Koncz Zsuzsa

Állunk az ajtóban. Felöltözve és felöltöztetve. Kabát, sapka, sál, kesztyű - pfűűűűű...

Csengetnek. Hogyaza... 

- Tessék, ki az???

- Küldemény, postás vagyok - szól egy barátságos, majdhogynem vidám férfi hang.

- Jövünk.

- Nusi, te vársz valakitől küldeményt? Némi bizonytalanság a gyermekangyal arcán, hogy most mi is a helyes válasz, amit ezúttal én inkább nemnek veszek, mint igennek.

Hivatalos átadás-átvétel, kezemben a közepes méretű boríték, feladó: Koncz Zsuzsa! Jaaajdejóóó Nusi, ez de izgalmas, bontsuk ki gyorsan! Kesztyű le, kicsomagolási művelet sikeres, kezünkben a zsákmány: díszes csomagolásban Zsuzsi 10. Aréna-béli nagykoncertjének teljes anyaga. 

Bontsuk tovább, pucérra! Három dvd, és egy füzetke, borítóján ezüstösen csillogó betűkkel Zsuzsi keze nyoma: "Anikó mamának és Anna kislányának boldog ünnepet kívánva: Koncz Zsuzsa, 2014."

Na, erről mesélek.

Göczey Zsuzsi - aki tudja, az nagyon tudja, hogy ki ő, aki nem, az gyorsan nézzen utána! Szóval munka miatt össze kellett jönnöm Koncz Zsuzsival. Hívom Göczey Zsuzsit: én tudom, hogy Koncz Zsuzsit nem könnyű elérni, de jó ügyről van szó, tedd meg kérlek, hogy közvetítesz közöttünk! - Meglátom, mit tehetek. - Jó, az elég.

Rövidke idő múltán kapok egy elérhetőséget. Írom a levelet, szépen, tisztelettudóan. Ezt és ezt szeretném kérni, lehet? Várakozás a válaszra. Érkezik: "A gondolat  fontosnak tűnik így támogatása, a nyilvánossághoz jutás segítése vonzó feladat lehet. Kérem küldjön további tájékoztató anyagot tevékenységükről!" Dejóóó, akkor lehetséges! Azért ő mégiscsak egy DÍVA... annyiféle emberrel sodort össze húsz év a médiában, de kevés igazi példaképpel, akit ráadásul az anyukám dúdolt, én vonítok - jobb híján -, és talán a gyerekem is ismerni fogja a dalait... 

Újabb levél, válasz: nagyon elfoglalt, fontos projektre készül... pedig Gerendás Péter is szólt az érdekemben, holott ezt nem is kértem tőle, igazán rendes fiú... akkor tényleg elfoglalt lehet, na, majd később.

Fél év múlva újabb levél, indul a koncertturné, sűrű az élete, de az is fontos, amit én akarok, úgyhogy legyen, csináljuk. Találkozzunk az új lemez, a Tündérország sajtótájékoztatóján, a Párizsi Divatházban. Jön, és vidám, mint mindig.

Szó szót követ, levél levelet. 

Aztán egy veszprémi koncert, 2013 decemberében. Sűrű a program: aznap Vásáry Tamással ebéd a Liszkay Birtokon, Tamás kiszáll mellőlem az autóból, két perc múlva már az édesanyám ül a helyén, ölébe nyomom a virágcsokrot, amit Zsuzsinak viszünk. Szaladás Veszprémbe, nyakig érő ködben: kedves kolléga könyvéről beszélgetünk a tisztelt nagyérdemű előtt, aztán futás át a Hangvillába. Viszem az édesanyámat is, naná - karácsonyra nem tárgyat veszünk, ugye ezt már megbeszéltük, hanem élményt. Megérkezéskor egy gyors selfie, nem baj mami, ha nem érted, csak nézzél ide:

Virág barátnőm karján szintén boldogan repdes az ő Kedves Mamája, jókat vihogunk a koncert előtt. Összebújva szipogunk anyukával a "Mama, kérlek" című dal alatt. Nézek Virágék felé, ugyanez... 

Koncert után megyünk Zsuzsihoz, és mivel ebben a történetben Göczey Zsuzsi mellett mindenki, így az én anyukám is Zsuzsi, hát sebtében tartunk egy Zsuzsi-bulit.

Két nap múltán tudtam meg, hogy a "Mama, kérlek" című dalt hárman hallgattuk már: ketten az édesanyámmal, és Nusi a pocakomból...

Ezt Koncz Zsuzsinak is megírtam, érkezése után meleg sorokkal köszöntötte Nusit. Cserébe én azóta sem hagytam abba a vonítást: Zsuzsi dalait kitartóan interpretálom a jövő nemzedékének. Nusi eddig hálás közönségnek bizonyult, és most itt a dvd, ami párszor még megpördül a lejátszására alkalmas eszközben, mielőtt landol a karácsonyfa alatt :) és mivel nem vagyunk irigyek, másnak is jó szívvel ajánljuk a fa alá!

A Liszkay Borkúria

Az van, hogy Borisz kutyának van egy birtoka. Amin Liszkay Mihály szolgál, de az igazi úr Borisz. Reggeltől estig szabadon járja birodalmát, míg Misi ül az irodájában, tárgyal a kereskedőkkel, megbeszél a rendezvényszervezővel, vagy épp fogadja a vendégeket, akiknek egyre inkább se szeri se száma.

Et voila Borisz:

Az elmúlt hétvégén Nusival végre eljutottunk Misihez, eleget téve a többszöri kedves invitálásának. Hogy hol is van A BIRTOK? Az északi parton végigfutó 71-es főútról Zánkánál érdemes letérnünk, és az egykori „úttörővárost” észak felé elhagyva máris a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tündérmesébe illő területén találjuk magunkat. A Hegyestű geológiai múzeuma is számos csodát rejt, és ha meg is másszuk a bazaltorgonákat, akkor is érdemes tovább állni a szomszédos faluig, Monoszlóig. Itt a falusi templomok egyik veretes példánya nyújt újabb eligazodási pontot, ami után kb. 50 méterre egy kis földút nyílik. Aki ezen a földúton hagyja magát zötykölődni nagyjából egy kilométeren keresztül, annak útja végén minden bizonnyal tátva marad a szája: a domb tetejére épült Liszkay birtok mintha Toszkánába repítené az utazót.

Erdők-mezők ölelésében körös-körül remekbe szabott szőlősorok, a nem is olyan távolból pedig a Tanúhegyek üzenik: most is figyelnek, és mindent látnak, ami a birtokon történik.

 

Azt nem mondhatnám, hogy Nusi első látásra beleszeretett a helybe. Amikor megérkeztünk épp egy békés álmából ébresztette, hogy a hintó megállt alatta, és ezt felettébb nehezményezte. Rosszallását az elébünk igyekvő Borisz sem értette, "nadehát nekem sem kell mindent érteni" félrebillentett fejtartással tűrte a kis jövevény dúlását-fúlását. Miután Nusi megkapta a saját babahintaját beállt a kívánt világbéke: ő kint a friss levegőn Borisz vigyázó tekintetétől kísérve, mi pedig Misivel a szalon kandallója előtt leltünk nyugalmat. 

Ébredése után a kisasszonynak megmutattam a szobánkat, ott már nem volt különösebb ellenvetése:

És akkor a sztori: a monoszlói Pangyér-dűlő az ország egyik legértékesebb szőlőterülete, s szerencsére az ott termett szőlő lehelete palackba zárható. Természeti adottságai a nagy minőségű borok termelésére kiváló: a szőlő termőhelyi-kataszteri I. osztályba 385 ponttal sorolták be, a lehetséges 400-ból. Országosan az ilyen, 380 feletti összpontszámmal besorolt termőhelyek területe alig haladja meg a termőhelyek 1 %-át. Mediterrán mikroklímájával már az ókori rómaiakat is lenyűgözte ez az apró ékszerdoboz, és „Tvscvlanvm”, vagyis tusculanum, nyári lak névvel illették a környéket. És persze felismerték azt is, hogy kiváló vörösborok készíthetők a Káli-medence lankáin termő szőlőből. Misiék itt alakították ki a szőlőbirtokot azzal a szilárd elhatározással, hogy ötvözik a hagyományos és a modern borászati eljárások legjavát. 

Nem sok olyan borvidéke, bortermő helye lehet a nagyvilágnak, mint a Balaton-felvidék, ezen belül is Monoszló, és a Pangyér dűlő. A Kr.e. 200-tól, a Kelta bortermelés kezdetétől a Kr.u.. 890-ig, vagyis a magyar honfoglalás Dunántúli befejezéséig eltelt tizenegy évszázad alatt hét, más-más nyelvű, kultúrájú, de a bort egyformán kedvelő, termeléséhez jól értő nép váltotta itt egymást. Nyolcadikként az uralmat a magyarok vették át, hasonlóan viszonyulva a borhoz.

Ezek a népek azonban nem csak hoztak szőlőtermesztési, borkészítési tapasztalatokat, hanem vittek is magukkal: egy részük ugyanis később haza-, vagy továbbköltözött. Így a kelták Galliába, a rómaiak Itáliába, a gótok-longobárdok észak-Itáliába, a germánok a Rajna mentére. Ezeken a vidékeken ma is bortermeléssel foglalkozók őseinek talán egy része egykor élt a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében is. Kalandos életútjuk pedig Misiéhez is hasonlatos lehetett.

Liszkay Mihály budai családjában senki sem zenélt, de ő már gyerekkorában elmagyarázta a zongoratanárnőnek, hogy kérem, nem úgy kell azt... A mai napig nem játszik kottából, ezért egyetlen darab sem egyforma, ami elhagyja a kezét és a szívét. A sors abszolút hallással áldotta meg, bármit eljátszik hallás után, és regénybe illő életében volt idő, amikor csak ebből élt, például New Yorkban, Párizsban, Londonban, Hollandiában, és számos tengerparti településen Európában. Monoszló melletti kúriájában mostanság leginkább este, egyedül szeret zongorázni: tízkor leül, és a hang három órán keresztül betölti a ház és a lélek falait. Ilyenkor boldognak érzi magát, azt mondja: ahol van egy zongora, ott az ember nem lehet egyedül, van kivel beszélgetnie. Bár a repertoárja igen széles, mégis nehezen játszik kérésre. Szerinte kell ahhoz legalább három igéző női szempár, hogy a zenei impulzusok kibontakozzanak.

Misi – aki elmondása szerint ma éli második ifjúságának kezdetét -, úgy érzi privilegizált élete volt ezidáig: 1957-ben elhagyta az országot, Hollandiában érettségizett, Maastricht városában végzett vendéglátói főiskolát, és 23 évesen már saját éttermet nyitott. Ezután a világ kincses ládája, British Columbia (Kanada) következett: majdhogynem zavaró jólét közepette nevelhette két gyermekét a Sziklás Hegységben egy 36 ezer hektáros birtokon, amit ő igazgatott. A sors persze őt is hazasodorta, és jó pár pofon után épp futásnak eredt volna ismét, amikor bevonzotta a Balaton-felvidéki szőlő, és az ott készíthető, francia minőséget utolérő vörösbor reménye. Azt ugyan tudta, hogy milyen a jó bor, de sejtelme sem volt, hogy hogyan készül… Egy régi, romos pince várta, amiről csak az nem látta, aki nem akarta, hogy mindig is birtokközpont volt. Beteljesült a szerelem: a terroir díjnyertes borokkal hálálja meg a megannyi törődést. Ahogy Misi Churchillt idézi: semmi nem biztosítja a sikert jobban, mint a kitartás.

 

Itt a magyar borvidékek átlagát meghaladja a napsütés és a hőösszeg. Emellett meredek, délies lejtőik vannak: dél felé nyitott, észak felé zárt völgyek, ahol napközben megreked a meleg, így segítve elő a cukrosodást, gyorsítva a kései szüretnél a töppedést. A nedves rétekről, legelőkről, a vízfolyásokról, a Balatonról felszálló pára pedig az aszúsodást segíti. Sajátos adottsága a terroir klímájának, hogy nyáron, majd a zsendülés végéig a nappalok magas hőmérséklete éjszakára érezhetően lehűl. Ezáltal még a magasabb cukortartalmú, túlérett szőlőbogyók esetében is szembetűnően intenzív az illat és viszonylag magas a titrálható savtartalom.

Misi sikeresen belebolondított a boraiba, nagy kedvencem a Giulia: ez a Cabernet Franc igazi különlegesség. Ami volt belőle, az mind elfogyott, és a következő évjáratokból nem adnak már ki kereskedelmi forgalomba, csak a birtokon lehet majd megvenni. A Cabernet Franc összes tulajdonságát hordozza, ugyanakkor selymes, és nagyon itatja magát! Barik hordót nem látott, acéltartályban érlelték, és ők maguk szabályozták a könnyű, barikos ízt. Kihagyhatatlan! Nusira, és az ő táplálására való tekintettel majdhogynem csak szagolgattam, de azért vacsora mellé járt nekem is épp egy gyűszűnyi :)

Misivel öröm főzni: sürög-forog a konyhában, én már a nézésében is elfáradok. 

És az eredmény mindig önmagáért beszél:

Misihez tavaly nyáron a francia barátnőmet, Klárát is elcipeltem. Neki Provence-ben van egy ugyancsak szemrevaló háza, azért Monoszlón sem érezte magát rosszul:

Borisz kutya neki is megmutatta a birodalmát:

 

Ottjártunkkor Misi fia, Ferenc uralta a konyhát:

"Egy iskolából kidobott diák módjára a végletek boldogságát élem; az örömömet megtalálom egy erdőszélen jó helyre leterített pokrócon, és a legpazarabb luxusban fürdőzve is. Úgy gondolom, hogy ha én meghalok, akkor mindennek vége a Földön, ezért aztán az utolsó pillanatáig akarom élvezni az életet. S amit csak lehet mindent megosztani belőle másokkal, mert a saját örömnél sokkalta többre tartom azt, amit át lehet adni. Ha a sok kötöttségem mellett megtehetném, akkor egy 25-30 méteres vitorlásra rátenném a Bösendorfer zongorát, hozzá néhány száz National Geographic-ot, és elhajóznék valamelyik tengerre. Én, aki alapvetően vízi ember vagyok, mégis Monoszlón kötöttem ki!"

Azt pedig már csak remélni tudom, hogy mielőtt Misi elhúz a vitorlásával még pár receptet megtanít Nusinak :)

Vásáry Tamás

- Akkor hozod Annát is magaddal?
- Vigyem Tamás? És mi lesz, ha belebömböl a koncertedbe?
- Az az ő kritikája lesz, vagyis hogy nem játszottam neki elég jól!

Ez a pár mondat tegnap délután hangzott el telefonon, amikor Nusival épp verőfényes napsütésben sétálgattunk a füredi mólón. Gondoltam felkészítem Tamást, hogy mi vár rá, ha Nusit is viszem magammal a veszprémi Hangvilla esti koncertjére. És ha már így felbátorított, hogy menjünk, hát rendben, hallgassunk Schubertet :)

Tamással az ismeretségünk - mint oly sok más esetben a munka révén - egy interjúval kezdődött, sok évvel ezelőtt. Aztán egy évvel ezelőtt, egy veszprémi koncertje előtt felhívtam, hogy szeretnék karácsonyi meglepetést a sokat és nagyon is jól teljesítő kollégáimnak, az "ajándék" ő lenne, az apropó pedig az akkortájt megjelent Üzenet című önéletrajzi könyve. (Erről a könyvről mindig a francia barátnőm, Klára jut eszembe, aki szintén olvasta Tamás könyvét, és többször füstölgött nekem: beszakad a mellkasom attól a kötettől, olyan súlya van. Mondd meg Tamásnak, hogy a következő részt legalább kétfelé vegyék, mert kibírhatatlan tartani! Ahogy később megtudtam nem csak neki volt ez a véleménye...)

Nos, vettem a telefont, tárcsáztam Tamást: jössz-e meglepetésnek? Persze, örömmel - hangzott a válasz. Így aztán a Hangvillában adott fergeteges koncertje után elvittem a Villa Medicibe, ahol minden  veszprémi koncertje után megszáll, és megbeszéltük, hogy másnap délelőtt jövök érte, viszem a kollégáknak, akik semmit nem sejtettek az egészből. 

Az igazi meglepetés mégis engem ért: Tamás vidáman jött felém másnap, közölte, hogy remekül aludt, mert éjszaka (!) még sétált egyet, és csak az bosszantotta, hogy a Benedek-hegyi kereszthez nem tudott kimenni, mert a bejárat le volt zárva. - Átmásztam volna a kerítésen, de azért mégse... Uram-atyám, elképzeltem, hogy a párás, hideg időben, éjszakai sötétségben Vásáry Tamás átmászik egy csúszós kerítésen... aztán az autóúton, Füred felé elmesélte, hogy minden nap jógázik, és 80 (!) éves kora ellenére a mai napig képes fél órán keresztül jóga ülésben fejen állni... jakérem...

Nem akarom nagyon részletezni, a kollégák meglepettsége borítékolható volt, Tamás kedvesen dedikálta nekik az Üzenetet, majd irány a Liszkay birtok. Ugyanis azt gondoltam ki, hogy neki is jár egy kis meglepetés. Már az odavivő út is mesébe illő volt, mintha egy képeslapon autóznánk: csipkésen fehérre dermedt, mozdulatlan mandulafák, szőlőkordonok a hegyoldalon. Vendéglátónkról, Liszkay Mihályról még fogok részletesen írni, most csak annyit, hogy sose tanult zongorázni, kottát sem olvas. Vagyis összeeresztettem két embert, akik kölcsönösen tisztelhetik egymás eredményeit, sok közük van a zongorához, de egészen más irányból - lássuk, mit kezdenek egymással :)

A két férfi nyugodtan egymásra licitálhat atekintetben, hogy korra fittyet hányva hogy kell az életet ízlelni, íme a gyors közös nevező:

Az étel ezúttal is pazar volt, mint Misinél mindig, tíz ujj egymás után, szépen sorban indul az ajkak felé... orrot hegyezve figyelhettük Szabolcs szakács ténykedését a konyhában:

Közelebbről sem rosszabb:

Tamás megkérte Misit, hogy játsszon neki valamit, amitől Misinek a térdei kocogni kezdtek: előtted? Neked? Mit játszhatnék én? Tamás rábeszélőképessége győzött, és miközben a vendégkönyvet körmölte, a házigazda mégiscsak odaült a szalon fekete bútordarabjához. Tamás felnézett, és csak ennyit mondott: fantasztikus! Hát így:

Nekünk a jó falat, Szabolcs szakácsnak pedig a gratuláció járt:

Mielőtt leléptünk azért összeálltunk egy fotóra:

Mindez 2013. december 17-n történt, három nappal később tudtam meg, hogy Nusi a pocakomba költözött... Alig telt el szűk esztendő, és a karjaimban vittem Tamás újabb koncertjére a veszprémi Hangvillába. A műkedvelők közül többen méregették a kis porontyot, hogy vajon hogy fogja bírni a csindadrattát. Hát kérem: tátott szájjal hallgatta a Pisztráng-ötöst, amit ezen az estén elragadóan játszottak Tamásék. A szünetben járt a gratuláció oda-vissza: Tamásnak a játékáért, Nusinak a kitartó és odaadó figyelméért.

Tamást csak annyi kritika érte, hogy amikor Schubertről mesélt, akkor Nusi elnyomott néhány ásítást, jelezve, hogy a verbalitás ez esetben kevésbé köti le, tessék neki húzni azt a nótát :)