2018. szeptember 16., vasárnap

Cinikus, léha fráter


Praznovszky Mihály irodalomtörténész nem tartja számon a megjelent könyveit, de már legalább két tucat fölött jár. Azt vallja: nem érdemes a mennyiségen keresztül mérni egy életmű alakulását. Legújabb kötetében - nem kevés humorral fűszerezve - a füredi Savanyúvízen kalauzolja végig a virtuális vagy épp valóságos városnézőt. 


Jókai nem is szerette a bablevest - amit a Koloska-völgyben minden évben rendületlenül, ünnepélyesen megfőznek a tiszteletére -, sokkal inkább a tihanyi gardáért volt oda, meg a füredi céllövöldéért. Blaha Lujza villájának pletykái, főztje és befőttjei párjukat ritkították. A fürdőorvosok válogatott gyógymódjai között pedig ott volt a juhtejsavós savanyúvíz – ilyen és hasonló történetek is megtudhatók „a Savanyúvízről okos és érdekes dolgokat elmesélő SZÍVES KALAUZ-ban, melyben híres magyar embereket, páratlan eseményeket, válogatott recepteket és épületeket esmértető leírások olvashatók úgy, amint voltak, s amelyeket szerzett és összeszedegetett egy jeles szerző”, vagyis Praznovszky Mihály alkalmi Füred-cicerone. 


- Hány kötete jelent meg eddig?
- Ki számolja azt? Nem tudom, nem darabszámra írom őket, talán a harmincat már elértem. Az elsők 1986-ban jelentek meg, azok még Nógrád megyéhez, Madáchhoz és Mikszáth- hoz kötődtek, s ahogy átkerültem a Dunántúlra, úgy belefeledkeztem ennek a tájnak a gazdag kultúrájába. 


- A mostani könyvet miért írta? Hiánypótlás?
- Jókedvemben írtam. Van egy veszprémi nyomda (OOK Press), nekik odaadtam korábban a Mesés Füred című könyvemet, ami nem volt más, mint a Füredről megtanult, megőrzött ismereteimnek egyfajta szépirodalmi kísérlete, mert hisz nem vagyok szépíró. A többi szereplővel együtt regényesítettem Krúdyt és Laborfalvi Rózát. Van benne igaz meg nincs is, mert az irodalom már csak ilyen. A nyomda saját költségen kiadta, nekem csak el kellett adnom, hogy visszaadhassam nekik a befektetett forintokat. Ez olyannyira jól sikerült, hogy gyorsan újra kellett nyomni. Füreden is fontos kérdés kell, hogy legyen: mit adunk ajándékba az ide érkezőknek? Mindig csak egy kulcstartót vagy egy csiszolt vázát? A nyomda nyaggatásának eleget téve írom meg a folytatást, meg is van a hasonlóan mesés téma: régi szépasszonyok Füreden.


Húztam az időt, mert azt nem szeretem, amiben még nem vagyok benne nyakig, az csak kínszenvedés. Baráti felkérésre, nem hivatalból szoktam néha csoportot vezetni Füreden. Sétálunk egyet a fürdőn, és elmesélem, amit tíz-húsz éve összeraktam, és ami folyamatosan bővül. Az alapelvem az, hogy mindig olyasmit mondjak, ami nem dátum vagy építészettörténet, hanem próbáljunk meg belépni a házba, és megtudni, hogyan élt itt egykor Blaha Lujza. Picit felidézni, hogy mitől jó és aranyos hely ez, s a vendég is úgy tekintsen a házra, amiben korábban emberek éltek, szerettek, mulattak, táncoltak, fürödtek, udvaroltattak és kártyáztak. 

2018 áprilisának végén egy egyetemista csoportséta után mentem hazafelé, s eszembe jutott, hogy ezt kellene leírnom. Felhívtam a nyomdát, s azt kérdezték, hogy miért nincs még náluk a kézirat? Nagyalakú, keménytáblás és színes lett, amit az ember nem dob ki a polcról, hanem helyet ad neki. 


 - A könyvben ezt írja Eötvös Károlyról: „A híres fővárosi Abbázia kávéházban volt a törzsasztala, ahol egy évtizeden át tartotta szóval a barátait. Mesélt, mesélt, megállás nélkül. Bármit is mondott, mindenkinek el kellett azt hinnie, különben megvolt a harag. S persze mindent tudott, s mindenkinél jobban tudta”. Maga is így van ezzel?

- Hogyne. A meséit ő is megírta, s ránk vár a feladat, hogy kiszedjük: mi igaz belőle – s mennyire torzított valóság az -, és mit talált ki ő. Az anekdotát nem lehet ellenőrizni, az helyben születik, formálódik és megy tovább másokhoz. Nálam is így van: a Mesés Füred épp arra volt kísérlet, hogy amit tudok például Krúdyról, az hogyan tudom „megKrúdyasítani”, abban a stílusban, kicsit az ő szereplőivel, de mégis azokkal a tényekkel, hogy itt járt, hol lakott és miket csinált. A mostani könyvben is források alapján dolgoztam, de a tollam nekem is megszaladt néha, s kerítettem egyet a történeteken. Hozzáfűztem a véleményemet például ahhoz, hogy a két legenda közül én melyikre voksolok. Sok hamisságot nem toldottam hozzá, de az egésznek van egy meseszerű jellege. Nem kell belőle szakdolgozatot írni, hanem érezzék meg a helynek a varázsát, ami ebben az ötszáz méteres sétában benne van, Jókaitól Jókaiig. 


Ahhoz, hogy az ember bátran írhasson ezt-azt, ahhoz sokat kell olvasnia, ami mind hozzáférhető. Kitűnő helytörténeti könyvek vannak Füreden! Tóth Bence Tamásnak például van egy több száz oldalas, nagy kézirata az Anna-bálok történetéről. Zömében követi a sajtót, a forrásokat, s megengedte nekem, hogy belenézzek. Eddig nem ismert történeteket keríthettem elő belőle. Ezek mind tények, az olvasók pedig szeretik hozzá a mesét: megbolondítva a bálokat, a zenészeket, a bolondos figurákat, Jókait. Belefűztem olyan anekdotákat, amik nem is itt estek meg velük, de nagyon jól mutatnak e helyen. Ezek olyan vándor-dolgok, mint például a Füred-Tihany viszály az ágyúval: arról is olvastam, hogy más országokban is feltűnt vándor-anekdota, hát hadd vándoroljon tovább. 


- Vevő az olvasó a szarkazmusára, az iróniájára? Ahogy a könyvben írja: „cinikus, léha fráter, amilyen én vagyok”.
- Ha szereti a magyar irodalom humoros vonalát, akkor vevő, márpedig én ezen nőttem fel. Diákként előbb Karinthy-t szerettem, majd később Mikszáthot. Lenyűgöző az ő humoruk, csakúgy, mint Petőfié. Ez a stílus bennem van. Az alapállásom, hogy az életet csak jókedvűen lehet végigélni. Azt figyeltem meg, hogy a városnéző sétáim alkalmával a vendégek nagy része érti a megjegyzések mögötti frivolitást vagy kiszólást a jelen korra. Értik, hiszen benne élünk egy magyar valóságban, s kívánom, hogy legyen elegendő művelt olvasó, aki az utalásokat megérti. Máshogy nem is tudnám csinálni. Amit mondok, annak legyen olyan hangulata, mint amilyen ez a város. A Savanyúvízen csak jókedvű, vidám emberekkel kellene, hogy találkozzunk, akik élvezik a szépséget, a borokat, az étkeket, és a várost is vidáman járják körbe – erről szól a könyv, amit hazavihet az emlékeivel. 


- Ugyanilyen élvezettel írta?
- Igen. A korábbi könyvemet Madách és Arany János barátságáról tavaly valami hasonló lelkiállapotban írtam, pedig az egy irodalomtudományi munka volt, de ott szándékosan változtattam. Azt mondtam, hogy elegem van a száraz irodalomtörténetekből, és a gyerekek se bírják elolvasni. Amit írtam, az mind hiteles és datálható, csak ott is voltak megjegyzéseim, kiszólásaim a kettejük kapcsolatát, egyéniségét illetően. A mostani könyvben pedig tobzódtam, éreztem, hogy itt helye van más stílusnak. Hivatalos útikönyv volt már bőven, Lipták Gábor vagy Zákonyi Ferenc könyvei tele vannak tudással, hatalmas adatmennyiséggel, az más műfaj. Az én könyvemen szórakozni kell. A vendég akár itt a Blaha Hotelben, ahol most beszélgetünk, megveszi, elolvassa, jókat nevet, aztán másnap felkeresi az Anna-báli táblát, hogy tényleg nincs ott az Anna keresztnév? Miért nincs?


Addig nincs baj, míg az ember tud nevetni a saját múltján és saját magán. Ha elkezd gyűlölködni, számolgatni, méregetni, akkor annak a nemzetnek vége van. Úgy nem lehet élni. Főleg a Balaton partján, nyáron, melegben, szépasszonyok társaságában és jó bor mellett. Hiszen ez volt az élet: Jókai is ott töltötte a fél nyarat az Anna Grand teraszán, ittak, kártyáztak, beszélgettek, hát akkor csak nem fogom megírni Az aranyember modern poétikai posztmodern törekvéseit vagy jelenségeit? Ami ugye nincs is… 

Direkt írtam a könyvbe recepteket is. Én ugyan nem tudok főzni, de az adott helyszínen találtakat közreadom: Jókaiék hogy szerették a sült gardát, milyen volt Blaha Lujza fánkja, a rettenetes erejű Wesselényi Miklós hogy szerette az édességeket, vagy milyen töltött káposztát evett Déryné. Ez kultúrtörténet, de meg is főzhető. Szóval van itt szó borról, savanyúvízről, ételről, szerelemről, táncról, szerenádról, talán gyilkosságról nem, az majd egy másik könyvem lesz.


(Az írás a Balatonfüredi Napló 2018. évi 7. számában jelent meg.)

2018. szeptember 7., péntek

Bakancslistás helyen énekelt Sebestyén Márta és a Szent Efrém




Zsúfolásig megtelt a tihanyi apátsági templom Sebestyén Márta és a Szent Efrém Férfikar nyári koncertjén. A kapunyitás előtt fél órával hosszú sor kígyózott a téren, az ingyenes koncertre várók a tűző napot is türelmesen tűrték. A koncert utáni vastaps jelezte: nem volt hiábavaló a várakozás, ami egyébként is jellemző a Klassz a pARTon! komolyzenei rendezvényeire.


2018 a Kulturális Örökség Európai Éve, a Klassz a pARTon! sorozat pedig az emlékév hivatalos eseménye. A fesztivál negyedik alkalommal hirdeti a klasszikus zene fontosságát, ezúttal az országhatárokon kívül is. Budapestről és Pozsonyból, a Duna-partról indultak, Keszthelyen, Balatonalmádiban, majd Balatonfüreden, egy-egy hetes koncertsorozattal folytatják, végül Rijekában, a tengerparton nyitják meg a horvátországi Rijekai Magyar Napokat (2020-ban Rijeka lesz Európa Kulturális Fővárosa).


A rendezvénysorozat házigazdája, Érdi Tamás zongoraművész vallja: „A kultúra összeköt bennünket, európai nemzeteket, segít megismerni egymást, ami a megértéshez, az egymás elfogadásához, a békés együttéléshez és egykor talán a szeretethez is elvezet. Muzsikustársaimmal ezen a nyáron is szeretnénk elvarázsolni a gyerekeket, a fiatalokat, tucatnyi ifjúsági és gyerekprogrammal strandokon, játszótereken, sőt hajókirándulásokon is várjuk őket, mert kitűzött célunk, hogy megszerettessük a klasszikus zenét, így reményeink szerint koncertjeinken felnőttként is ott lesznek. Én a klasszikusok csodálatos muzsikáján nőttem fel, korán kedvenceim lettek a legnagyobbak, nem tudok választani Mozart, Schubert, Beethoven, Chopin és Liszt között – számomra ŐK jelentik Európát”.


Magyarország egyik legnépszerűbb kórusának névadója, Szír Szent Efrém több mint 400 himnuszt írt, és zenéjének nyugtató atmoszférája folytán már életében a „Szentlélek hárfájaként” említették. A 2002-ben alakult Szent Efrém Férfikar e csodálatos bizánci örökség kutatásának szenteli működését, amiben az emberi hang, a vox humana az Istent dicsérő egyetlen „hangszer”. Sokféle személyiség egyesül ebben a kórusban, akik a mai napig rendszeresen képzik a hangjukat, legfiatalabb és legidősebb tagjuk között negyven év különbség van. Megfoghatatlan tapasztalat a muzsikájuk: egyszerre visznek messzi tájakra és lelkünk belső békéje felé.


A kórus és Sebestyén Márta régi ismerősök, több tucat helyen léptek már fel együtt, de a tihanyi apátsági templomban még egyikük sem énekelt. A világhírű énekesnő egy másik fontos örökség letéteményese, a tradicionális magyar kultúrát képviseli itthon és világszerte. Minden magyarországi díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet és az UNESCO Artist for Peace címet is kiérdemelte. Tehetsége, képzett orgánuma és varázslatos lénye eredeti jelenséggé avatta. A tihanyi koncerten is jelen lévő édesanyja Kodály Zoltán tanítványa volt, Sebestyén Márta pedig a japán császárnak, illetve az angol és a spanyol királyi családnak is bemutatta a magyar kultúra legféltettebb kincsét, a népdalt. 


A műsoron bizánci-görög, arámi és ószláv liturgikus dallamok, görög, balkáni, dél-afrikai, hindi, ó-portugál és moldvai paraliturgikus énekek, valamint Liszt és Lvovsky kompozíciói szerepeltek.  


A Szent Efrém Férfikar tagjai: Balázs Edgár, Bubnó Lőrinc, Bubnó Márk, Bubnó Tamás, Nagy Bertalan, Oláh Marcell, Orbán Domonkos, Pechan Kornél és Tóth Péter.

(Az írás a Balatonfüredi Napló 2018. évi 6. számában jelent meg. Fotók: Érdi-Harmos Réka és Koszteczky László)
               

2018. augusztus 23., csütörtök

Miért drogozik a gyerek?


Aki válaszol: Fülöp Tamás, a balatonfüredi térségben működő Család- és Gyermekjóléti Szolgálat pszichológusa.

- Nem az a kérdés, hogy miért van drog, mert mindig is volt. Az igazi kérdés az, hogy miért drogozik a gyerek? Vagy miért iszik a kelleténél több alkoholt? A tapasztalataim szerint a drog illetve alkoholfogyasztás mögött leggyakrabban szorongás áll.

 
A karrier hamis illúziója

Egy mai fiatalnak sokféle elvárásnak kell megfelelnie: a továbbtanulás, a jó nevű egyetemekre való bejutás, a státusszimbólumok megszerzése, a magas kereset elérése, a jövő megalapozása. Azt érzem, hogy a viszonylag könnyen elérhető karrier lehetőségét sok helyről hamisan, nagy illúziókkal táplálják. Azt próbálják elhitetni, hogy mindenhez könnyen és gyorsan hozzá lehet jutni, bármit meg lehet kapni, elérhető távolságba került a boldogság illúziója. Azt már kevesen osztják meg őszintén, hogy ennek nagy ára van. Paradox módon pont az, amit keresnek: a boldogság.
 
A képesség-profil

Annak, hogy „pénzt lehet keresni”, méghozzá nem keveset, a torzító motivációja a középiskolás korban teljesedik ki. Ebben az időszakban rajzolódik ki leginkább az a képesség-profil, amire reálisan lehet építkezni, amit a szülők viszont gyakran nem vesznek észre, vagy ami még gyakoribb, hogy nem akarják észrevenni. A szülő javarészt azt szeretné, hogy ami neki nem adatott meg, azt a gyermeke elérje. Sokszor elérhetetlen vágyaink beteljesülését látjuk gyermekeinkben. De egyáltalán nem biztos, hogy a gyermek erre vágyik, vagy a képességei mindezt lehetővé tennék. 


Diplomát, bármilyet!

A hamis illúziókat azok a szülők tudják táplálni, akik maguk is hamis illúziókban élnek, vagyis nem foglalkoznak a gyerek lelki életével, hanem a saját igényeiket nézik. A vágyaikat sokszor önző módon, néha gátlástalanul rátolják a gyerekre. Kevésbé törődnek azzal, hogy gyermekük ettől inkább szenved és szorong. Olyan reményt táplálnak benne, ami később öröm helyett csalódást fog hozni az életébe. Hányszor hallottam már a fogadóórámon középiskolás diákok szüleitől: „csak annyit kérünk, hogy legyen meg egy diplomád, akármilyen, utána azt csinálsz, amit akarsz”… A szülőnek elégtétel, ha elmondhatja, hogy a gyereke egyetemre jár. De ha a gyerek nem ezt szeretné csinálni?

A tehetség megmutatkozik

Egy szülő, ha figyel, előbb-utóbb észreveszi a tehetséget a gyermekén. Ami a fontos, hogy ne azt vegyük észre, amit látni szeretnénk, hanem a valóságot. Mindenkiben vannak értékek. Ez sokszor nem egyezik meg az iskolai értékrendszerrel, de attól még nagyon fontosak. Hiszen az a tevékenység, amiben örömét leli egy gyermek, az fogja később is megadni számára vágyainak kielégülését. Semmi mást nem kell tennünk, mint elfogadni és támogatni benne. Ezt a fajta motivációt senki sem tudja jobban megadni egy fiatalnak, mint maga a szülői környezet.

Az a gyerek, aki például otthon egyszer csak elkezd a nagymamával varrogatni, és utána tizenévesen remek ruhákat készít a varrógépen, az már tehetségnek számít, s később álomszép ruhákat tervezhet. 

Te ki vagy?

A diák először a középiskolában szembesül igazán azzal, hogy ő belsőleg és külsőleg kicsoda is valójában. Ez egy kegyetlen nagy sokk, mert az ott kapott tükör gyakran nem tetszik. Ezidőtájt alakulnak ki először párkapcsolatok és azok krízisei is. Tehát egyszer adott egy olyan visszajelzés, ami leginkább a külső, fizikai tulajdonságunkat tükrözi vissza, ugyanakkor ott van a másik, a lelki tényező is: mennyire elviselhető vagy szerethető valaki? Be tud-e illeszkedni, mennyire konform vagy alkalmazkodó? Azok a modellek, amik otthon sem működnek, nem működnek az iskolai közösségében sem, és sokszor érthetetlenül és tehetetlenül állnak a társaik kiközösítő magatartásaival szemben. Vagy megtanulja, vagy belemenekül egy olyan helyzetbe. amivel oldani tudja a szorongásait. Innen már sokszor egyenes az út az alkohol- és drogfogyasztáshoz… 


A sport és a közös játék

A feszültségek megoldására a sport egy hasznos dolog, mert a sporton keresztül sok mindent meg lehet tanítani egy gyereknek: a kitartást, a megküzdés stratégiáját, a kudarc feldolgozását, vagy a győzelem elfogadását. Azt, hogy együtt vagyunk egy csapatban, tudjuk egymást segíteni a nehéz pillanatokban, és közösen éljük meg a sikereket. Hasonlóan működik ez, mint amikor otthon közösen játszik valamit a család. Mintha ez feledésbe merülne, pedig pótolhatatlan szerepe van. Sokszor hallom szülőktől: kisfiam, ha bántanak, akkor védd meg magadat! Ez így nagyon jól hangzik, de ha a gyermekkel nem játszottak közösen, ahol megtanulta volna, hogy küzdeni kell és nem feladni, akkor hogyan is védje meg magát? A tablet képernyőjének a nyomogatásával ezt biztosan nem fogja megtanulni…

Megfelelés a csoportnak

Sokszor állhat a szerfogyasztás mögött a csoportnormáknak való megfelelési kényszer is. Ha valaki be szeretne kerülni egy társaságba, akkor bizony követnie kell annak a normáit és azonosulnia is kell vele. Különben idegenként fogják kezelni és nagy valószínűséggel kizárják. Ez persze igen bántó tud lenni. Valahova pedig tartozni kell, mert a magány szintén elviselhetetlen.


A szeretet himnusza

Úgy érzem, hogy ez a generáció sokszor nem úgy és nem azt a támogatást kapja meg a szűkebb környezetétől, amire leginkább szükségük lenne. Ha segíteni akarunk a fiatal kamasz korosztálynak, akkor először is meg kell értenünk őket. Bizonyos szempontból érthető, hogy alkoholhoz vagy drogokhoz nyúlnak. Ez nem azt jelenti, hogy egyetértek, hanem hogy értem a reakciójukat. Egy 14-15 éves diákra ma iszonyú teher nehezedik, és a problémájukra gyakorta nehezen vagy egyáltalán nem kapnak választ illetve segítséget. A pályaválasztás, a továbbtanulás lehetősége, a reális énkép kialakulása óriási dilemma. Úgy gondolom, hogy ma még jobban csillog a felszín, mint valaha, de jobban is hallgat a mély. Reklámok százai semmi mást nem erősítenek meg az emberekben, minthogy jobb és szebb leszel egy pillanat alatt. Nem kell várni semmire és nem kell törődni senkivel, csak leginkább saját magaddal. Építs karriert és boldog leszel. Persze ilyenkor adódik a kérdés, hogy mi a megoldás? Talán Szent Pál levelét tudnám idézni: „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom”.

Ma kevés az a példa, amikor valaki egy szakiskolai végzettséggel boldogan, elismerten él. Más országokban rengeteg három-négyfős kisvállalkozást látok, amik azért prosperálnak jól, mert tehetséges emberek működtetik őket. Sokan keresik a minőséget, és azokat bízzák meg, akik értenek a szakmájukhoz. 


Az iskola megteszi a magáét

Az én tapasztalataim szerint az oktatási intézmények megteszik, amit lehet. Vannak drog-prevenciós programok, amik rendőrök és pszichológusok, esetenként az osztályfőnökök bevonásával működnek. A hatékonyságukat nem lehet nyomon követni, hisz nincs hozzá mérőeszközünk. De sajnos tudomásul kell venni, hogy pszichológushoz járni szégyen. Amíg ez így működik, addig nehéz bármin változtatni. Tisztelet a kivételeknek, de ciki például kórusba vagy néptáncra járni. Közösségek hiányában maradnak a bandák, tele gátlásokkal, szorongásokkal és feszültségekkel, amiket gyorsan próbálnak a diákok feloldani.

Már az általános iskolában is

Tapasztalataim szerint az általános iskola 7-8. osztályában már jelen van az alkohol és a drog. A gyerekek nehezen tudnak megküzdeni a dilemmáikkal, tanácstalanok és nincs segítségük. Lehet ez például egy rossz családi háttér is, amiből a gyerek nem tud kimenekülni. Amikor elmennek szórakozni, bulizni, az gyakran végződik a teljes tudatvesztéssel járó alkoholmérgezéssel. Talán a kisebbik probléma az, hogy alkoholt fogyasztanak, a nagyobb, hogy mindezt mértéktelenül teszik.  

  
Önként alig 

A fiatalok eleinte még féltik az egészségüket - magukat a szereket, azok hatásait véleményem szerint nagyjából ismerik -, ez ideig-óráig visszatartó erő.  Ritkán vallják be, hogy drogot fogyasztanak, mert félnek, ezért nehéz letapogatni, hogy milyen mértékű a valós szerfogyasztás. Azt viszont kétségtelenül állíthatjuk, hogy jelen van a drog: füves cigi, diszkó-drogok, illetve ezek különböző változatai. A félelmük azonban hamar szertefoszlik, ha a problémák elhatalmasodnak rajtuk, és a családi háttérből nem kapnak segítséget. A drog épp a problémák megoldásának hamis látszatát kelti, látva azt, hogy a többiek is túlélik, hogy nem lehet függővé válni. 

Droghasználattal kapcsolatban önként ritkán fordulnak hozzám. Általában egy rosszullét után a drogambulancián köt ki valaki, esetleg lebukik egy razzia vagy ellenőrzés során. Nekem félévente három-négy ilyen esetem van, akik 13-14 éves kortól 18-19 éves korúak. 

 

Vakáció idején, eltűnve a szülők elől

A nyári szünidőben értelemszerűen könnyebb egy-két hétre lelépni oda, ahol a szülők már nem tudják követni a gyerekeket. A nyári zenei fesztiválok leginkább olyan típusúak, amik felerősítik azt az érzést, hogy drogos állapotban érkezzél, de legalábbis a helyszínen vegyél magadhoz valamilyen anyagot. Komolyzenei fesztiválra vagy orgonahangversenyre nem kell bedrogozva menni. Az elektronikus zene jobban felkínálja a lehetőséget, hogy élvezhetőbbé válik ellazult állapotban. Persze ne legyünk igazságtalanok: techno-zenét is lehet drogok nélkül hallgatni! 

A zenei fesztiválokon ráadásul jobban össze lehet bandázni, amihez hozzátartozik, hogy közösen elszívunk egy füves cigit, alkoholt iszunk vagy drogozunk. Ezek az esetek nyáron ad hoc jelleggel is felerősödhetnek, gyakrabban fordulnak elő, de nem szabad elfelejteni, hogy a mély válságokhoz köthető drogfogyasztás szezontól független, és sokkal veszélyesebb. 

Azonnali hatás

Nem jó valami, nem működik? – kérdezem, és a válasz többnyire az, hogy „nem”. A drognak és az alkoholnak az a rettenetesen nagy veszélye, hogy azonnal megkínál azzal a lehetőséggel, amire a bajban lévő vágyik. S innentől kezdve kialakul a függőség. Az agy soha nem felejt. Nem kell a megoldásért megküzdeni, miközben a félelmeinkkel, a gátlásainkkal és a szorongásainkkal való küzdelem egy nagyon nehéz munka. Mennyivel egyszerűbb az, ha valami tudatmódosítóval azonnali hatást érünk el? De a problémát nem oldja meg, az ottmarad. 

Tipikus példa erre A kis herceg pár sora, amikor ellátogat az iszákos bolygójára: „Miért iszol? Hogy felejtsek. Mit? Azt, hogy szégyellem magam. És miért szégyelled magad? Mert iszom.” Ebben minden benne van, nem lehet róla többet írni. Ez egy ördögi kör, céltalan és nincs vége: azért drogozom vagy iszom, hogy a gátlásaimat felszabadítsam, de ezek a hatás után ugyanúgy, újra és újra vissza fognak jönni.  


Mit tehet a szülő?

A nálam felmerülő esetekben legfőképp akkor tudok segíteni, ha a szülők is partnerek benne. A mögöttes problémák és elhanyagolások régről jönnek, felettébb nehéz munka azt visszaállítani, legalábbis olyan gyorsan, ahogy ezt sokszor megkívánják. Gyermek és szülő szimbiózisban élnek egymással, kölcsönösen segítik egymást, ami azt is jelenti, hogy egyik sem tud a másik nélkül fejlődni. Ezt pedig nem a hipermarketekben árusítják…

Amikor a gyerek nyáron eltűnik pár hétre a szülő látószögéből, előtte nagyon őszintén beszélnünk kell vele a dilemmáinkról, feltárva előtte a félelmeinket. A gyerek lehet, hogy látszólag zavarba jön, vagy legyinteni, hárítani fog, mint aki ezt már tudja, csakúgy, mint a szexuális felvilágosítás esetében. Sokat segít, ha a felnőtt belegondol, hogy gyerekkorában hogyan élte meg a saját problémáit, fogyasztott-e alkoholt, le tudott-e szokni a dohányzásról. 

Hiú ábránd azt gondolni, hogy egy középiskolás gyerek szemében a szülő szent és makulátlan. Látja és érzi, hogy a szülő hogyan oldja meg a problémáit, s ezeket a mintákat fogja követni ő is. Ha a családban a gyerek azt látja, hogy a problémákat megbeszélve oldják meg, akkor ő is erre fog törekedni. De azt is látja, amikor a szülők elmennek szórakozni, akkor hogyan viselkednek. Lehet ez egy családi összejövetel, vagy baráti grillparti.  Lehet egy üveg jó bor mellett is szórakozni, de sajnos gyakran inkább azt látom, hogy kartonszámra vásárolják az alkoholt. Kérdezem: miért? 

Bízom benned

Tehát ha a gyerek nyáron lelép pár hétre a haverokkal vagy a barátnőkkel, akkor meg kell bízni benne, és őszintének kell lenni. Úgy átadni az érzelmi dilemmákat, ahogy a szülő érzi. Más elengedni egy gyereket úgy, hogy foghegyről odavetjük neki: „ne dohányozz, ne igyál, és ne drogozz!”, s megint más az, ha leülünk vele, és azt mondjuk neki: „Nagyon aggódom érted, és attól félek, hogy bajba kerülsz. Tudnod kell, hogy megbízunk benned, és itt vagyunk, ha szükséged van ránk.” Ezt persze csak egy hiteles szülőtől fogja elfogadni a gyerek, aki maga is ezeknek a kéréseknek megfelelően él… 

(Az írás a Balatonfüredi Napló 2018. évi 6. számában jelent meg, fotók: police.hu.)