barkácsolj, javíts, alkoss! - Egyre népszerűbbek a közösségi szereldék

Ne dobd ki, javítsd meg, alakítsd át és használd tovább! Ez a szemlélet még pár évtizeddel ezelőtt is természetes volt, a tárgyakat megbecsülték, használati értékük volt, és jóval kisebb szemétdombok látszódtak még a Holdról is. Nyugat-Európa szerte a felnövekvő generáció egy része érti már, hogy a fogyasztói kapitalizmus nem jó irányba visz. Közösségeket alakítanak, hogy közösen használjanak például egy autót, vagy közösségi tereket hoznak létre, ahol hozzáértőkkel közösen javítsanak meg elromlott tárgyakat.

Akciók akciók hátán, mindenből újat, most! Amikor egy hűtőgépcsere-akció kapcsán megkérdeztem a háztartási gépszerelőnket, hogy kell-e ez nekem, csak annyit válaszolt: „A mostani hűtőd tovább lesz használható, mint amit most újonnan kapnál”. Persze az is lehet, hogy elromlik egy hajszárító vagy kenyérpirító, a nadrág szárát pedig fel kellene varrni… Mindenhez ugyan nem érthetünk, de az alapkészségek elsajátíthatóak, és megtanulhatjuk értékelni a használati tárgyainkat.

Csányi Vilmos egy 2021-ben nekem adott interjújában arról mesélt, hogy az ő gyerekkoromban ünnepnapnak számított, amikor nagy ritkán ruhát vettek, a cipőt pedig a suszter meg tudta javítani, manapság viszont már alig vannak suszterek, mert a cipőt el kell dobni. A világhírű etológus professzor szerint kultúrát kellene váltani, amiben a tárgyak, a ruhák, a bútorok és az eszközök megbízhatóan időtállóak lennének. Nem olyat kellene gyártani – és megvenni -, ami egy-két éven belül garantáltan elromlik, hanem arra kellene büszkének lenni, amit még a szüleink is használtak. Ez sokat segítene a bolygón is, amit lassacskán egy szemétlerakóvá lehet átminősíteni.

Az angol repair szó jelentése: javítás, rendbehozás, helyreállítás, tatarozás. Zene azok füleinek, akik a túlfogyasztás és szemétfelhalmozás miatt az emberi civilizáció nem is oly távoli jövőben való bedőlését vizionálják. Azt már Saly Noémi művelődéstörténésztől tudjuk, hogy a café, vagyis a kávéház egykor főleg munkahely volt. A története a polgárságtól és a kereskedelmi élettől indult, aminek még nem voltak meg a megfelelő háttérintézményei, a bank vagy a tőzsde. Pesten vagy bármelyik nyugat-európai város vásárán először egy civilizált helyen le kellett folytatni a tárgyalást, a megállapodás után írásba foglalták a szerződést, amihez asztal, világítás, toll, tinta és papiros kellett. A pénzt biztonságos körülmények között adták át, majd jött az áldomás megivása. Szóval, a kávéház minden volt, csak szórakozóhely nem.  

Pár évtizeddel ezelőtt még minden tárgynak és gépnek megvolt a szerelője, javítója. Ha valami elromlott, egyértelmű volt, hogy odavittük, hacsak nem volt a családban egy ügyeskezű ezermester. Mahler Wolfgang Otto rádió- és televízió-műszerészként 1975-ben jött Magyarországra az egykori NDK-ból, itt mestervizsgázott, és harminc éve áll a Balatonfüredi Szolgáltató Ipartestület (SZIT) élén.  Időnként még megkeresik, de a szakmája már nem létezik, a szakemberképzése sem. A javítás egyre kevésbé jellemző, hiszen maguk a szakemberek is sokszor azt mondják, ha felkeressük őket, hogy többe kerülne az alkatrész és a szakmunka, mint egy új gép ára. Így az elméletben menthető eszközeink is hulladékká válnak.

Ezen a tendencián igyekeznek javítani a Nyugat-Európában gombamód szaporodó Repair Cafe-k, ahol ahhoz nyújtanak segítséget, hogy mi magunk meg tudjuk javítani a dolgainkat, ezáltal tovább használhassuk őket, ne képezzünk hulladékot belőlük. Emellett megadja a saját kezű javítás okozta sikerélményt, valamint a hasonló gondolkodásúak közösségéhez tartozás érzését is. A helyszínen szerszámok és szakértők, különféle leírások segítik a szerelést, javítást.

Az első Repair Café közösségi teret 2009-ben hozták létre Amszterdamban, a holland modell alapján azóta világszerte számos helyen követték a példájukat. Az első magyar Repair Cafe a budapesti Teleki téren nyílt meg. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az üzemeltető működteti a több mint húsz éve létező Para-fitt civil szervezetet, ahol alapvetően fogyatékkal élő fiatalokkal foglalkoznak: sportprogramokat, kulturális programokat és táborokat szerveznek nekik. Az évek során egyre fontosabb lett számukra az, hogy a fenntarthatóság érdekében környezettudatosan éljenek. Első lépésként a Fővárosi Önkormányzat által létrehívott Közösségi költségvetésbe adták be az ötletüket, ahonnét jelentős támogatási összeget kaptak, így tudták létrehozni az újfajta közösségi teret és műhelyt.

A szakemberek nem ülnek ott egész nap, kedd délutánonként például asztalosok várják az érdeklődőket, szerdán és csütörtökön varrónő, pénteken kisgépszerelő, szombatonként pedig kerékpár és kerekesszék szerelésére van lehetőség. Be lehet vinni az elromlott kávéfőzőt, az elkopott féket vagy egy kitörött széklábat. A szakemberekhez előre, személyesen vagy e-mailben lehet bejelentkezni, és érdemes elküldeni például a rendetlenkedő kenyérpirító problémájának a leírását is, ez alapján pontosabb tanácsot és időpontot kaphatunk. A Repair Cafe azonban a szó hagyományos értelmében nem szerviz, hanem egy közösségi hely, ahol a tudásmegosztásra fókuszálnak, vagyis az elromlott tárgyunkat elsődlegesen nem a szakember fogja megjavítani, hanem az ő segítségével mi magunk.

A tudásmegosztás ingyenes, a cél pedig az, hogy a későbbiekben mi, saját magunk is meg tudjuk javítani a különböző eszközeinket. Értelemszerűen a javításhoz, szereléshez szükséges alkatrészekért fizetni kell, ezeket a javítandó tárgy tulajdonosának kell beszereznie, abban viszont segítenek, hogy mit kell vásárolni. Ahhoz, hogy a műhely a későbbiekben is fenntartható legyen, a segítségnyújtás fejében adományokat elfogadnak, ami nem kötelező. Az ad, aki szeretné elismerni az ott végzett munkát, elégedett volt a tevékenységgel és szeretne még sokáig oda járni, de ha erre valakinek nincsen módja, attól függetlenül is nagyon szívesen segítenek neki.

