Grófok és hercegnők

Egy ideje figyelem a balatoni nyaralótulajdonosok kontra helyben lakók vitát. Igen, vitát, amitől nem kell tartani, ha megfelelő mederben zajlik, akkor számos pozitív hozadéka akad. Tíz éve Füreden élőként még mindig gyüttmentnek, betelepültnek, vagyis nem őslakosnak tekintem magamat, s nem érzem sértőnek a kifejezést, amit ma már jobbára az elfelejtett szavak szótárából lehet lehívni, vagy a debreceni cívis szótárból: „Jötment ember vót, aki betelepűd Debrecenbe. Még az ezerkilenszázas évegbe is, akinek nem a Basahalmán belül vákták el a kődökit”.

Rácsodálkozom, hogy vajon ki húzza elő érvként a kalapból a balatoni önkormányzatok kasszájába befizetett adóját és a tóparti szolgáltatóknál hagyott pénzét? Aki ugyanúgy betartja a kihirdetett és íratlan szabályokat, mint a helyiek, azok nem bántódnak meg a Vigyázzunk egymásra! figyelmeztetés miatt, mert valósan vigyáznak magukra és a másikra.

Széleskörű kutatás hiányában mindössze tippelni tudok, hogy azok kérik ki maguknak a figyelmességre utaló kérést, akiknek megérkeztük után első dolguk számon kérni az önkormányzaton: milyen szolgáltatást nyújt a helyi önkormányzat az itt lévőknek? Mint valami szállodában… Egy nem füredi önkormányzati dolgozó bejegyzéséből származnak az információk, ér nevetni, de ez a valóság: vágják ki a ház előtt a fát, mert hajnali négykor már nem tud aludni a madárcsicsergéstől… az őslakos nyolcvan éves bácsika ne tartson állatokat, mert bántja a pestiek orrát a trágyaszag (naja, ők a szmoghoz vannak szokva)…

Az üzletek vajon fel vannak készülve a korai rohamra? Az ellátást biztosító szektorok dolgozói közül többen állítják, hogy mire hazafelé indulnak a műszakból, addigra a boltok ki vannak fosztva. Bizonyítani nem tudják, de vélelmezik, hogy a nyaralók a magukkal hozott szokásaiknak megfelelően púpos bevásárlókocsikkal tolják ki onnét az árut.

Felütöm egy nemrég olvasott könyv lapjait, ahol egy kilencéves moszkvai kislány az 1920-as években arról faggat egy grófot, hogy mik egy hercegnő tulajdonságai. A gróf szerint a hercegnővé válás a jó modornál kezdődik: hogyan viselkedik az illető társaságban, hogyan szólít meg másokat, hogyan eszik és hogyan tartja magát. A görnyedt testtartás restséget, érdektelenséget sugall, az egyenes tartás az önuralom és az elkötelezettség érzetét kelti. És igen: hogyan viselkedik az idősebbekkel… S hogy egy úriember mivel hívja fel magára a figyelmet? Elsősorban a viselkedésével, az észrevételeivel és a szokásaival, nem a zakója stílusával…

A valódi kérdés talán nem is az, hogy ki a helybéli és ki nem, melyik párthoz vagy felekezethez tartozik vagy milyen a bőrszíne, hanem hogy ki akar úriember vagy hercegnő lenni. A divatból ítélve – ami még az ötvenhat centis, öntudatlan csecsemőt is tüllszoknyába öltözteti – látszólag sokan. Már csak lélekben kell ráerősíteni.

Most jön a lélek

Ez most kemény lesz. Aki már átesett komolyabb betegségen, és ha csak egy pillanatra is, de megérintette a törvényszerű, mégis túl korainak vélt elmúlás érzése, az talán nyugodtabban áll bele abba, hogy a mennyezet időnként lefelé, a fal befelé, a padló pedig felfelé nyomul, amíg az egész tere akkorára nem zsugorodik, mint egy kekszes doboz. De még őket is próbára teszi a bezártság, pláne, ha egy szabad lelkű, kinti szökdécseléshez szokott ötéves is van a háznál.

