Az élet minősége

Amikor a barátnőm vidéki házában jártam Provence-ban, minden napszakban roskadásig telve volt a nem kisméretű étkezőasztal. Merő kényeztetés elsőként a szemnek, aztán az orrnak, végül a szájnak… Annak sem kellett túl sokat tétovázni, aki erős fogyókúrára fogta magát, mert így is pár kilóval könnyebben érkezett haza. 

 

 

Egy éjszaka rettenetes vihar támadt, ömlött az eső, a domboldalt vakuként sűrűn vibráló villámok pásztázták, a több száz éves kőház körül nyargaló szél elemi erővel tépte-nyúzta a növényeket. Félelemre nem volt ok, hanem inkább valami megmagyarázhatatlan erőtérben éreztem magamat. Helyemen voltam. Ott, ahova talán mindig is vágytam. A gazdagon megrakott reggeliző asztalhoz frissen és energikusan érkeztem. Vendéglátóm derűsen végigjártatta szemét az asztal egyik végétől a másikig, aztán nem kis büszkeséggel a hangjában azt mondta: „Amit itt látsz, az mind a mi 15-20 kilométeres körzetünkből való”. 

Egyre többen keresik a helyüket – akár ideiglenesen is, egy nyaralás vagy hosszú hétvége idejére – a Balaton környékén. Az autópályákon, a frekventált időpontokban tömegesen araszoló autók tetején évről-évre több kerékpár utazik. Divatosak lettek a termelői piacok, a versenyhelyzet a minőségnek és a vevőnek kedvez. Aki leül reggelizni valamelyik piaci asztalhoz, az már megszokta, hogy délelőttre nem nagyon érdemes más programot beterveznie, s ha úgy alakul, hát ebédet is helyben főznek neki. 

Akik korábban sok időt töltöttek gondos csomagolással, hosszú adriai vagy európai autózással, azok közül egyre többen hallgatnak Máraira, aki szerint a csomagolás igenis öregít. Néhány kedvenc pólóval, szoknyával és rövidnadrággal, nem feltétlenül az aktuális bikini-divatnak mindenben megfelelő fürdőruhával, hűvösebb időre egy farmerrel és egy esőkabáttal könnyű málhát raknak, amibe még a gyerek plüssmackója és egy jó könyv is belefér. Az igazán belevalók lazán az asztalon hagyják a legkülönbözőbb kütyüket, utolsó mozdulatként még zsebre vágnak egy internet nélküli telefont, és irány a Balaton!

A rutinosak kis ívben elkerülik a puccparádés helyeket: tisztes távolságtartással szemügyre veszik, beleszagolnak az egyébként fárasztó nyüzsgésbe, mazsolaként kicsippentenek egy kiállítást vagy egy koncertet, aztán beveszik magukat egy nyugodt kisfaluba, ahová a harsogás kevésbé jut el. 

Ha nyitottak vagyunk, akkor bizton befogadásra lelünk. Van, aki odáig merészkedik, hogy a helyieknek köszönetet mond, amiért a környezetet őrizték, szépítették, amíg a nyaralók nem voltak itt. Szórakoztató felfedezés, hogy a nyaralók is leülhetnek egy padra, beszélgethetnek egymással, vagy egy falusi nénivel-bácsival, aki sosem hallott meséket, tanulságokat párolt le az életéből. 

A szomszédos falvak felkeresésére kár autóba ülni, hisz sehova nem rohanunk. A gyerek nincs iskolában vagy különórán, és a postára se kell zárás előtt odaérni. Amikor egy barátom látogatóba érkezett az északi partra, az autóból kihajtogatva magát, némi irigykedéssel jegyezte meg, hogy „itt még a biciklit is lassabban tekerik”. Hát persze. Mert itt nem teljesítményben utaznak, hanem élményekben. Ez nem túl bonyolult, ugye? 

Kosár a kézben, indulhatunk a piacra, kóstolás útján kiválaszthatóak a kedvenc darabok. A helyiek azt sem szokták véka alá rejteni, hogy melyik háznál lehet friss tojásra, tejre, húsra, kenyérre vagy borra lelni. Ezekből még a főzés is élményszámba megy, addig a gyerekek a mezei virágok közül egy asztalra való csokrot válogathatnak.

A túrázni sem restek azt is tudják, hogy a legfinomabb gyümölcsöket az erdők-mezők adják: próbálja megkeresni valaki a frissen leszakított szamóca, vadcseresznye, vadkörte vagy alma párját! Szemerkél az eső? Na és? Elő a hátizsákból egy könnyű esőkabátot. Szakad? Amíg csendesedik, behúzódunk egy erdei pihenő védett teteje alá, és a párás-fűszeres levegőben megpróbáljuk kihallgatni, hogy mit sugdosnak a kanyargó út fölött összehajló fák – tiszta Öreg néne őzikéje. A szivárvány után folytathatjuk utunkat az újabb pincék, kilátók, kápolnák, kolostorok, források és tanyák felé, a réteken legelésző állatok bámész tekintetétől kísérve. 

A „nem kihagyható” kategóriába tartozik az alsóörsi Török-ház és a Csere-hegyi kilátó, illetve a román-korból itt maradt felsőörsi prépostsági templom. Árpád-kori templommal Lovas is büszkélkedhet, de a település 1951-ben vált világszerte ismertté: ekkor fedezték fel a község határában a Kr. e. 30-40 ezer évvel ezelőtt működött festékbányát. Ha Paloznakon Jazz-elünk, akkor érdemes megnézni a Hősök kútját és a Kálváriát, valamint Csopak Csonkatornyát.

Vidékre fel! Hello Balaton!

(Az írás az Optimista magazin 2018 nyári számában jelent meg.)