Nem vagyok világpolgár. Talán kár, hogy eddig még nem éltem a Föld különféle kultúrájú pontjain - igen, azt hiszem a kultúrák sokféleségét sajnálom csak, más nem hiányzik igazán. Persze elő lehetne húzni a "nagyszüleim a falu határát is alig hagyták el" ütőkártyát, de sok értelme nem lenne a villongásnak. Így van ez jól, és ki tudja, hogy mi vár még ránk :)
Szóval csak oda akartam kanyarodni, hogy ahova viszont elsodort a vitathatatlanul jó sors, ott ösztönösen éreztem: jobb lokálpatriótaként élni. Nem csupán azért, hogy az ember mihamarabb levetkezhesse a "gyüttment" megkülönböztető hangjelzést, hanem egyszerűen csak azért, mert attól én lettem több, jobb s tán boldogabb.
Mindenhol élnek ugyanis azokból az emberekből, akik szeretik tudni, hogy honnét jöttek, kik járták előttük az utcákat, hol történtek sorsfordító események. Ezek közé az emberek közé könnyebb beülni, mint beállni a sorba a péknél. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a lokálpatrióták nyitottak, örülnek az érdeklődésnek, míg a sorban mögöttem álló - ha alaptalanul is - szívesen hivatkozik az őneki oda-születése okán kijáró jogokra.
Füreden jó lokálpatriótának lenni. Nem annyira a rongyosra játszott, sziruptól csöpögő, cukormázzal nyakon öntött városimázs miatt, ami a turisztikai szezonban ide vonzza az erre mit sem hederítő siseri hadat. Itt is érvényes a mondás: beszélj kevesebbet, hallgass többet. S hogy vannak meseszerű anekdoták, amiknek a valódisága jogosan ébreszt gyanakvást? Legyenek. Kellenek. Hozzá tartoznak a játékhoz, érdemes hallgatni ezeket is.
Szeretem a füredi kiadványokat. Jó szagúak, kellemesek. Ahogy a Bergmann Cukrászdában se kérdezem meg, hogy "tessék mondani: miből van, mitől ilyen finom?", úgy a helytörténeti kiadványok valóságtartalmát sem firtatom. Egyszerűen csak élvezem, hogy vannak. Nekem (is) vannak.
Na és a Jókai Napok. 2016-ban már a huszonötödik. Kell a bablevesfőző-verseny a Koloska-völgyben. Biztos kell a protokoll is. Meg a gyermekprogramok, igen! Valahogy mégis azokat a kiadványokat várom leginkább, amik ilyenkor pottyannak ki Praznovszky Mihály sorozatszerkesztő köpönyegéből.
A nekem kedves irodalmárt idézve:
"1857-ben Jókai első balatoni utazásával nagy szolgálatot tett Balatonfürednek. De olyan nagyot, amelynek a jövőjét még ő maga sem sejtette: Balatonfüredet beemelte a magyar irodalomtörténetbe. Sőt, a magyar, ahogyan mostanában mondják, a nemzeti köztudatba. Ahonnan az eltelt másfél évszázad alatt sem került ki, sőt, az is meggyőződésünk, soha nem is vész ki onnan."
A legifjabb "gyermek" ezt a címet kapta: A Jókai-kultusz fővárosa. Mi tagadás: ezt a címet nem lehet elvitatni Füredtől. "A negyedszázados jubileum kapcsán, kicsit szakítva e könyvsorozat tartalmi koncepciójával, ebből a hosszú-hosszú helyi kultusz eseménysorból szemezgetünk. Az első részben Jókai mint füredi üdülővendég tűnik fel, aki maga is hallatja a szavát bizonyos fejlesztési kérdésekben. Mondhatjuk, az első füredi 'zöld' vendég volt, hiszen rendkívül fontos neki a tisztaság, a rendezett, gondozott külső a tereken, a tó partján. Majd jön egy idézet-sorozat, melyben Écsy László fürdőigazgató veszi sorra naplójában Jókai füredi napjait, s értesül a Jókai-villa eladási szándékáról, ezzel a megható mondattal zárva az eseményeket: 'Sajnálom jó szomszédomat'. Ide vettük Krúdy szép írását, amely ezen elválás utolsó jelenetét írta le, s ezt követi egy mai, félig-meddig füredi költő beleérzése Jókai Füredtől való elválásáról, amely amúgy életének egyik sorsfordulójává is lett."
Kalandra fel, jó szemezgetést! Hogy Füredre ne csak menő legyen járni, de sikk legyen ismerni is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése