A természet a valódi természetünk

Az ugye megvan, amikor a két pesti diák, Tutajos és Bütyök megérkezik a Balatonhoz Matula szárnyai alá, addigi életük legkalandosabb nyara után pedig megférfiasodva, élményekkel csordultig telve térnek haza. A testes, vidéki gazda, István bácsi intelmei tömörek és egyértelműek: „Azért hoztalak el, hogy erősödj, és örülj a szabadságnak. Korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bevered a fejed, a te dolgod, ha bajba kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz, ha elvágod a kezed, vagy elrontod a gyomrod. Ez mind a te magánügyed. Úgy vélem: csak így tanulsz meg a magad lábán járni, és pontosan rájössz majd, hogy mit lehet, és mit szabad.”

Fekete István gazdag jelzőkkel rögzítette a Ladó Gyula Lajoson tapasztalható változásokat: a balatoni nyár sok mindenre megtanította, kiművelte, útbaigazította, „és hozzáformálta a természetes élet kegyetlen törvényeihez. Amikor a berek először fogadta, idegen test volt a nádas útvesztőiben, tétova bárány a füvetlen pusztaságban; de a nap hozzáégette, a vihar megfürdette, a jégeső meggyalulta, és a nyurga, elpuhult test izmainak állandó munkája fiatal farkast faragott a bárányból.” A pesti fiúk nyár végére úgy kinőtték a ruhájukat, hogy a kabát begombolásáról szó sem lehetett és Tutajos karján a kabátujjak könyök alatt végződtek. A fizikai változások mellett talán még szembetűnőbb, hogy eggyé váltak a természettel, az ember alapvető közegével.

Matulának még zsigerből ment az, amire a mai kor mindent tudományosan fürkésző világában egyre több kutatási eredmény ad bizonyítékot: a természethez fűződő kapcsolat fontos része az ember jóllétének. Dr. Mihók Barbara és az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai Természet és lelki egészség című munkájukban nem kevesebbet állítanak, mint hogy a mentális egészségünk nagymértékben függ a természeti környezet közelségétől: ha szegényesek a természethez fűződő élményeink, akkor fizikai és lelki egészségünk egyaránt romolhat.

Miközben a klímaváltozás egyre gyorsuló változásokat idéz elő az élelmiszerbiztonságban, a járványok terjedésében és a geopolitikában, addig a leggyakoribb mentális betegség, a súlyos depresszió társadalomra nehezedő közvetlen és követett terhe nagyjából a teljes gyógyszerkassza nagyságával egyenértékű: évente 362 milliárd forintra tehető. Ezzel szemben helyezkedik el az a tény, hogy pusztán a természettel való kapcsolódás támogatja a fizikai egészséget (szív- és érrendszeri, krónikus légúti betegségek javulnak, erősödik az immunrendszer), és gyógyítóan hat a mentális egészségre: oldja a stresszt és a depressziót, segít a hiperaktivitás és a demencia kezelésében, erősíti a koncentrációt, hozzájárul az idegrendszer regenerálódásához és javítja a figyelmi, kognitív funkciókat. Összességében tehát nagyobb eséllyel fejlődnek és működnek jól pszichológiai értelemben azok, akik erősebben kötődnek a természethez.

Ami talán ezeknél is fontosabb: a mentális zavarok megelőzésében kiemelkedő szerepet játszik a természettel való gyermekkori kapcsolat. 2021-től Magyarországon az első-második osztályos, hat-hétéves gyerekeknek nincs órarend szerinti környezetismeret tantárgyuk, a környezeti nevelés és érzékenyítés a szülők mellett a pedagógusok feladata. A biológia tanári végzettségű Aczél Gergely, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Veszprém megyei csoportvezetője 2002 óta rendszeresen tart foglalkozásokat gyerekeknek, előadásain, a táboraiban és az erdei iskolai programjain a gyerekek boldogan viháncolva, észrevétlen tanulnak.

Mindenki Gergő bácsija szerint a mai világban a gyerekeknek kevés alkalmuk van arra, hogy az erdőt-mezőt járva kapcsolódhassanak a természethez, ezért játékosan, sok mozgással és mesével próbálja velük megszerettetni a természeti környezetüket, hogy ott barátságos közegben érezzék magukat. Ennél is fontosabb, hogy a gyerekek a szüleikkel is minél többet tartózkodjanak a természetben, ugyanis ha gyermekkorban nincs lehetőségük tapasztalatgyűjtésre és ismeretszerzésre, akkor felnőttként – a munka, a család és egyéb elfoglaltságok miatt - rendkívül korlátozottak lesznek a természetjárási lehetőségeik. Aczél Gergely úgy tartja: ha a gyerekek családi kirándulás vagy piknikezés keretében minél többet kint lehetnek a szabadban, az már önmagában annyi élményt nyújt a számukra, amiből felnőtt korukban is tudnak táplálkozni. 

A lényeg pedig az egyszerűségben és nem a szakmai felkészültségben rejlik: a szülőknek a gyerekekkel elegendő egyszerűen csak jelen lenni a természetben. Lazán álljunk ellen a kísértésnek, hogy minden növény és állat nevét fejből tudjuk, még akkor is, ha a mai világunkban erősen az ismeretekre összpontosítunk. Az elsődleges az, hogy megszeressük, érdeklődjünk, nyitottak legyünk, és ha ez megvan, akkor jönni fog az ismeret is, hiszen a gyerekek utánanéznek mindennek, de a kíváncsiságot, az érdeklődést és a bizalmat csak gyermekkorban tudjuk elérni, azzal, ha minél többet vannak kint a természetben. 

A puszta jelenlét gyakorlatát követi a balatonfüredi Arácsi Népház túravezetője, Törőné Horváth Ilona is, akinek a keze alatt generációk fordultak meg a Tekergők túracsoport tagjaként. Törőné nagyjából azóta túrázik, amióta megtanult járni, lételeme a mozgás, az úton levés, lehetőleg a természetben. A sport szeretete mindig benne volt, és a két fiával is rengeteget járt kirándulni. Természetes volt neki, hogy a gondjaira bízott nyári táborozó gyerekeket is kiviszi a szabadba. A gyerekeken ő is azt tapasztalja, hogy csak el kell jutniuk a természetbe, utána a szabadság már beszippantja őket. Lehet, hogy ott van a chipses zacskó a táskában, de mennek, csinálják, megszeretik, s ráadásképpen társaságban, jó közösségben vannak, barátokra lelnek egymásban. Csak nagyon ritka esetben látja – de azt már az első napon -, ha valaki nem fog menni többet.

Törőné minden nyáron a szárnyai alá gyűjt húsz-harminc általános iskolás korú gyereket, akikkel öt héten át járják a Balaton-felvidék, a Bakony és a szomszédos megyék turista- és kerékpárútjait, a közös élmények pedig eltéphetetlen szálat szőnek közte és a gyerekek között: évközben odaszaladnak hozzá, bárhol is látják meg Füreden, hogy alig várják a nyári túrákat. Sokan el se tudják képzelni mennyit adnak neki ezek a gyerekek, akik talán a végtelen szabadságot tapasztalják meg vele, hisz a balesetveszély megelőzésén kívül a túrákon nincs folyamatos fegyelmezés. Élnék a gyanúperrel – nem kisebbítve Törőné érdemeit -, hogy a természet hívó hangját ha őáltala tapasztalják meg a gyerekek, akkor őhozzá kötik a természet semmivel össze nem hasonlítható élményét is. Esetleg ha mi, szülők többet járnánk a gyerekeinkkel az erdőt-mezőt, akkor bennünket is ilyen boldog tapasztalatok kötnének össze a gyermekeinkkel… Persze az tud némi izgalommal járni, amikor a családi túra alkalmával a gyerek boldogan nekiesik egy galagonya- vagy sombokornak, amit a szülők nem ismernek. Csípőből jön a válasz: „nyugi, anya, Ica néni megtanított rá, az ott vadmálna, kóstold meg!”. Törőné mindenesetre rengeteget kirándult a saját fiaival is, elszakíthatatlan szálak kötik őket a természethez, egymáshoz és az édesanyjukhoz is.

A Föld nevű luxusszálló tehát mentális szempontból is nélkülözhetetlen közegünk, a receptre felírt természet pedig egyáltalán nem utópia: a skóciai Shetland-szigeteken az egészségbiztosító olyan kiegészítő kúrákat támogat, mint a madárles vagy az ajánlott túraútvonalakon történő heti többszöri kirándulás, Japánban pedig az 1980-as évek óta megelőzési céllal használják a tudatos jelenléttel egybekötött erdei sétákat. S hogy miért velünk született igény a természet iránti vágyódásunk? A tudomány szerint evolúciós kötődésről van szó, vagyis hogy „az ember nemcsak testi, de lelki, pszichés értelemben is természeti lény, súlyos következményekkel jár, ha kiszakad a rendszerből”. Evolúciós környezetünkként kötődünk a bioszférához, ehhez adaptálódott a fiziológiánk, a hormon- és idegrendszerünk.

A kutatási eredmények sokak vesszőparipájára kovácsolnak patkót, akik szerint a Balatonra nem kell csörgősipkát húzni, nem áll jól neki. Elég, ha az ember önfeledten ringatózik a tóban, a környező rétek tücsökciripelésében vagy belegázol az erdő fái között tova szaladó patak hideg vízében. A csendes mélázásban pedig egyszer csak összeáll a Tüskevár színes-szagos, széles vászna: „a Balaton tükre rózsaszínű lángot vetett, mert messze, valahol Kenese mögött ekkor bukkant fel a nap. A nagy víz felett megmozdult az lenyúlt köd derengő lepedője, egy varjú károgott valahol, s a világosság érintésére fehér sirályok szálltak fel a tündöklés tenyeréről”. 

Mihók Barbara, PHD: Ökológusként és mentálhigiénés szakemberként meggyőződése, hogy az emberi jóllét és a természeti értékek védelme egyazon érem két oldala, egyik sem képzelhető el a másik nélkül. A Környezeti Társadalomkutatók (ESSRG), az SZTE GTK és az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaként fenntarthatósággal és környezeti igazságossággal foglalkozó kutatásokat folytat. A kutatás mellett mentálhigiénés segítőként is dolgozik. Abban hisz, hogy az összekapcsoltságunk révén erősödünk, legyen szó emberi vagy nem-emberi létezőkkel való kapcsolatainkról.

Törőné Horváth Ilona: 1997 nyarán Füreden kezdett túratáborokat szervezni, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy a nyári forróságban, egy nyugati fekvésű teremben foglalkozzon a gyerekekkel reggel nyolctól délután négyig. A kínzás helyett inkább kivitte őket a levegőre – még ha az meleg is volt -, de inkább az erdei levegőt választotta egy szoba levegőtlensége helyett. Gyerekkora óta ő maga is túrázott, tehát nem kellett sokat gondolkodni a megoldáson. A túratáborra a gyerekek azonnal vevők voltak, így indult a Tekergők túracsoport, ami ma már huszonhét éves hagyomány.

Aczél Gergely: A természet már gyermekkora óra vonzotta, járta a kis faluja határát. 2002-ben kezdett gyerekekkel táborozni, túrázni, később erdei iskolai programvezetőként gyűjtött tapasztalatokat a Vértesben. Saját környezetnevelői programot dolgozott ki, ezzel járja az óvodákat, iskolákat, hogy közelebb vigye a természethez a gyerekeket, akik még őszinték és nyitottak rá. Még nem csontosodtak be, mint a felnőttek. Minden foglalkozás alkalmával egy szeretet-közösség jön létre, mindenki jól érzi magát, miközben tanulnak és sokat mókáznak. Gergő szerint ennél több nem kell.

  

Életre kelt műalkotások - a Vass Cipőtár

Húsz évvel a Modern Képtár Vass László Gyűjtemény veszprémi, Vár utcai épületének megnyitása után, annak részeként, de különálló egységeként 2022. június 25-én adták át a Vass Cipőtárat. Az ékszerdobozhoz hasonlító helyiségben a cipőkön, szemléltető szerszámokon, anyagokon, fázis-lábbeliken és a technológiát részletesen bemutató mozgóképen kívül megjelenik az új generáció, Vass László unokája is: Kazsuk Péter Londonban cipődesignt hallgató tervező cipő sziluett-rajzainak kollekciója.

Ma már tudjuk, mekkora sikertörténet lett, ami Vass László 1970-ben tett mestervizsgájával kezdődött. A cipészmester azóta megszakítás nélkül készít cipőket. Nagy bátorság kellett a szocialista keretek közötti önállósuláshoz, egy belvárosi üzlethez és a kisszériás női divatcipők készítéséhez, felvállalva az anyagbeszerzés, a gyártás és az értékesítés összes feladatát. Vass László elkötelezett munkájához szerencsésen párosult a kreativitás, aminek gyökere talán épp a képzőművészethez való vonzódásában rejlik. A kettő az ő esetében egymást erősítő hatásként érvényesül: szerény indíttatású életkörülményekből kinőve megbecsült, vagyonos belvárosi üzlettulajdonossá vált, ami a gyűjtőtevékenysége alapjául szolgált, a képzőművészeti inspirációkat pedig busásan kamatoztatta a szezononként megújulni képes, színekben és formákban változatos, divatos női cipők kollekciójának megtervezésekor.

A magyar rendszerváltás után tömegesen az országba érkező, futószalagon készült női cipők újabb kreatív megoldásra sarkallták Vass Lászlót, visszanyúlva a gyökerekhez, a mestervizsga-darabhoz: kizárólag kézi készítésű rámánvarrott klasszikus férficipők gyártásába kezdett. Akkor már alig akadt az országban mesterember, aki a szakmában jártas volt, s olyan úriember, aki a Monarchia-beli, ikonikus Budapest modellre vágyott. A veszprémi Cipőtárat megnyitó Bánsági Petra DLA cipőtervező designer külön kiemelte, hogy amíg Bécsben, Münchenben, Berlinben vagy Zürichben a klasszikus Budapester máig a magas minőségű rámánvarrott férficipő szinonimája, addig idehaza ők a szakkönyvekből ugyanezt a modellt karlsbadi kaplisként tanulták.

Nem csoda hát, hogy a még élő mesterek és az alapanyagok megtalálása is komoly kihívást jelentett. Mára már sorra kiöregedtek vagy bezártak azok a híres osztrák és német cipészmanufaktúrák, ahonnan Vass László anno újratanulhatta az ízlést és a szakmai fortélyokat. 1999-ben a Könemann Kiadónál jelent meg a Molnár Magda és Vass László által írt Klasszikus férficipő című, szakmailag rendkívül alapos könyv, ami azóta kilenc nyelven látott napvilágot. Nemzetközi cipésznemzedékek oktatási segédanyagává vált, Vass László unokája, Kazsuk Péter is ezt kapta kézhez londoni tanulmányai során.

Vass László történetén keresztül a kiveszőben lévő kézi cipészmesterség dokumentálását és egy nyílt tárlat keretében a közkinccsé tételét tűzte ki célul a veszprémi Cipőtár. A Vár-béli galériában egy muzeális jellegű kézműves technológiába nyer betekintést a látogató, a bemutatott tárgyak mégis élő, a jelenünkben érvényes és sikerrel forgalmazott termékek. Ahogy Bánsági Petra összegezte: „A klasszikus viseletre, elegáns öltözködésre tervezett férfi lábbelik látványa és a háromórás film - ami a kézi készítés minden mozzanatát és közel kétszáz éve változatlan, bevett fogásait részletesen mutatja be – meggyőzően bizonyítják, hogy a kézműves termékeknek, ha magas minőségű anyagokból, szakmai műgonddal és átgondolt formatervezéssel készülnek, helyük van a mindennapi tárgykultúrában”.