2020. április 9., csütörtök

Grófok és hercegnők

Egy ideje figyelem a balatoni nyaralótulajdonosok kontra helyben lakók vitát. Igen, vitát, amitől nem kell tartani, ha megfelelő mederben zajlik, akkor számos pozitív hozadéka akad. Tíz éve Füreden élőként még mindig gyüttmentnek, betelepültnek, vagyis nem őslakosnak tekintem magamat, s nem érzem sértőnek a kifejezést, amit ma már jobbára az elfelejtett szavak szótárából lehet lehívni, vagy a debreceni cívis szótárból: „Jötment ember vót, aki betelepűd Debrecenbe. Még az ezerkilenszázas évegbe is, akinek nem a Basahalmán belül vákták el a kődökit”.


Rácsodálkozom, hogy vajon ki húzza elő érvként a kalapból a balatoni önkormányzatok kasszájába befizetett adóját és a tóparti szolgáltatóknál hagyott pénzét? Aki ugyanúgy betartja a kihirdetett és íratlan szabályokat, mint a helyiek, azok nem bántódnak meg a Vigyázzunk egymásra! figyelmeztetés miatt, mert valósan vigyáznak magukra és a másikra.


Széleskörű kutatás hiányában mindössze tippelni tudok, hogy azok kérik ki maguknak a figyelmességre utaló kérést, akiknek megérkeztük után első dolguk számon kérni az önkormányzaton: milyen szolgáltatást nyújt a helyi önkormányzat az itt lévőknek? Mint valami szállodában… Egy nem füredi önkormányzati dolgozó bejegyzéséből származnak az információk, ér nevetni, de ez a valóság: vágják ki a ház előtt a fát, mert hajnali négykor már nem tud aludni a madárcsicsergéstől… az őslakos nyolcvan éves bácsika ne tartson állatokat, mert bántja a pestiek orrát a trágyaszag (naja, ők a szmoghoz vannak szokva)…


Az üzletek vajon fel vannak készülve a korai rohamra? Az ellátást biztosító szektorok dolgozói közül többen állítják, hogy mire hazafelé indulnak a műszakból, addigra a boltok ki vannak fosztva. Bizonyítani nem tudják, de vélelmezik, hogy a nyaralók a magukkal hozott szokásaiknak megfelelően púpos bevásárlókocsikkal tolják ki onnét az árut.


Felütöm egy nemrég olvasott könyv lapjait, ahol egy kilencéves moszkvai kislány az 1920-as években arról faggat egy grófot, hogy mik egy hercegnő tulajdonságai. A gróf szerint a hercegnővé válás a jó modornál kezdődik: hogyan viselkedik az illető társaságban, hogyan szólít meg másokat, hogyan eszik és hogyan tartja magát. A görnyedt testtartás restséget, érdektelenséget sugall, az egyenes tartás az önuralom és az elkötelezettség érzetét kelti. És igen: hogyan viselkedik az idősebbekkel… S hogy egy úriember mivel hívja fel magára a figyelmet? Elsősorban a viselkedésével, az észrevételeivel és a szokásaival, nem a zakója stílusával…

A valódi kérdés talán nem is az, hogy ki a helybéli és ki nem, melyik párthoz vagy felekezethez tartozik vagy milyen a bőrszíne, hanem hogy ki akar úriember vagy hercegnő lenni. A divatból ítélve – ami még az ötvenhat centis, öntudatlan csecsemőt is tüllszoknyába öltözteti – látszólag sokan. Már csak lélekben kell ráerősíteni.

1 megjegyzés:

  1. Tisztelt blog író!

    Egy éve vagyok siófoki " jötment" és írásában megszólítottnak érzem magam.
    A siófoki polgármester és Ön is arra hívatkozik,hogy a part menti kereskedők nincsenek felkészülve a mostani bevásárlási rohamra.Miért nincsenek,ők csak jún 15től szept 1ig tudnak felkészülni és az éves hasznot max 3 hónap alatt akarják betudni.
    Én magam és azoknak a szomszédaim nevében írom Önnek,hogy eszünk ágában sincs Siófokon a minimális választékból megpróbálni bevásárolni hanem ( mi budapestiek vagyunk), a környékünk közelében lévő nagy élelmiszer áruházakban vásárolt és hűtő táskákban levitt élelmiszereket fogyasztjuk.
    Ami pedig az üdülőhelyi adót illeti úgy gondolom,hogy a tavaly " kitalált" megemelt panoráma adó fejében a befizetett milliókból valamennyit fordítson az üdülök keritésen kivüli területekre.
    Tisztelettel Hódos András

    VálaszTörlés