Pesti barátunk hozzánk, a Balaton partjára érkezve boldogan nyújtja ki magát az autóból kiszállva. Örömmel nyugtázza, hogy "te, itt még a biciklit is lassabban tekerik".
Hasonló léptékváltást tapasztalok, amikor a Balaton-felvidék felé veszem az irányt. Megáll az idő.
Ezt az érzést tovább lehet fokozni, és ha sikerül minden ránk aggatott kütyütől megszabadulni, akkor egészen bele lehet feledkezni abba a csodába, ami az ott élőknek teljesen hétköznapi.
Ha nem sajnáljuk az időt (magunktól, persze, ki mástól), és hajlandóak vagyunk kitenni magunkat egy madárfüttyös, buján zöldellő erei sétának, akkor például a természet és a szakrális tér egészen különleges elegyében merülhetünk el.
Az úticél: Salföld. Igen, a kőtenger szél csiszolta kőtuskóit is kötelezően útba kell ejteni; igen, a természetvédelmi major is megér egy misét, de ezekről majd máskor bővebben. Most induljunk el egy poros földúton, ami az erdő irányába kanyarog. (Egy darabig a temető mellett elhaladó
földúton autóval is mehetünk.) Amikor úgy érezzük, hogy eltévedtünk, mert már rég oda kellett volna érnünk a a kőkúti pálos kolostorhoz, akkor nyugodjunk meg: csak a gyors megoldásokhoz szokott elménk játszik velünk. Nem csak a lábunk alá nézve kövessük a piros vonallal jelzett
turistautat nagyjából 2–3 kilométeren keresztül. Érdemes:
Az eredeti templom valószínűleg nem a pálos rend építészeti
munkájának eredménye, hanem a szerzetesek egy már meglévő román kápolnát
vettek birtokukba, amit később körülépítéssel saját igényeik szerint
kibővítettek. Az újjáépített templom már a pálos rend sajátos építési
stílusának jegyeit viseli: a templomépületet keletre tájolták, ehhez a
kolostor északról csatlakozik.
A templom egyhajós, 21,6 m hosszú, és 7,9 m széles volt, 1475 körül késő gótikus
stílusban átépítették. Ekkor került hozzá a még ma is látható, hosszú
szentély. Feltehetőleg csúcsíves keresztboltozat borította. Nyolcszög
alakú, a nagyvázsonyi
temploméhoz hasonló hálóboltozatos mennyezetű szentélye a gótikára
jellemzően a hajóval körülbelül azonos szélességű. A hajótól egy gótikus diadalív választja el.
A templomhoz északról csatlakozik a négyszögalaprajzú kolostor. Ennek csak az 1480 körüli
átépített formája ismert. Az 1962-es feltárás rekonstrukciós rajzai
alapján középen – nem teljes négyszögű – kerengős udvar volt, itt állt a
ma is ép nagyméretű kőkút. Az épület hálótermei alatt a borospince, a
hálótermek mellett déli irányban egy nagyméretű élelmiszerpince és egy
kamra, a kolostor délnyugati csücskében pedig konyha és refektórium
(étkező) volt.
A salföldi pálos kolostort az Atyusz nemzetségből származó kőkúti Sal család alapította 1263 előtt, majd Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelték fel. A kolostort először Pál veszprémi püspök említi „Kőkút sancte Maria Magdelene” formában egy Boldog Özséb által készíttetett 1263-as összeírásban. Ebben IV. Orbán pápa
felhatalmazására a pálos rend első kolostorait írták össze, hogy a
pápaság megállapíthassa, bejegyezhető-e a remeteség szerzetesrendként.
Az összeírt hét kolostor közül csak a bakonyszentjakabi találtatott rendi működésre alkalmasnak. Valószínűleg ekkor épült az eredeti román stílusú egyhajós templom, a kerengő, valamint néhány köréje telepített remetekunyhó.
A kolostor később egy 1307. július 12-i
oklevél említi, melyben „Barnabás fia Kelemen a veszprémi káptalan
ábrahámi jobbágya saját lelki üdvéért egy szőlőt adományoz a köveskúti
remeték Szt. Mária Magdalena tiszteletére szentelt egyházának”. A
káptalan hozzájárult az adományhoz, amennyiben a szőlő utáni tizedet megfizetik. Ennek ismeretében érthető meg a kolostor alá épített hatalmas borospince szerepe is.
Az 1440-es évek első felében I. Ulászló király és Erzsébet
özvegy királyné hívei között ebben a térségben kemény harcok dúltak,
ekkor több más kolostorral egyetemben a salföldi is elnéptelenedett. Az
uzsai pálos kolostorba így ferencesek kerültek Márton pálos főperjel
hozzájárulásával, sőt közölte, szívesen átengedi a ferenceseknek a
szintén elhagyott kőkúti kolostort is, de arról nincs adat, valóban
ferencesek költöztek-e ide. Annyi bizonyos, hogy az uzsai kolostor még 1455-ben is üresen állt, és valószínű, hogy a pártharcok lecsillapodása után a pálosok visszatértek az elhagyott kőkúti kolostorba.
1475-ben a kőkúti kolostor megújítása érdekében István bíboros búcsúengedélyt adott ki, a századfordulón pedig késő gótikus stílusban átépítették. 1487-ben
a pálos rend prior-főgenerálisa a bakonyszentjakabi pálos kolostor
tulajdonába engedett át egy, korábban a pálosok kezelésében lévő malmot,
ahonnan a törökök hírére eltávoztak a szerzetesek. Annyi bizonyos, hogy
Gyöngyösi Gergely pálos generális Inventáriumában (1520-as évek) már nem szerepelt a kőkúti monostor, vagyis ha lakták is még szerzetesek, azok nem pálosok lehettek.
Amikor a 16. századi végvári harcok elérték a Balaton-felvidéket, a kolostor már elhagyott és düledező volt. A kolostor valószínűleg az 1554. november 7-i Tihanyt és Csobáncot eredménytelenül támadó török hadjárat áldozata lett.
Az erősebb, jobban megépített templom jobban bírta a századok súlyát,
míg a gyengébb anyagból készült kolostor gyorsabban pusztult, s ennek a
(bizonyára) könnyebben megbontható köveit hordták el építkezésekhez,
így a templom tetőtlenül is máig megmaradhatott. A megmaradt romok
legnagyobb pusztulása az 1820-as évek
során egy közeli juhakol építésekor következett be, ekkor a gyulakeszi
Csigó család hordta el mind a templom, mind a kolostor köveit. Ez már a 20. század elején is romokban állt, ma erdészház van a helyén.
A templom falai a boltozatig állnak, a szentélyben helyenként
láthatók még a bordaindítások nyomai is. A gótikus ablakok közül egy
mérműves ablak áll, ezen megmaradtak részletképzések, a másik ablakból
már kitört a mérmű. A kolostorszárnyakból csak részletek maradtak fent, a
falak körülbelül combmagasságig állnak.
Aki ki szeretne szállni a mókusoknak szánt, nem túl kényelmes kerékből, annak itt a helye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése