2019. január 30., szerda

Nem kell mindenkinek kockának lenni

A füredi Balogh Ákos mindössze huszonegy éves, de már komoly ajánlatokkal a zsebében tanul mérnök-informatikusnak. Meglepő, hogy még az éjjel-nappal változó webfejlesztői világban is a diploma megszerzése számít elsősorban. Na és persze a versenyeredmények: Balogh Ákos épp egy Európa-bajnokság ezüstérmét söpörte be, s kecsegtető reményekkel várja az idei világbajnokságot.

  
2018 szeptemberében három napig tartott a szakmák Európa-bajnoksága, vagyis az első EuroSkills Budapesten, a Hungexpo területén. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett versenyen 28 ország fiataljai vettek részt 37 szakmát képviselve, a hagyományos szakmákat éppúgy megjelenítve, mint a legújabbakat. Ákost az informatika minden része érdekeli, de ami legjobban megfogta, az a webfejlesztés, az alkalmazásfejlesztés és minden, ami design – szerencséjére ez új szakmaként bekerült a EuroSkills-be is.

- Laikus számára nehezen elképzelhető, hogy egy versenyen vajon milyen módon mérik össze a webfejlesztők tudását?

- Objektív és szubjektív szempontokat állapítanak meg. Minden versenyzőnek van felkészítője, ők alkotják a zsűrit, majd csapatokra osztják fel a zsűri tagjait, s ők pontozzák a versenyzők munkáját. Egy feladat esetében nagyjából kétszáz szempontot vizsgálnak – ezek az objektív pontok. A szubjektív pontokat például a külső megjelenés, a jól olvashatóság vagy a különféle eszközökön való használhatóság hozhat. Volt egy száz napos, aktív felkészülési időszakunk, ahol több feladatsort vettünk végig, és már ott nagy hangsúlyt kapott, hogy maradjon időm a külső megjelenésre és a használhatóságra is. A három versenynapunk mindegyikén egy hat és fél órás feladatot kellett megoldanunk, aminek a végeredménye három különböző weboldal lett.


- Erős a nemzetközi mezőny?

- A webfejlesztő szakmában tizenhét országból egy-egy versenyző indult, én a második helyet szereztem meg. Minden országban rendeznek nemzeti válogatót, Magyarországon ez a Szakma Sztár Fesztivál. Itt két alkalommal is sikerült első helyet elérnem. Ez volt a belépőm az idei Európa-bajnokságra és a 2019-es világbajnokságra. 2017-ben kvalifikáltam magamat az az évi világbajnokságra, de az egyetemi felkészülésem miatt nem utaztam el Abu-Dzabiba, átadtam a lehetőséget a magyar válogató második helyezettjének, de megkerestek, hogy a 2018-as Európa-bajnokságot vállaljam el. Úgy szereztem itt ezüstérmet, hogy a tavalyi világbajnokság második helyezettje, egy profi orosz versenyző tudott csak megelőzni.

- Miben volt jobb az orosz versenyző?

- Az első versenynapon volt egy apró, félórás-órás kiesésem, úgy érzem az billentette a mérleget az orosz versenyző felé. Az ellenfelemnek több versenytapasztalata volt, és olyan begyakorolt megoldásokat tudott előhúzni, amik tökéletesen beilleszthetőek voltak az adott nap feladatába. Nekem az hozta az ezüstérmet, hogy a feladattípusokat sikerült összeraknom a felkészítőimmel.


- Ahhoz, hogy valaki ilyen eredményes webfejlesztő legyen, éjjel-nappal a számítógép előtt kell ülnie?

- Nem-nem. A programozáshoz egy olyan gondolkodásmód kell, amire rájár az ember agya. Engem ez már kiskorom óta érdekel. Nem ülök sokat a gép előtt, de nagyon régóta foglalkozom vele.

- Mi fejleszti még a képességeidet?

- Korábbi iskolámban, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban jó alapokat adtak az algoritmizációs gondolkodáshoz, mellette autodidakta módon sokat tanultam az interneten keresztül, és a mostani iskolám, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mérnök-informatikus szakja is nagyban hozzájárul a problémamegoldó-képességemhez, ezekhez jön a gyakorlás. Keresem a kihívásokat, mindig nehezebb feladatokat vállalok. A száznapos felkészülés során foglalkoztunk időmenedzsmenttel is, ami a szakmai szempontok mellett legalább annyira fontos: például hogyan mérlegeljek, melyik részfeladattal kezdjem a munkát, mennyi időt szánjak a többire, s lehetőleg ne okozzon stresszt, ha valami nem a terveknek megfelelően alakul.


- Van közöttetek rivalizálás, vagy inkább ösztönözitek egymást?

- A karon belül létezik egy speciális IMSc program, amit külön kell megpályázni, például versenyeredményekkel. Az évfolyamunkban hétszázan vannak, közülük a legjobb hatvan kerül be az IMSc-be. A harminc fős kari tancsoportok ugyanazokat az órákat hallgatják, az IMSc-ben tizenhat fős csoportokat alkotunk. Kiemelt oktatókat és plusz anyagokat kapunk, de feltételül szabják, hogy minden félév végén minimálisan el kell érni a 4.0-s átlagot. Mindkét tanulócsoportban összetartást tapasztaltam, segítjük egymást és közösségi média-csoportot tartunk fenn.

- Már az óvodában is tablet volt a jeled?

- Van pár fotóm, amin kisgyerekként, cumival a számban ülök a tévé előtt és Super Mariot játszok, de a programozással kapcsolatos első munkám a gimi első évéhez köthető. Nemrég kerültek a kezembe a saját nyomtatású, első webfejlesztős könyveim 2009 áprilisából. Nagyjából onnan indult a komoly érdeklődésem.

- Édesapádnak volt valamilyen hatása rád?

- Annyi, hogy őt is érdekli ez a terület. Gyerekkoromban még nem voltak ilyen elterjedtek a számítástechnikai eszközök, ma már mindenkinek a kezében ott van. Nem mindenhol volt gyors internet-hozzáférés se. Nekünk volt otthon számítógépünk és videojátékunk, s tulajdonképpen magamat rántottam bele.


- Vannak már saját munkáid az interneten?

- Igen, sok van fenn, weboldalak, most pedig mobilalkalmazás is készül. A gimi első évében kaptam az első megbízásomat, később több budapesti versenyen vettem részt, ahol ismeretségek alakultak ki.

- Akkor ez neked egy pénzkereseti lehetőség is, vagyis ilyen fiatalon önálló ember lettél?

- Így van, ez még fura érzés. A rendszeresség akkor alakult ki, amikor felköltöztem Budapestre: önállóan kezdtem el gazdálkodni. Férfiként is jó érzés, magabiztossá tesz.

- Mit csinálsz, amikor nem a számítógép előtt ülsz? Hogy néz ki egy átlagos napod?

-  Az egyetem napi elfoglaltságot jelent, a munkáim miatt dolgozom a gépemen, de törekszem a személyes kapcsolatokra is: találkozom a barátaimmal, beülünk egy kávéra beszélgetni, bulizni, kondizni és focizni is járok, szóval élem az egyetemisták színes életét. Mellesleg pedig a lakásunk rendjét is mi tartjuk fenn a lakótársammal.


- Hol képzeled el a jövődet?

- Szeretem Budapestet, egy fiatal számára roppant érdekes világ, de nem vagyok biztos abban, hogy ott is szeretnék maradni. Balatonfürednek rengeteg előnye van, sokkal nyugodtabb, tisztább, kényelmesebb és élhetőbb, mint a főváros, s nagyjából itt is megvan minden, ami kell. Hétvégente hazautazok, túrázni játunk, a családdal vagyok, és persze tanulok. Ha kimozdulnék az országból, azt nem a munka kedvéért tenném, hanem hogy lássam a világot, de élni nem szeretnék külföldön.

- Keresett szakembernek számítasz?

- Egy meghatározó fejvadász cégnél voltam interjún a versennyel kapcsolatban, ott hangzott el, hogy Magyarországon még mindig a diploma megléte számít, így jelenleg nekem is ennek a megszerzése az elsődleges cél, amit nem bánok, mert az egyetem jelentősen tágítja a látókörömet. Vannak olyan cégek, akik várják, hogy végezzek az egyetemen, a verseny előtt és után is kaptam ajánlatokat. Nem gondolkodom nagyobb cégekben, ahol alkalmazott lennék, sokkal inkább a kisebb startup-ok érdekelnek, amiben a programozás mellett lehet kreatívkodni is. A legjobb egy önálló, web- és alkalmazásfejlesztéssel foglalkozó, saját kreatív ügynökség lenne.


- Ebben nagy jövőt látsz?

- Mindenképpen. Vannak olyan programok, amik összeraknak helyettünk algoritmusokat, de azok nem egyediek. A szakmám éjjel-nappal fejlődik, élő és képlékeny. Ha valakinek nincs hozzá elhivatottsága, akkor egy hét alatt simán le tud maradni.

- Hogy lehet lépést tartani?

- Egyfolytában jelen kell lenni különféle weboldalakon, hírleveleken és elektronikus közösségi csoportokban, és ez elég jól megy a magyar fejlesztőknek.


- Vannak trendek is, amik az adott időpontban menőnek számítanak a webfejlesztés terén?

- Hogyne, most épp a letisztult stílust keresik leginkább, de jönnek be a fehér háttérre helyezett színátmenetes formák és az alakzatokba rejtett képek, szövegek, amiket mi is készítettünk a versenyen. Nem bonyolult megcsinálni őket, a kihívás az, hogy egészében stílusossá váljon. Ehhez mindenképpen kell egyfajta esztétikai érzék. A versenyen legalább három szakma tevékenységét kellett egy emberként összefognunk: a design-tervezőjét, aki a megjelenésért felel, a kliens-oldali programozást, vagyis a felhasználó számára látható felület leprogramozását, illetve a szerver-oldali programozást, ami például a háttérben működteti az alkalmazást és tárolja az adatokat. A cégek is különválasztják ezeket a területeket, és három pozíciót hoznak létre a lefedésükhöz. A design-hoz nyilván kell egyfajta esztétikai érzék, amihez az internet böngészése is hozzásegít.


- Azt tudod, hogy egy átlagember mit gondol az informatikusokról?

- Persze, hogy kockák.

- Te is kocka vagy?

- Tudok az is lenni, amikor a haverokkal, mondjuk tízen leülünk, csinálunk egy partit, és akkor éjjel-nappal játszunk a számítógépen. Vagy amikor valamivel haladni szeretnék, és egy napig csak programozok. A száz napos felkészülés is napi nyolc órát tarkart. De este hatkor is szívesen elmegyek futni, találkozni a barátokkal vagy fesztiválozni. Ha itthon vagyok, akkor meg kirándulni szeretek, úgyhogy megvan az egyensúly a kocka és a nem kocka-lét között.


- Lehet tartani ezt az egyensúlyt, hogy ne billenjen meg?

- Ez személyiségfüggő. Akinek nincs igénye arra, hogy kimenjen, levegőzzön, az ottragad a gép előtt. Számomra vonzó, hogy lássak embereket és találkozzak velük.
Balogh Ákosnak 2019 augusztusában szurkolhatunk a kazanyi világbajnokságon való jó szereplésért. A tét nagy, hisz egy adott versenyző EuroSkills-en és WorldSkills-en is csak egyszer kap lehetőséget az indulásra.


A EuroSkills 2018-ról Oroszország vitte haza a legtöbb érmet, másodikként Ausztria végzett, az európai országok képzeletbeli dobogójának harmadik fokára pedig Franciaország állhatott. Magyarország negyedik lett az éremtáblázaton, 30 hazai versenyző 27 szakmában három arany, három ezüst és három bronz minősítést szerzett.

(Az írás a Balatonfüredi Napló 2018. évi 10-11. számában jelent meg.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése