- Vigyem Tamás? És mi lesz, ha belebömböl a koncertedbe?
- Az az ő kritikája lesz, vagyis hogy nem játszottam neki elég jól!
Ez a pár mondat tegnap délután hangzott el telefonon, amikor Nusival épp verőfényes napsütésben sétálgattunk a füredi mólón. Gondoltam felkészítem Tamást, hogy mi vár rá, ha Nusit is viszem magammal a veszprémi Hangvilla esti koncertjére. És ha már így felbátorított, hogy menjünk, hát rendben, hallgassunk Schubertet :)
Tamással az ismeretségünk - mint oly sok más esetben a munka révén - egy interjúval kezdődött, sok évvel ezelőtt. Aztán egy évvel ezelőtt, egy veszprémi koncertje előtt felhívtam, hogy szeretnék karácsonyi meglepetést a sokat és nagyon is jól teljesítő kollégáimnak, az "ajándék" ő lenne, az apropó pedig az akkortájt megjelent Üzenet című önéletrajzi könyve. (Erről a könyvről mindig a francia barátnőm, Klára jut eszembe, aki szintén olvasta Tamás könyvét, és többször füstölgött nekem: beszakad a mellkasom attól a kötettől, olyan súlya van. Mondd meg Tamásnak, hogy a következő részt legalább kétfelé vegyék, mert kibírhatatlan tartani! Ahogy később megtudtam nem csak neki volt ez a véleménye...)
Nos, vettem a telefont, tárcsáztam Tamást: jössz-e meglepetésnek? Persze, örömmel - hangzott a válasz. Így aztán a Hangvillában adott fergeteges koncertje után elvittem a Villa Medicibe, ahol minden veszprémi koncertje után megszáll, és megbeszéltük, hogy másnap délelőtt jövök érte, viszem a kollégáknak, akik semmit nem sejtettek az egészből.
Az igazi meglepetés mégis engem ért: Tamás vidáman jött felém másnap, közölte, hogy remekül aludt, mert éjszaka (!) még sétált egyet, és csak az bosszantotta, hogy a Benedek-hegyi kereszthez nem tudott kimenni, mert a bejárat le volt zárva. - Átmásztam volna a kerítésen, de azért mégse... Uram-atyám, elképzeltem, hogy a párás, hideg időben, éjszakai sötétségben Vásáry Tamás átmászik egy csúszós kerítésen... aztán az autóúton, Füred felé elmesélte, hogy minden nap jógázik, és 80 (!) éves kora ellenére a mai napig képes fél órán keresztül jóga ülésben fejen állni... jakérem...
Nem akarom nagyon részletezni, a kollégák meglepettsége borítékolható volt, Tamás kedvesen dedikálta nekik az Üzenetet, majd irány a Liszkay birtok. Ugyanis azt gondoltam ki, hogy neki is jár egy kis meglepetés. Már az odavivő út is mesébe illő volt, mintha egy képeslapon autóznánk: csipkésen fehérre dermedt, mozdulatlan mandulafák, szőlőkordonok a hegyoldalon. Vendéglátónkról, Liszkay Mihályról még fogok részletesen írni, most csak annyit, hogy sose tanult zongorázni, kottát sem olvas. Vagyis összeeresztettem két embert, akik kölcsönösen tisztelhetik egymás eredményeit, sok közük van a zongorához, de egészen más irányból - lássuk, mit kezdenek egymással :)
A két férfi nyugodtan egymásra licitálhat atekintetben, hogy korra fittyet hányva hogy kell az életet ízlelni, íme a gyors közös nevező:
Az étel ezúttal is pazar volt, mint Misinél mindig, tíz ujj egymás után, szépen sorban indul az ajkak felé... orrot hegyezve figyelhettük Szabolcs szakács ténykedését a konyhában:
Közelebbről sem rosszabb:
Tamás megkérte Misit, hogy játsszon neki valamit, amitől Misinek a térdei kocogni kezdtek: előtted? Neked? Mit játszhatnék én? Tamás rábeszélőképessége győzött, és miközben a vendégkönyvet körmölte, a házigazda mégiscsak odaült a szalon fekete bútordarabjához. Tamás felnézett, és csak ennyit mondott: fantasztikus! Hát így:
Nekünk a jó falat, Szabolcs szakácsnak pedig a gratuláció járt:
Mielőtt leléptünk azért összeálltunk egy fotóra:
Mindez 2013. december 17-n történt, három nappal később tudtam meg, hogy Nusi a pocakomba költözött... Alig telt el szűk esztendő, és a karjaimban vittem Tamás újabb koncertjére a veszprémi Hangvillába. A műkedvelők közül többen méregették a kis porontyot, hogy vajon hogy fogja bírni a csindadrattát. Hát kérem: tátott szájjal hallgatta a Pisztráng-ötöst, amit ezen az estén elragadóan játszottak Tamásék. A szünetben járt a gratuláció oda-vissza: Tamásnak a játékáért, Nusinak a kitartó és odaadó figyelméért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése