Szerelem, szerelem…

Valentin-nap, vagy ahogy magyar gyomor számára emészthetőbbé próbálják tenni: Bálint-nap. El ne felejtsük a virágot, a cuki szív alakú desszertet, s ha a pénztárca bírja, akkor egy menő étterem ajánlatát se lehet kihagyni, ahol andalító zenét tesznek a lejátszóba, és ügyelnek arra is, hogy az asztali dekoráció alkalomhoz illő legyen. De vajon tudjuk, miről beszélünk, amikor azt mondjuk: szerelem? Ennek jártunk utána Fülöp Tamás pszichológussal.

„Amikor a lelki társadat megtalálod, és úgy érzed egyben magadat is. Megbízol abban, amit mond, és feltétel nélkül szereted. Vonzódsz hozzá, érzed, hogy csak ő kell neked. Amikor látod, azt érzed, hogy nagyon oda vagy érte, és várod, hogy újra együtt legyetek. Ha vele vagy, egyszerre vagy eleven és leblokkolt, s félsz, hogy valamit rosszul csinálsz. Minden egyes pillantásod rá úgy érzed maga a mennyország. Elveszíteni nem tudnád, sőt elengedni is nehéz. Vele tervezed a jövőt, magát a Világot, és érzed: mellette biztonságban vagy, jobban, mint addig bármikor.„

Ezeket a sorokat egy tizenöt éves lány írta, amikor megkérdeztem tőle, hogy szerinte mi a szerelem.

Talán így kezdődik minden…

Pedig az első melengető napsugarak csalóka illúziója sok csalódást hoz. Ha fantáziánk világából nem tudunk, vagy nem akarunk kilépni, akkor sokként fog ránk hatni a másik lemeztelített valósága. Szerelmet könnyű találni, értékes kapcsolatot azonban annál nehezebb fenntartani. Amikor nem hagyunk időt arra, hogy magától bomoljon ki valójában kik is vagyunk és kit kaptunk, akkor nagy eséllyel újabb csalódás fog érni bennünket. Abban a világban, ahol a türelem nem más, mint egy szótárban fellelhető szó, hogyan várhatjuk el, hogy kapcsolatunk virágzásnak induljon? Amikor minden csak arról szól, hogy szerezd meg, és ha nem tetszik, akkor lecserélheted vagy kidobhatod, milyen jövőt építhetünk belőle? A kapcsolatoknak sok alappillére van, s ha egy is hiányzik belőle vagy csak repedések keletkeznek rajta, előbb utóbb összedől minden, amit tartanak.

A különbséget vonzzák egymást vagy a zsák a foltját?

Nehezen lehet úgy egymással élvezni a közösen eltöltött időt, hogy más-más érdeklődésűek vagyunk. Ha az egyik sportolni szeret, a másik bent a szobában egy hintaszékben olvasni, akkor hol a közös kapcsolódási pont? Ha az egyik a közösségben szeret feloldódni, a másik meg pont attól tart, hogy ne kelljen emberek közé mennie, akkor miben oldódnak fel közösen? Kell egy közös alap, amire építeni lehet, és ha ez csak azért érdekes, mert bennem nincs meg, de a másikban megvan, ez előbb-utóbb feszültségekhez vezet. Nem igaz, hogy a különbségek vonzzák egymást, sőt előbb utóbb eltaszítják a másikat, mert vagy frusztráló helyzetet teremtünk vele a másik fél számára, vagy egyszerűen nem érdekes, és ha valami közömbössé válik, akkor sem pozitív visszajelzést, sem megerősítést nem tudunk már adni.

Tolerancia, elfogadás, bizalom

Mindenki csomaggal érkezik. Ezt ne felejtsük el. És ezt nem lehet bontatlanul eltenni egy szekrénybe, aztán jól elzárni, hogy ne nyissa ki senki sem. Kezdetben ezek nagyrészt ajándékok, de aztán ahogy egyre többet csomagolunk ki, egyre jobban kezdjük magunkat rosszul érezni. Ne akasszuk a terheinket a másik vállára. Nem tudjuk átadni saját keresztjeinket, mert azt nem lehet. Sokszor kétségbeesetten keressük a másikban a megmentőt, de ha magányunkban saját árnyékunkkal sem tudunk szembenézni, hogyan várhatjuk a gyógyulást a másiktól? Hogyan szeretnénk egy tiszta kapcsolatot, ha magunk sem vagyunk annyira tiszták? Hűség, megértés, őszinteség, figyelem, bizalom - ezeket szinte mindenki elvárja, de vajon mi is ilyenek vagyunk? Titokban írt sms-ek, telefonbeszélgetések, amik külön helységben történnek, nehogy valaki meghallja, feltört e-mail fiókok, hazugságok, titkos kapcsolatok, flörtök… A szeretetre épülő kapcsolatban nem teszünk semmit a másik vállára, de nem is kell becsukni a szemünket. A szeretet-kapcsolat közös elfogadásra épül, amiben megértem a másikat, tudom, hogy mit miért tesz. Nem alakítom, nem formálom úgy, ahogy nekem jólesik. Nincs „de”, nincs „csak akkor”. Nem támasztok feltételeket, hiszen a másikért szívesen megteszem, és nem kerül különösebb erőfeszítésbe.

Pénz, pénz, pénz

A pénz nem boldogít… de ha nincs, megnyomorít. Igaz ez a kapcsolatokra is, akármilyen nagy is a kezdeti vonzalom, a szerelmet megöli, mert előbb-utóbb úgy is előtérbe kerül. Úgy érzem, hogy napjainkban inkább előbb, mint utóbb. Akár az adósságok miatt vállalt plusz terheket nézzük, vagy a keresetbeli különbségeket, esetleg magunkkal hozott értékeket, legtöbbször igen erős nézeteltérésekhez vezet. A párkapcsolat anyagi kapcsolat is, amelyben szerződést kötünk, közösen vállaljuk a jövőt annak minden anyagi terhével együtt. Ebbe a külön kassza, a titokban gyűjtött pénz, a titokban vásárolt vagy rendelt tárgyak nem nagyon férnek bele. A közös bizalom és az őszinteség nem fog semmit elvenni a másiktól, a félelem és a bizalmatlanság viszont mindent elvesz.

Szexualitás

Csak a testi kapcsolatra nem lehet hosszú távon építeni, sem a szenvedélyre sem az ösztönök puszta kielégítésére. A szexualitásban kell, hogy időt szánjunk a másik megismerésére, a testi vágyak féktelen felszabadítására, mert pont azt öli meg, ami éltetné. Feltárulkozásunkban megfosztjuk magunkat mindentől, ami eddig eltakart, amivel testi gyengeségeinket palástoltuk. Ma mindent megkaphatunk, hogy szebbek, vonzóbbak legyünk. De ez az álarc sem hordható örökké. Ha az én helyébe a közös mi lépne, kevésbé félnénk az idő múlásától. Gátlásaink felszabadulnának és megtapasztalnánk az ölelések hihetetlen erejét, a gyengédség felszabadító érzését, a ki nem mondott szavak tartalmát. Értelmet kapnának a színek, meglátnánk, ami mellet idáig elmentünk, éreznénk újra az elfeledett virágok bódító illatát, és hogy újra lélegzünk.

Elköteleződni annyit tesz, hogy szakítok önmagammal, és készen állok arra, hogy életem másképp lesz, mint előtte. Nincsenek feltételek, nincsenek részletek, csak egy egész van. Ő a másik, akinek félelem nélkül teszem a kezébe a lelkemet. Képes vagyok vele hegyeket bejárni, vele együtt a magasba emelkedni, de a mélybe is követem, és a sötétben kezét el nem engedem.

„A Férfi templom, a Nő a szentély. A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentély előtt térdet hajtunk. A férfi helye ott van, hol véget ér a Föld, a Nőé pedig ott, ahol kezdődik az Ég.” (Victor Hugo)     

(Az írás a Balatonfüredi Napló 2019. évi 1. számában jelent meg.)