A világméretű könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég magyar munkatársai is átmentek home office-ba. Az egyik terület tapasztalt vezetője alá húzós fiatal csapat tartozik, akik megszokták, hogy a főváros bőségesen terített asztalánál jó étvággyal fogyaszthattak kultúrát, kiváló ételeke, italokat, és a szórakozás végtelen számú lehetőségei közül válogathattak. Eddig. Most nehéz őket motiválni az online meetingek alkalmával, hisz a csoportvezető is csak az erkélyére mehet kirándulni.

Az aszófői Öreghegy lakója a világ egyik legirigyeltebb luxus-karanténjában csücsül. Vele egy magasságban a tihanyi apátság fehér duplatornyára tűz rá a nap, előtte a sajkodi öböl íves alakja, a mandulafák pedig telis tele lepkeszárnyú virágokkal. Boldoggá teszi a kerti munka, kitölti a napjait. Bár füvet most épp nem kell nyírni, a tereprendezés nagyon is időszerű, a sétálható saját telek pedig akkora, hogy nyaranta tizenkét kilométert sétálhat a fűnyíró után, mire csak az alsó terasszal végez. De hóvihar idején, az ablak előtt állva, kezében egy forró teával, a szabad kezével ő is a telefon után nyúl, hiányzik a baráti szó, a „leugrunk este Füredre jazzt hallgatni?”…

A veszprémi antikvárius arról ad hírt, hogy szomorú a kihalt Utas. A közösségi oldalát élő adás funkcióba kapcsolja, a hibátlan bakelitről lejátssza egy búgó hangú énekesnő régi, keserédes jazznótáját, aztán hazamegy. Pedig ha valamikor, hát most igazán szükség lenne az ő lélek-patikájának kevercseire, mégis fegyelmezettek vagyunk, otthon maradunk.

Nagy kérdés, hogy el tudjuk-e engedni a híreknek, az érkező adatoknak, információknak legalább egy részét. A médiadömpingben meghalljuk-e azt, hogy a globális adatok szerint az aktív esetek 95 százalékánál nem túl súlyosak a tünetek. Az óriás Kína több mint 81 ezer betegéből csaknem 73 ezer már meg is gyógyult, és a fennmaradóak túlnyomó többsége is életben fog maradni.

Az Olaszországból vagy a spanyoloktól érkező elkeseredett videók futótűzként terjednek el, üzenetük egyértelmű: bármelyikük boldogan cserélne a jelenlegi magyar helyzettel. A fájdalmas tartalmak mellett a segítő szándék is terjed: az utcát egy piros kabátos nő szeli át, futva érkezik egy mozgáskorlátozotthoz, aki a lemerült akkumulátorú négykerekű járgánya mellett ballag, onnantól ketten tolják tovább. A könyvmolyok egymásra licitálva cserélik ki a kedvenc könyvek címeit, a gyengébb szeműek a varázsütésre megnyílt hangoskönyvtárakból válogathatnak. Ingyen hozzáférhetőek felejthetetlen koncertek felvételei a világ különböző pontjairól, a földkerekség legnagyobb galériáiban sétálgathatunk virtuálisan, a színházi közvetítések pedig kicsik és nagyok arcára csalnak mosolyt. Aztán ha elgémberedtünk az ücsörgésben, irány az erkély, annak híján kinyitható az ablak, vár a jógaszőnyeg, vagy elég csak felidézni a gyerekkori tornaórák gyakorlatai közül azokat, amiket a jelen fizikai állapotunk még elbír.

Meg fogjuk csinálni, túl leszünk rajta, ez nem kérdés.                                  

(Az írás a Balatonfüredi Napló 2020. évi 3. számában jelent meg.)