Az idősebb korosztály még emlékszik arra, hogy milyen saját maguknak megszerelni tárgyakat, nekik alapvetően fontos a környezettudatosság, hisznek a körforgásos gazdaság áldásos hatásában. De egy közösségi szerelde jó lehetőség annak is, aki az otthoni bütykölés közben elakad, vagy csak egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy új tárgyakat, eszközöket vásároljon. Maga a tér arra is alkalmas, hogy különféle workshopokat tartsanak, például üveg- vagy bútorfestéssel, kötés-horgolással kapcsolatban, és lehet csere-bere börzéket, bolhapiacot is szervezni. Persze lehet csak közösségi térként is használni, beugrani egy kávéra és beszélgetni, olvasgatni, mint ha csak egy nagyra nőtt, közös nappaliban kötetlenül üldögélnénk.

Nos, ki szeretné megnyitni Balatonfüred első Repair Cafe-ját? S ki ülne be oda egy-egy órára, hogy megtanítson másokat varrni vagy javítani? A társadalmi szerepvállalás menő dolog, és mivel bőven lesznek, akik ezután is szakemberre bíznák a feladatokat, így a saját biznisznek is jót tesz a közösségi feladatok felvállalása.

Geológiai utazás nem létező tájakon

 

Hány millió évesek a Tihanyi-félsziget vulkánjai? Hogyan került ide a Füredi Mészkő az Egyenlítő környékén hullámzó sekély, a mai Bahamákhoz hasonlatos trópusi tengerből? És mit fújtak a Kárpát-medencébe a jégkorszak barátságtalan szelei? Miért épp hatszögben válik szét leggyakrabban a bazalt? A füredi Huray-villa kiállításhoz kapcsolódva geológiai utazás következik, nem létező tájakon.

A Balaton-felvidék vulkáni és üledékes kőzetanyagának felhasználásával Néma Júlia Ferenczy Noémi-díjas keramikus egyedi porcelán- és kőedénytárgyakat készített, amikre festői módon kerültek rá a mázak. Ezeket a természetes ásványi anyagokat a földképeihez mázként is használta, illetve az összegyűjtött mintákat a papír anyagával kombinálta. A folyamat lényege, hogy a művész a különböző ásványokból felépülő kőzeteket (például bazaltot, Füredi Mészkövet), de akár ipari melléktermékeket (pl. devecseri iszapot) fatüzelésű kemencéjében, ezerháromszáz fok fölötti hőmérsékleten különleges mázként használta fel agyagból és porcelánból készült felületekre.

Többmillió éves távlatot átfogva a tágabban értelmezett Balaton-felvidékről, szigorúan művészeti céllal, kis mennyiségű, maroknyi anyagmintákat gyűjtött az alkotó, a BfNPI Bakony–Balaton UNESCO Geopark csoportvezetőjének, Korbély Barnabás geográfusnak a segítségével. A mitikus távlatok, a transzformációk, az energiával telített tüzes közeg erős művészi hatást váltottak ki Néma Júliából, az olvadás-mozgás-megszilárdulás pedig a Föld keletkezésével párhuzamos folyamatokat idézett fel benne. A geográfust a kiállításon szereplő anyagok földtudományi jelentőségéről kérdeztük, illetve a geopark méltán híres és ismert vulkáni örökségéről is mesélt.

A füredieket külön érdekelheti, hogy nyolc millió évvel ezelőtt a Bakony - Balaton-felvidék vulkáni terület első tűzhányói a mai Tihanyi-félsziget területén törtek ki, az utolsók pedig nagyjából két és félmillió évvel csendesedtek el a Káli-medencében. Egyes kerámiákon mészkövek köszöntek vissza, például a külön kőzetrétegtani egységként kezelt Füredi Mészkő. A triász időszakban valahol az Egyenlítő közelében, egy sekély trópusi tenger alján halmozódott fel az a mésziszap, amiből hosszú évmilliók alatt alakult ki a Füred környékén leírt karbonátos kőzet, a maga jellegzetes ősmaradványaival, ásványi összetételével. A rétegzett mészkő a füredi Lóczy-barlang természetes szelvényében is megfigyelhető. Tőlünk délre, sok-sok ezer kilométerre, egy trópusi, szubtrópusi környezetben volt tehát a „mi mészkövünk” bölcsője, és a lemeztektonikai mozgásoknak köszönhetően, évenként néhány centiméteres sebességgel érkezett meg a mai helyére.

Dinamikus bolygónkon tehát minden mozgásban van, ha nem is olyan sebességgel, mint amihez hozzászoktunk. Nem úgy, mint amikor a szemünk láttára épül fel valami. Egészen más időskálán kell gondolkodnunk. Néma Júlia kerámiáit szemlélve, megismerve a földtudományi hátteret, meg kell tanulnunk eltávolodni a történelmi időléptéktől, és akár év-százmilliókban gondolkodnunk a megértéshez.

Arács és Csopak határán van egy vasúti bevágás, autóval közlekedve akár naponta találkozhatunk vele. Az alján vörös színű kőzet látható, erre rárakódva világosabb, szürkés-sárgás kőzetek jönnek, ami egy drámai környezetváltozás nyomait hordozza. A Csopakon, Alsóörsön és Almádiban a felszínen látható, illetve a füredi házak lábazatában is előforduló, jól megmunkálható vörös homokkő egy szárazföldi világot képvisel: egy félsivatagi környezetben kanyargó folyó medrében, ártereiben és zátonyain hosszú évmilliók alatt lerakódott homokból, kavicsból alakult ki. Ezt a területet később elöntötte a tenger, a márgák és mészkövek világa már a tengeri környezetet jelzi.

Iain Stewart skót geológus, egyben a BBC műsorvezetője (a geológia „David Attenborough-ja”), a televíziós földtudományi ismeretterjesztés elismert alakjának 2016-os, angliai előadásán vett részt Korbély Barnabás, az előadás címe szerint a geológia olyan tájakon való utazást jelent, amik nem léteznek. Fontos megértenünk, hogy az egyes kőzetek „nyersanyaga” a képződés időszakában jellemezték a tájat, ma viszont egészen más formában találkozunk velük. Füreden sétálva például egy falban vagy kerítésben tűnik fel az a mészkő, ami mögé egy Bahama-szigeteki, sekély, trópusi, meleg vizű tengert képzelhetünk, a csopaki vörös homokkőre átkacsintva pedig egy félsivatagot láthatunk magunk előtt, a tihanyi, badacsonyi vagy Szent György-hegyi sötét bazaltok mögött pedig tomboló vulkánok tűnnek fel.

A kézzel morzsolható, üledékes kőzetet, a löszt jégkorszaki hideg szelek hozták a Kárpát-medencébe. Az északról fújó barátságtalan szelek itt lelassultak, a velük érkező por a felszínre hullott, leülepedett, hasonlóan ahhoz, ahogy a manapság érzékelhető déli szelek rendkívül finom szaharai poranyagot szállítanak a térségünkbe. Az erre érzékenyek az ilyen napok után azonnal autómosóba rohannak. Amikor sok ezer éven keresztül állandóan fújtak a jégkorszaki szelek, akkor több tíz méter vastagságban alakult ki a lösz, kitűnő talajképző üledéket biztosítva például a szőlőnek vagy egyéb mezőgazdasági tevékenységnek.

A kerámia-kiállításon szereplő anyagok között érdekes kakukktojás volt a vörösiszap, ami egy ipari tevékenység, a timföldgyártás mellékterméke. Tragikus emlék a kolontári zagytározó átszakadása, mementóként ez a magas vasoxid-tartalmú anyag is rákerült néhány kerámiára.

Néma Júlia munkáihoz jobbára néhány maroknyi anyagminta elegendő volt, azt pedig már Korbély Barnabástól tudtuk meg, hogy az állat- és növényvédelemhez hasonlóan létezik földtudományi természetvédelem is. A kiállításon ugyanis szerepelt egy olyan kőzet, aminek sem a fajtáját, pláne nem az előfordulási helyét nem árulták el, erre pedig jó okuk volt: senkinek ne jusson eszébe engedély nélkül nagyobb mennyiséget elvinni belőle. Védett területről (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, természeti emlék) ugyanis bármiféle gyűjtés csak hatósági engedély birtokában lehetséges. De ide tartoznak a geológiai képződmények, ősmaradvány- vagy ásványianyag-lelőhelyek, illetve a tudomány számára kitűntetett fontosságú geológiai alapszelvények is. Ha például a Hegyestűre ellátogatók csak a két zsebüket megtömve távoznának, akkor egy idő után komoly mennyiség tűnne el a védett területről. Az ilyen fokozottan védett területeken például sem élő, sem élettelen elemnek a gyűjtése nem engedélyezett. Sokkal nagyobb értéket képvisel ugyanis a tudás, ha megértjük a Hegyestű oszlopos elválású bazaltjának a keletkezéstörténetét, mint egy darab kőzet a fiókunkban, amit csak mi látunk. A birtoklási vágyunkat tehát fordítsuk át tudásvággyá. Néma Júlia kollekciója is azt az üzenetet hordozza, hogy a földtani örökséghez lehet felelősen is viszonyulni, ráadásul az alkotások száz százalékban természetes anyagokból készültek.

Korbély Barnabás diplomamunkájának a témája is a vulkánok voltak. A vulkanizmus azon kevés földtani jelenségek egyike, ami akár a szemünk láttára, rövid időskálán is jelentős változásokat tud produkálni, nem csoda hát, hogy rabul ejtették a geográfust. A Balaton-felvidéki vulkanizmus pedig nemzetközi skálán is figyelemre méltó: a tanúhegyek, a bazaltorgonák formakincse különleges tájképi, felszínalaktani értéket is jelentenek. Érdekesség, hogy a bazalt statisztikailag a leggyakrabban hatszögben válik szét, ugyanis amikor a kráterből kifolyt láva hűlni kezd, akkor egy zsugorodás is elindul, és a természetben a hatszögű repedés-rendszer tud hézagmentesen egymáshoz igazodni. Nem véletlenül hatszögűek a méhkaptár sejtjei is.

S ha már David Attenborough-t említettük az imént, arról is kérdeztem Korbély Barnabást, hogy milyennek látja az emberi civilizáció globális helyzetét, amire röviden annyit válaszolt, hogy kétségbeejtőnek. A csoportvezető szerint már át is léphettük azt a pontot, amit nem lett volna szabad, és fel kell készülnünk egy alapjaiban megrendült világra. Mint mondja: a jelenlegi civilizációnk gyakorlatilag fenntarthatatlan: fel kellene készülnünk egy, az erőforrásokat sokkal felelősebben használó fokozatra, egyszerűen azért, mert ezek az erőforrások el fognak fogyni. Korbély Barna nem egy pillanat alatt bekövetkező összeomlást vizionál, sokkal inkább egy (bizonytalan ütemű) globális civilizációs krízist, ami várhatóan komoly népvándorlással és népességszám-csökkenéssel fog járni. Ahol nem lesz víz és táplálék, onnét milliók fognak elindulni (mint ahogy az emberiség történetében erre többször volt már példa). Az emberiség által naponta elégetett kőolaj és földgáz hosszú évmilliók alatt rettenetesen lassú folyamat eredményeként képződött, aminek nincs utánpótlása.

 

Mórocz Anikó

 

Ne félj a jótól és kerüld a rosszat

Mi tesz bennünket emberré? Hogyan alakult ki az emberi képzelet és kreativitás, mi volt a szerepe az ősi közösségek életében és a kultúrák kialakulásában? Ezekhez hasonló, rendkívül izgalmas kérdésekre keresi a választ Csányi Vilmos világhírű etológus professzor idén megjelent, Gábor fiának hagyatékul szánt Teremtő képzelet című könyvében, amit a szerző az utolsó, tudományos igényű művének tekint. Ennek kapcsán beszélgettünk Csányi Vilmossal arról, hogy mi történt kétmillió évvel ezelőtt, miért tanít az iskola ötven éve elavult dolgokat, hogy kilencvenedik éve felé haladva miben látja az élet értelmét, és persze Jankáról, édes Jankáról...

- Miért Teremtő képzelet az új kötet a címe?

- Az agykutatók az utóbbi években sok mindenre rájöttek, de a képzelettel keveset foglalkoztak. Például az elmúlt évben megjelent egy jelentős tudományos cikk arról, hogy egy patkánynak is van képzelete, amit használ is. Ha egy adott helyen gyakran megfordulva kitapasztalja a környezetet, és átteszik egy részben hasonló, másik környezetbe, akkor a patkány agyában kimutatható, hogy az előző, ismert hely szerint kezd mozogni. A túléléshez fontos, hogy az állat képes legyen a következő pillanatokat elképzelni. Az egér is ki akar menni a lyukból enni, a beszűrődő zajokból pedig meg kell ítélnie, el kell képzelnie, hogy a szél fúj odakint vagy egy macska mozog.

- Az embernél biológiai tulajdonság a képzelet?

- Igen, el tudjuk képzelni, ami nincs, és a korábbi tapasztalataink alapján fel tudjuk építeni azt. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy az emberi képzeletet képesek vagyunk megosztani egymással, amire az állat beszéd hiányában nem képes. Az emberek tudnak mesélni másoknak, akik hozzáteszik a maguk elképzelését, és ebből teljesen új dolgok alakulhatnak ki. Attól világít a lámpa és megy a televízió, mert sok ember közös képzeletéből kialakultak a technika és a tudomány csodái.

- A könyvét elolvasva sok mindenre fény derül, de vajon mi maradt ki belőle?

- Sok minden… pedig van benne kétszáz irodalmi hivatkozás a friss kutatási eredményekből. Aki tudományt népszerűsít, az lehetetlen feladatként a rendkívül nagy ismeretanyagból gyűjti össze a fontosnak vélteket. Aki mélyebbre akar ásni, az utánanézhet a hiányzó részeknek.

- Legalább ennyire nehéz összegezni, hogy a tudományos pályafutása során Önnek mi volt a legérdekesebb felfedezése.

- Sok érdekes dologgal találkoztam, egyet nem lehet kiválasztani közülük. Ez a könyv is tele van olyan dologgal, amit az elmúlt húsz-harminc év ismeretei alapján írtam. Például eddig az ember idegrendszeréről, kultúrájáról beszélve száz-százötvenezer évre tekintettünk vissza, csak az utóbbi néhány évezredet tartottuk fontosnak, ahol már volt történelem. Arra jöttem rá, hogy sok jelenlegi dolgot nem lehet megmagyarázni, de ha visszamegyünk kétmillió évet, amikor a homo erectusok (felegyenesedett emberek) éltek, akkor nagyon rövid idő alatt egy agyduplázódás zajlott le. Evolúciós szempontból néhány százezer év meglehetősen rövid idő.

- Mi történt kétmillió évvel ezelőtt?

- Akkor keletkeztek az archaikus közösségek.

AZ EGYMÁSSAL BÉKESSÉGBEN ÉLŐ, ÖSSZETARTOZÓ, EGYÜTT DOLGOZÓ ÉS KÜZDŐ, EGYMÁST KEDVELŐ EMBEREK KÖZÖSSÉGE KÖRÜLBELÜL KÉTMILLIÓ ÉVES.

Azért hagyott mély genetikai nyomokat az ember felépítésében, mert ilyen régi. Biológiai szempontból a kultúra gyorsan változik, akár két-három generáció alatt is. A genetika lassabban változik, a hatása viszont sokkal tartósabb. Kialakult, jól működő kezünk, fejünk és lábunk van, ezek nem változnak, nem lesznek szárnyaink. Az ember közösségi felépítése, a szociális viselkedése is ilyen kétmillió éve felépült, működőképes rendszer az agyon belül, ami lehetővé teszi, hogy az ember kezelni tudja az általa felépített világot.

- A megismert múltból mennyire lehet következtetni a jövőre?

- Nagyjából semennyire. Mondok egy példát arra, hogy a mai módszerekkel milyen elképesztő dolgokat lehet mérni: kíváncsiak lehetünk arra, hogy harmincezer évvel ezelőtt mekkora volt egy adott nap hőmérséklete. A vízben lévő oxigénnek ugyanis van egy nehezebb atomsúlyú izotópja, az oxigén 18 (a rendes oxigén csak 16). A napsütés hatására ez a könnyebb oxigén gyorsabban távozik, tehát egy régi maradványban meg kell mérni a két oxigénizotóp (a 16 és a 18) arányát, és pontosan meg lehet mondani, hogy a réteg keletkezésének az időpontjában mennyi volt az adott helyen a hőmérséklet. A múlt tehát teljes mértékben felderíthető, a jövő viszont nem. A múltat érdemes vizsgálni, mert befejezett, és a megismerésével megérthetjük a jelent, a jövőről azonban fogalmunk sincs. Aki azt állítja, hogy meg tudja jósolni, hogy mi lesz a világgal, az csal és átveri a hallgatóságot. Kétszáz évvel ezelőtt sem lett volna megjósolható a mai televíziós, internetes, atombombás jelenünk, mert még a kifejezések is hiányoztak hozzá. Számtalan lehetőség és elképesztő változatosság lehetséges a jövőben, s nem tudjuk, hogy melyik verzió fog bekövetkezni.

- A mostani, egyszemélyes társadalmak működőképesek?

- Az egyén számára, vagy az emberiség számára? Csak azt tudom, hogy nekem egyénileg mi jó, azt azonban nem tudom, hogy az emberiség számára mi működőképes, mert ahhoz ismerni kellene a jövőt. Lehet, hogy olyat kívánnánk, amitől tönkremenne az emberiség. Az atomra is eredetileg energiaforrásként tekintettek a tudósok, aztán lett belőle atombomba meg atomháború.

- Az Ön számára mi az élet értelme?

- Az életnek nem az az értelme, hogy valami nagy dolgot felfedezzünk vagy megcsináljunk, mert ezek mindig bajba hozták az emberiséget. Kilencven év felé járva az élet értelmének azt látom, hogy

MEGÉLNI A KÖZÖSSÉGET, MEGÉLNI AZ ÉLETÜNKET A TÖBBIEKKEL EGYÜTT.

Ha pék vagyok, akkor jó kenyereket süssek, és nem nagy gyárat akarok a pékségemből, nem azt, hogy tízszer annyi legyen, hanem azt, hogy amit csinálok, az jó legyen, mások elismerjék. Ez mindenkire vonatkozik.

KICSIT LASSABBAN, SZERÉNYEBBEN, A MÁNAK DOLGOZVA SOKKAL TÖBBRE VINNÉNK.

Mindenki valami csodálatos új dolgot akar, a gyerekek elé pedig azt állítjuk példának, hogy csináljon valami nagyot, fedezzen fel valamit, szervezzen egy sohasem volt dolgot, és ebből rengeteg baj származik. Pedig csak azt kellene mondani, hogy

ELÉGEDJ MEG MAGADDAL, BÍZZÁL A TÖBBIEKBEN, ÉLD MEG JÓL AZ ÉLETEDET, NE FÉLJ A JÓTÓL, ÉS KERÜLD A ROSSZAT.

- Hogy tudunk ezekhez valós közösségeket létrehozni?

- Kora gyerekkortól igyekezni kell. Az iskolának nem az lenne a feladata, hogy ötven éve elavult dolgokat tanítson, hanem az, hogy közösségeket hozzon létre. A mai iskolarendszerben egy gyerek nyolc-tíz évet jár iskolába, ha ott végig a közösségépítés lenne a szempont, akkor egy nagyon stabil háttere lenne az életben. Támaszkodhatna az iskolatársakra, és megélhetné a közösséget. Például Amerikában rendkívül fontos dolog, ha valakinek az osztálytársa jelentkezik. Ott az osztályok közösségi szerepét jobban felismerték, mint Európában. Ha előbukkan egy évek óta nem látott osztálytárs, aki kér valamit, akkor segítenek neki, mert a közösség tagja. Ezt még jobban lehetne csinálni, ez kellene, hogy az iskola elsődleges feladata legyen. A gyerekek maguktól is rengeteg dolgot megtanulnak. Tizennégy-tizenöt évesen, ha már egy stabil közösség tagjai, akkor könnyen lehet őket olyan területekre vezérelni, ami érdekli őket és így könnyedén el tudják azt sajátítani.

 - Kutyák nélkül ez a beszélgetésünk sem zárulhat. Szomorú hírt kaptunk szeptember 2-án, Janka elment.

- Még nagyon fáj, nem is szívesen beszélek róla. Janka egyike volt a kutyáinknak, mindegyikük eltávozása fájdalmas volt. Ő két nap alatt ment el, még nem igazán vagyunk túl rajta, nagyon szerettük, és azt gondoltuk, hogy még évek vannak hátra. Amit lehetett, azt megírtam róla az Édes Janka című könyvemben, hozzátenni most nem tudok.

 

Részlet Csányi Vilmos Teremtő képzelet című könyvéből:

„Az emberiség az elmúlt tízezer év során belefutott két zsákutcába. Az első a népesség szaporodása, amely nem veszi figyelembe a bolygó eltartóképességét, és szabályok híján pozitív visszacsatolása miatt nehezen megállítható. A második a piaci mechanizmus, amely egyre növekvő ipari termelést valósít meg, amely ugyancsak pozitív visszacsatolással csak növekedni képes, nem szükségleteket, hanem vágyakat elégít ki, és nincs tekintettel a bolygó anyagi és erőforrásainak véges voltára. Ez a két zsákutca eredményezi a bioszféra elpusztítását, amely már középtávon is lehetetlenné teszi az emberiség életét.

Az emberiség jövője azon múlik, kialakul-e valamilyen megoldás mindhárom problémára.

Ha a mai ember a jövő lehetőségeit nézi, és éppen azon gondolkodik, hogyan lehetne megóvni az embert a pusztulástól, felmerül a kérdés: mi az emberi élet értelme? Van-e egyáltalán? Az én válaszom, hogy valamilyen színpadias, csillogó értelme, mint akár a bálnáknál, nincsen, de élni, kíváncsiskodni, barátkozni, együtt tevékenykedni, szeretni jó. Ez lehet az emberi élet egyedüli értelme. Csupán társak kellenek hozzá, és felesleges az értelmetlen fogyasztás, ami csak a státuszért folytatott versenyt táplálja.” 

(A cikk a Balatonfüredi Napló 2024. évi 8. számában jelent meg.)

Tíz évünk maradt az emberi civilizáció megmentésére

 

Rendkívül nagy a baj, de még van lehetőségünk változtatni a folyamatokon, csak legyen rá elég időnk - Szathmáry Eörs evolúcióbiológus akadémikus így foglalta össze a Föld klímahelyzetét a minap Dörgicsén tartott előadásában, amit a Virágzó Dörgicse Civil Társaság szervezett. A Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának elnöke úgy fogalmazott: csak összefogással, a fiatalok aktív közreműködésével érhetők el eredmények. Egyetlen út van: az őszinte eszmecserék és viták mentén egyezségre kell jutniuk a világ döntéshozóinak, miközben mindenkinek a saját szintjén kell a lehető legtöbbet megtennie.

- Az embernek az az érzése, hogy elment a hajó.

- Jó esély van rá, hogy ez derüljön ki, méghozzá elég hamar, néhány évtizeden belül. Még nem tudjuk pontosan, mikor, azt viszont igen, hogy nincs sok időnk, és ez a legnagyobb baj. Akiknek én hiszek, azok azt mondják, hogy tíz éven belül világviszonylatban nagyon komoly intézkedéseket kellene foganatosítani, aminek én a jelét sem látom. Sokkal inkább azon gondolkodnak, hogy melyik háborút kezdjék el.

„Globális szinten egyre kevesebb ember rendelkezik a globális összvagyon egyre nagyobb hányada felett, ők a legnagyobb károsanyag-kibocsátók is egyben. Aki szegény, vagy épp háborúzik, annak pedig nem a fenntarthatóság a legfontosabb. A dubai milliomos 13 ezer kilométert repül magángépen Las Vegasba, hogy kielégítse a terhes felesége kaviár iránti sóvárgását.”

- Hogy lehet pesszimistaként optimistán cselekedni?

- Úgy, hogy az ember összeszorított foggal elgondolkodik, hogy ő mit tehet a folyamat megállítása érdekében és meg is teszi azt. Számomra ez az ismeretterjesztést jelenti, az akadémiai bizottságban pedig Magyarország fenntarthatóságához kapcsolódó kérdésekkel foglalkozunk. Letesszük a véleményünket a politikusok és az emberek elé, de az már nem rajtunk múlik, hogy mire használják.

„Szélsebesen kellene változnia a politikának is, ennek azonban nem látszanak a jelei. A kormányok időhorizontja világszerte a választási ciklusokra korlátozódik, pedig a politikusoknak is vannak gyerekeik és unokáik. Az utódok érdekükben is be kell vállalni a kényelmetlen, népszerűtlen döntéseket, hacsak nem szeretnék látni őket egy ijesztően leromlott világban tengődni. A nem pár évre választott Ferenc pápa a Laudato si című enciklikájában fejti ki nézeteit, de a dalai láma is ugyanerre figyelmeztet: egy véges rendszerben, mint a bolygónk, a növekedés nem fenntartható.”

- Vannak gyakorlati javaslatok, amikbe bele tud állni egy átlagember?

- Egészen egyszerű javaslatok is vannak, például hogy zöld területre nem építünk újat. Magyarországon sajnos ez a jellemző, a barnamezős beruházások és a régi házak felújítása helyett. Ez a csopaki ház, ahol most beszélgetünk, egykor a veszprémi Napló főszerkesztőjének a háza volt. Tőle egy német házaspár vásárolta meg, akik szépen karbantartották, de nem bíztak a magyar anyagokban, mindent Németországból hoztak a felújításokhoz. 2015-ben vettük meg mi, és külső szigeteléssel becsomagoltuk a házat. Mindenkinek tetszik, akkor tessék nekem megmagyarázni: miért nem újítják fel a régi házakat a Balaton körül?

- Máshol sem teszik.

- Pontosan. A magyar lakóépületek óriási problémája a hőszigetelés. Állandóan siránkozunk, hogy milyen drága az energia, és állítólag ezért szorulunk az oroszokra, de a házak szigetelésébe nem ruházunk be. Ez, és a zöldmezős beruházások már komoly volumen. Vagy miért engedjük szabadjára a kútfúrást? A mély kutak befertőzik a vízzáró réteg alatti, igazán értékes vizet, és attól kezdve az megszűnik ivóvíznek lenni. Nem igaz, hogy nincs tennivaló, de nem történik meg. Biden elnök azzal kampányolt, hogy leállnak a nagy olajberuházásokról, ehhez képest engedélyt adott éppen a Trump által elkezdett beruházásra. Itt tartunk, ne legyenek illúzióink.

„Tömegeket hajt az olcsó energia vágya, ami tovább pörgetné a termelést és a vásárlást, vagyis pillanatok alatt vágnánk tönkre a még meglévő bioszférát. Szöllősi-Nagy András világhírű hidrológus professzor (a füredi Modern Műtárban helyet kapó gyűjtemény társtulajdonosa) is átbillenési pontokra figyelmeztetve kongatja a vészharangot. Ezek átlépése után a beindult folyamat már nem visszafordítható. A grönlandi jég olvadása már túl is lehet ezen, vagyis hiába állítanánk meg a kibocsátást, már senki nem képes megakadályozni a további olvadást. A fényt visszaverő fehér jégfelület csökkenése újabb átbillenésekhez vezethet, ráadásul egyre gyorsabbá válik ez az ördögi kör. Vagyis létkérdés a klímaváltozás sebességének a csökkentése, ami elvileg még lehetséges.”

- A kapitalizmus megreformálására vagy egy másik gazdasági rendszerre való átállásra van javaslata bárkinek?

- Egyre inkább növekszik az a közgazdász réteg, akik a degrowth-t, a negatív növekedést, vagyis a bizonyos fokú szűkülést, visszalépést sürgetik. Ennek egyik eleme - amiről Jásdi István csopaki borász-közgazdásszal szoktunk beszélni -, hogy a reklámokat egész egyszerűen be kellene tiltani. Részben ezek juttattak bennünket oda, ahol vagyunk. Tényleg minden évben új autóra van szükség? A SAAB autógyártása azért szűnt meg, mert túl jó autókat csináltak, csak a formájuk kiment a divatból.

„Egy összeomlás fájdalmas. Elmegy az áram, a fűtés, nincs orvos, intézmény, hatóság. Számítások bizonyítják, hogy ha nem érkezik a boltokba élelem, akkor a nagyvárosokban az emberek tíz nap múlva garantáltan elkezdik gyilkolni egymást a még meglévő ennivalóért. A kapitalizmus zászlaja alatt mértéktelen kizsákmányolás zajlott, akár másik kontinensen is, és úgy tűnt, hogy korlátlan mértékben állnak rendelkezésre a nyersanyagok. Ma már tudjuk, hogy ezek tévutak, és a kapitalizmus eddig megszokott működési módján változtatni kell.”

- Lehet számítani arra, hogy valami változni fog?

- Igen, például azért, mert a döntéshozók, cégtulajdonosok gyerekei vagy az unokáik berontanak a szobába és megkérdezik, hogy „Papa, mégis mi a Jóistent csinálsz?!”. Növekszik azoknak a komoly üzletembereknek a száma, akik a saját cégükön belül megpróbálnak lépéseket tenni. Ez azonban egy lassú folyamat és viszonylag kevés embert érint, de mindenképpen el kell mozdulni, hogy ne a növekedést hajszoljuk, hanem a fenntarthatóságra koncentráljunk. Nem is fenntarthatósági, sokkal inkább fennmaradási kérdésről van szó.

„A klasszikus közgazdaságtan a versenyt isteníti, az alapjaiból pedig hiányzik az együttműködés igénye, pedig évmilliókkal ezelőtt már a Homo erectus is társadalomban, kooperatív szituációban élt. Az üzleti iskolákban máig tanított önzés rendkívül káros, mert a kooperáció ellen hat, fokozva ezzel a bajt. Nem volt még példa olyan méretű globális együttműködésre, amivel a mostani problémák leküzdhetőek lennének, nem is biztos, hogy képesek vagyunk rá, de más esélyünk egyszerűen nincs.”

- Előfordulhat, hogy ha elhibázzuk, akkor az emberi faj kihal?

- Nem hinném, bár nem lehetetlen, De a civilizációnk, a kultúránk rendkívül sérülékeny, időnk pedig igen kevés van. Ahogy Ady írja: „Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn, / Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák”. A mai világunkban megvannak a nagy eszmék, amiket komolyan kéne venni, ehhez képest ismét egyre inkább háborúkkal foglalkozunk.

- Evolúciós szempontból mi van belénk kódolva?

- Az emberiség kialakulása során a csoportok egymással küzdöttek, például a csimpánzok, akik ráadásul ha elkapnak egy másik csoportból valót, akkor jól meg is kínozzák. Na, ők a legközelebbi rokonaink, ötmillió évvel ezelőtt váltunk el tőlük. Az emberi faj kialakulása során fontos volt a parokiális altruizmus, ami azt jelenti, hogy szoros volt az együttműködés a csoporton belül, és ellenségeskedés a csoportok között. Ez sokat segített az intelligenciánk fejlődésében, és növekedett az együttműködés akciórádiusza, de azt nem tudom, hogy globális mértékben lehet-e kellő hatékonyságú együttműködést csinálni. Szkeptikus vagyok, erre senki sem szelektálódott.

„Az ember, mint emlősállat genetikai öröksége, hogy a későbbi jutalmak értékét kisebb súllyal veszi figyelembe, vagyis biológiailag arra vagyunk kódolva, hogy a jövőbeni katasztrófák lehetőségét eltoljuk magunktól, és ez végzetes lehet. Az egyetlen sanszunk, hogy értelemmel bíró biológiai lények vagyunk, és kellő számban felfogjuk, hogy ha mindent a jelenlegi formában folytatunk, akkor az emberi civilizáció fejre áll. Ebben a ma élő kutatók 99,9 százaléka egy véleményen van. Genetikai alapú az a képességünk is, hogy  nagyszámú nem rokon emberrel is együtt tudunk élni és kooperálni. Mi lenne, ha ezt nem a terjeszkedési versenyben kamatoztatnánk, hanem a túlélésünkben?”

- A legfőbb sajátosságunkra, a gondolat erejére építhetünk?

- Richard Dawkins Az önző gén című könyvének utolsó fejezetében leírja, hogy van egy csodálatos kulturális öröklődési rendszerünk. A mém fogalma tőle származik, ami szerinte az egymásnak átadott ismeretek egysége, és a mémek segítségével úrrá lehetünk a gének önzésén. Vagyis a hétköznapi életünkben is előfordul, hogy erős késztetést érzünk valamire, de átgondoljuk, és mégsem tesszük meg, mert például rossz következményekkel járna. A mémek, az ismeretek segítségével az önző génjeink kordában tarthatók. Az emberiség fennmaradása tehát egy kulturális evolúciós kérdés.

- Csak legyen elég időnk a pozitív irányú elmozdulásra.

- Kevésbé lennék ideges, ha lenne egy évszázadnyi, mert akkor kis lépésekkel is lehetne haladni.

- Egy fél évszázadnyi volt, 1970 óta ismert a probléma.

- Igen, de akkor még kevesen hitték el. Ma már sokkal többen tudják, hogy nagy baj van, közülük sajnos többen teljesen lebénulnak Dr. Dúll Andrea nagyon komolyan foglalkozik ezzel a kérdéskörrel.

- A klímaszorongás oldása lehat a cselekvés?

- Szerintem igen, de ezt a folyamatot segíteni kell, be kell vonni őket. Aki lefagy, az ugyanazt csinálja, mint akit nem érdekel a klímahelyzet vagy a járványhelyzet.

„Sokan a saját környezetüket sem ismerik, de sportot űznek a turisztikai repülőutakból, ami óriási környezeti terheléssel jár, miközben hozzák-viszik a vírusokat, például a covidot. A világjárványok terjedésének a kórokozók és paraziták klíma miatti vándorlása sem tesz jót. A madárinfluenza-vírus kockázata épp most ugrott meg, egyre több emlősből mutatták ki. A betegségterhelés könnyen összeroppanthatja a világgazdaságot, ami magával rántja az általunk alkotott és ismert, mostani világunkat.”

- Az információk terjesztésére van egy globális rendszerünk, úgy hívják, hogy internet.

- Sajnos kutatások bizonyítják, hogy az internet sokkal alkalmasabb az ostobaságok, mint az okos információk terjesztésére. Olyan bűnözők, mint Zuckerberg – akinek a véleményem szerint már rég börtönben kellene lennie – rá is erősítenek a visszhang-buborékokkal, ahol mindenki csak a hasonszőrűvel beszél. A facebookon kialakult az ostobák világméretű szövetsége. Korábban nagy számban az írott sajtóban lehetett megjelenni, de azt szerkesztették, manapság pedig bárki írhat hülyeségeket, ráadásul álnéven.

- A mesterséges intelligenciát fel tudjuk használni a klímakérdés megoldásának érdekében?

-  Az MI egy eszköz, amit lehet jóra és rosszra is használni. mint például az atomenergiát. (Megjegyzem: szerintem az maghasadáson alapuló atomenergia-termelés hosszútávon fenntarthatatlan, de az átmenetet nem lehet levezényelni nélküle.) Például az MI segítségével megoldatlan kémiai kérdésekben sikerült eljutni a megoldásig, bár nem értjük, hogyan jutott oda el, de működik. Megkerülő kérdésekkel azt is ki lehet belőle szedni, hogyan készítsünk atombombát, ami ugye már nem annyira vidám. Politikai vagy vállalati döntésekhez is fel fogják használni, ahol már idegesítő lesz, hogy miért azt mondja, amit mond.

- Egy tőlünk független evolúciós rendszerről van szó?

- Az lehet, és erről szeretnék is írni a Nature-ben. Erre utaló jel, hogy például bizonyos computer-vírusok rendkívül adaptívak, alkalmazkodnak a körülményekhez, és ha egy őrült ember olyan vírust csinál, ami mesterséges intelligencia is, akkor a rendszer felfogja, hogy őt meg akarják semmisíteni. A vírus tudatosan fogja módosítani a következő generációjának a tagjait, és eszébe juthat, hogy legjobb védekezés a támadás. Előfordulhat, hogy a legveszélyesebb vírusirtó programokat előállító cégekre megsemmisítő csapást mér. Ha az evolúciós folyamatoknak bármilyen rendszer megfelel (szaporodhat, van öröklődés, öröklődő változékonyság és a változatok el tudják magukat terjeszteni), ott megjelenik az önérdek. Az MI önérdeke enyhén szólva sem biztos, hogy egybe fog esni az emberek önérdekével. A Google-től távozó Geoffrey Hinton (a mélytanulási algoritmus feltalálója) is az emberiség egzisztenciális fenyegetettségéről beszél, és én egyetértek vele. Egyesek szerint ez komolyabb probléma, mint a klíma. Érdekes korban élünk, unatkozni biztos nem fogunk.

- Amikor épp nem az emberiség fennmaradásán gondolkodik, akkor Ön evolúcióbiológusként alapkutató. Mi foglalkoztatja most?

- Az élet kialakulása érdekel, úgy gondolom, hogy értem és szeretném is megcsinálni. Az Európai Kutatási Tanácstól (ERC) három kutatótársammal most nyertünk meg egy hatéves, 13 millió eurós pályázatot, azzal a céllal, hogy egyszerű, de már élőnek tekinthető kémiai rendszereket állítsunk elő. Ahogy az a természetes evolúció során is megtörtént, de mi nem a ma ismert biológiai anyagokkal fogunk dolgozni. Ezzel szeretnék foglalkozni, de muszáj az akkumulátorgyárakkal is, mert ha az emberi civilizáció összeomlik, akkor minden egyéb feleslegessé válik. Két vegyész és egy molekulár-biológus van a csapatban, én pedig elméleti biológusként vagyok első az egyenlők között. A kutatótársaim azt kérték, hogy ne Magyarországról pályázzak, mert akár tudat alatt is befolyásolhatja a bírálókat, úgyhogy a következő hat évben „német” leszek, és ez nem először fordul elő.

- Emellett pedig egy kisfaluban, a dörgicsei kiskocsmában 30-50 ember előtt tart előadást a klímaügyről.

- Igen, ez az életem közszolgálati része, amit nagyon fontosnak tartok. Ebben Habsburg Otto elveit követem, aki sose válogatott a közönsége között azok száma és rangja szerint.

 

Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, a Hun-Ren Ökológiai Központjának kutatóprofesszora, az MTA rendes tagja, az ELTE TTK Biológia Intézetének egyetemi tanára.

(Az írás a Balatonfüredi Napló 2024. évi 1. számában jelent meg.)

A jobbító Messiás

Georg Friedrich Händel: Messiás - oratórium

Előadta a müncheni Bach Kórus énekesei, az Orlando Énekegyüttes és a Budapest Bach Consort, szólisták: Nagy Anna Sára, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán és Najbauer Lóránt, karmester Felix Mayer. A koncert rendezője a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány volt.

Nyilvános főpróba a vászolyi Szent Jakab templomban 2023. augusztus 19-én, előadás a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban 2023. augusztus 20-án.

A koncert teljes felvétele elérhető a Szent Mauríciusz Monostor YouTube csatornáján: 

https://www.youtube.com/watch?v=allkNqBHWoM&t=9578s

 

„Wonderful, Counsellor” – napokig csengett-bongott a fülemben, anélkül, hogy a koncert felvételét lejátszottam volna. A Halleluja is, persze, de addig el kell jutni, előtte még az első rész közepén a kórus imént idézett sora úgy járja át az ember szívét, mint amikor a felhők közül hirtelen előtör a szikrázó napsugár.

Händel a Messiással – amit mindössze 24 nap alatt írt meg - nem szórakoztatni akart. Az volt a szándéka, hogy a darab előadói és hallgatói a zene által jobbá váljanak. Nem tűzhet ki maga elé kisebb célt, aki ehhez a csaknem két és félórás, teljes terjedelmében ritkán előadott, különleges darabhoz nyúl. Hozzá foghatót sem Händel életművében, sem másnál nem találunk.

Felix Mayer karmester a hosszú mű tételei között nem tartott szünetet, a sokféle darabkát együvé kovácsolta, hogy a hallgatók és az előadók az egész művet végigjárhassák, és ezen az úton a test és a szellem egyensúlyba került. A zene nem tud megszólalni a test nélkül, a testnek pedig szüksége van a zenére. Kutatások sora bizonyítja, hogy a zene testi-lelki-szellemi egyensúlyt teremt. A teljesség érzéséhez azonban kell még egy olyan darab, mint a Messiás, aminek három része szorosan összetartozik. Önmagában az áriák és a trombitaszólók is élvezhetőek, az éteri zene maximálisan alátámasztja a szöveget, de a mű igazán teljes egészében káprázatos.  

Felix Mayer számos kórus karmestere, és részt vesz a müncheni filharmonikusok gyermekeknek szervezett zenei oktatási programjaiban. Nem mellesleg egy kulturális-művészeti cetrumot épített fel a nemzetközi szinten jegyzett, hatalmas müncheni műszaki egyetemen, hogy zenei képzéssel is bővítsék a hallgatók horizontját és kreativitását. Helmuth Rilling stuttgarti Bach akadémiáján Felix Mayer éveken át együtt énekelt Vikman Pállal, aki most a veszprémi kötődésű Orlando Énekegyüttes művészeti vezetője. Akkor örültek meg egymásnak ismét, amikor Andreas Reithnek köszönhetően váratlanul összetalálkoztak. 

A magyar származású családban született, Münchenben élő zongoraművész-tanár, Andreas Reith az év egyik felében Németországban tanít, nyaranta pedig zenei táborokat, koncerteket szervez és fesztiváloknak ad otthont a család dörgicsei kúriájában, Landhausban. Az egykori Sárffy birtok régi istállójából koncerttermet alakítottak ki, az ide került zongorát pedig számos magyar és nemzetközi művész szólaltatta már meg.

Andreas Reith tíz éve énekel a müncheni Bach Kórusban. Az ő meghívására nyolc éve érkeznek Dörgicsére a bajor énekesek, akikhez hat éve csatlakoztak az Orlando Énekegyüttes tagjai. A balatoni, nyári kaland a fürdőzések és a tájjal, az itt élőkkel való ismerkedés mellett attól vált édessé, hogy minden nap együtt énekeltek. A próbahét után a dörgicsei templomban adtak Bach-koncerteket, amivel később bekerültek a Klassz a pARTon fesztivál programjába is. A müncheni kórus egy turné során tíz dél-franciaországi katedrálisban adta elő a Messiást, Andreasnak pedig álma volt, hogy a darab Magyarországon is felcsendüljön.   

A müncheni kórustagok ezúttal is egy héttel az előadás előtt érkeztek Dörgicsére. Azt megelőzően nem foglalkoztak a darabbal, nem is mindenki énekelte korábban. A koncentrált próbafolyamat utolsó három napjába kapcsolódott be a Szokos Augustin vezette Budapest Bach Consort. 

Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program anyagi támogatása, és a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány művészeti menedzserének, Horváth Violának az odaadó szervező munkája kellett a Messiás előadás létrehozásához, ami korszakváltást jelenthet a kórusok közös munkájában. Bakonybél tökéletes bölcsőnek bizonyult. Ne feledjük, hogy fennállásának több mint ezer éve alatt a bencés monostor falai között a zene mellett otthonra lelt az irodalom és a képzőművészet is. A szerzetes közösség és perjele, Dr. Baán Izsák működteti a monostor zenei együtteseit, kiváló hazai és külföldi kórusoknak adnak fellépési lehetőséget, és elindították a Bakonybéli Kórusakadémia egyházzenei képzéseit.   

Az EKF évében egy valódi európai gárda állt össze a Messiás-előadásra: a magyar és a müncheni kórustagok mellé holland énekes érkezett, de volt, aki svédként Lipcséből jött, és Cambridgeből is útra kelt egy előadó. Ehhez az európai projekthez pedig a német Händelt választották, aki a zenjében olasz, francia, angol és más európai stíluselemeket dolgozott fel. Andreas Reithnek a kezdetektől fogva vágya volt, hogy Dörgicse a különféle nemzetek találkozási és béketeremtő helyévé váljon, ahol úszás és biciklizés közben megismerhetik egymást, beszélgethetnek a faluban élőkkel és együtt énekelhetnek. A helyiek megismerkedhetnek a vendégekkel, akik pedig valós képet kaphatnak Magyarországról, amiben Andreas szerint jószívű, vendégszerető és nyitott emberek laknak, még ha nem is ezt tükrözi az ország nemzetközi megítélése. 

A beszélt nyelv talán botladozott a két kórus tagjai között, ám éneklés közben tapinthatóan egyet éreztek. Az előadókat komolyan megérintette a közös Messiás-élmény, és ezt az érzést hitelesen tudták átadni a közönségnek. A vászolyi főpróba végén a templom szinte felrobbant a zajos ovációtól és a hosszan, állva tapsoló közönségtől, a bakonybéli közönség pedig elérte, hogy ráadásként a Halleluja a szólistákkal kiegészülve újra felcsendüljön. 

Elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen próbafolyamat és két ekkora koncert után az előadás résztvevői hogy tudnak visszaszállni a földre, de - a folytatásban bízva - kellemes landolást kívánok nekik. Egy biztos: a München-Budapest-Veszprém-Dörgicse-Vászoly-Bakonybél tengelyen szép csendben, különösebb hírverés nélkül valami egészen különleges minőség született. Händel álma megvalósult, az előadók és a közönség is jobbá vált. Egy hét alatt a számos nemzetiségű, világnézetű, korú és nemű előadó különbözősége a zenében oldódott fel, és egységet alkotva világszínvonalú produkciót hoztak létre Magyarország születésnapján. A folytatáshoz az akarat megvan, a szépreményű tervekhez pedig elkezdték kutatni az anyagi forrásokat. Hiszem, hogy a mindent túlharsogó, bántóan zajos, csillagászati összegeket felemésztő tömegkoncertek és tűzijátékok helyett az emberi lélek a koncerttermekké átalakuló, hűs templomokban találkozik igazi önvalójával.

(Az írás a SÉD kritikai lap 2023. évi 5. számában jelent meg. A fotókat Oláh Gergely Máté és Andreas Reith készítette.)