A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étel. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 23., vasárnap

A Liszkay Borkúria

Az van, hogy Borisz kutyának van egy birtoka. Amin Liszkay Mihály szolgál, de az igazi úr Borisz. Reggeltől estig szabadon járja birodalmát, míg Misi ül az irodájában, tárgyal a kereskedőkkel, megbeszél a rendezvényszervezővel, vagy épp fogadja a vendégeket, akiknek egyre inkább se szeri se száma.

Et voila Borisz:




Az elmúlt hétvégén Nusival végre eljutottunk Misihez, eleget téve a többszöri kedves invitálásának. Hogy hol is van A BIRTOK? Az északi parton végigfutó 71-es főútról Zánkánál érdemes letérnünk, és az egykori „úttörővárost” észak felé elhagyva máris a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tündérmesébe illő területén találjuk magunkat. A Hegyestű geológiai múzeuma is számos csodát rejt, és ha meg is másszuk a bazaltorgonákat, akkor is érdemes tovább állni a szomszédos faluig, Monoszlóig. Itt a falusi templomok egyik veretes példánya nyújt újabb eligazodási pontot, ami után kb. 50 méterre egy kis földút nyílik. Aki ezen a földúton hagyja magát zötykölődni nagyjából egy kilométeren keresztül, annak útja végén minden bizonnyal tátva marad a szája: a domb tetejére épült Liszkay birtok mintha Toszkánába repítené az utazót.


Erdők-mezők ölelésében körös-körül remekbe szabott szőlősorok, a nem is olyan távolból pedig a Tanúhegyek üzenik: most is figyelnek, és mindent látnak, ami a birtokon történik.

 
Azt nem mondhatnám, hogy Nusi első látásra beleszeretett a helybe. Amikor megérkeztünk épp egy békés álmából ébresztette, hogy a hintó megállt alatta, és ezt felettébb nehezményezte. Rosszallását az elébünk igyekvő Borisz sem értette, "nadehát nekem sem kell mindent érteni" félrebillentett fejtartással tűrte a kis jövevény dúlását-fúlását. Miután Nusi megkapta a saját babahintaját beállt a kívánt világbéke: ő kint a friss levegőn Borisz vigyázó tekintetétől kísérve, mi pedig Misivel a szalon kandallója előtt leltünk nyugalmat. 



Ébredése után a kisasszonynak megmutattam a szobánkat, ott már nem volt különösebb ellenvetése:





És akkor a sztori: a monoszlói Pangyér-dűlő az ország egyik legértékesebb szőlőterülete, s szerencsére az ott termett szőlő lehelete palackba zárható. Természeti adottságai a nagy minőségű borok termelésére kiváló: a szőlő termőhelyi-kataszteri I. osztályba 385 ponttal sorolták be, a lehetséges 400-ból. Országosan az ilyen, 380 feletti összpontszámmal besorolt termőhelyek területe alig haladja meg a termőhelyek 1 %-át. Mediterrán mikroklímájával már az ókori rómaiakat is lenyűgözte ez az apró ékszerdoboz, és „Tvscvlanvm”, vagyis tusculanum, nyári lak névvel illették a környéket. És persze felismerték azt is, hogy kiváló vörösborok készíthetők a Káli-medence lankáin termő szőlőből. Misiék itt alakították ki a szőlőbirtokot azzal a szilárd elhatározással, hogy ötvözik a hagyományos és a modern borászati eljárások legjavát. 



Nem sok olyan borvidéke, bortermő helye lehet a nagyvilágnak, mint a Balaton-felvidék, ezen belül is Monoszló, és a Pangyér dűlő. A Kr.e. 200-tól, a Kelta bortermelés kezdetétől a Kr.u.. 890-ig, vagyis a magyar honfoglalás Dunántúli befejezéséig eltelt tizenegy évszázad alatt hét, más-más nyelvű, kultúrájú, de a bort egyformán kedvelő, termeléséhez jól értő nép váltotta itt egymást. Nyolcadikként az uralmat a magyarok vették át, hasonlóan viszonyulva a borhoz.

Ezek a népek azonban nem csak hoztak szőlőtermesztési, borkészítési tapasztalatokat, hanem vittek is magukkal: egy részük ugyanis később haza-, vagy továbbköltözött. Így a kelták Galliába, a rómaiak Itáliába, a gótok-longobárdok észak-Itáliába, a germánok a Rajna mentére. Ezeken a vidékeken ma is bortermeléssel foglalkozók őseinek talán egy része egykor élt a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében is. Kalandos életútjuk pedig Misiéhez is hasonlatos lehetett.



Liszkay Mihály budai családjában senki sem zenélt, de ő már gyerekkorában elmagyarázta a zongoratanárnőnek, hogy kérem, nem úgy kell azt... A mai napig nem játszik kottából, ezért egyetlen darab sem egyforma, ami elhagyja a kezét és a szívét. A sors abszolút hallással áldotta meg, bármit eljátszik hallás után, és regénybe illő életében volt idő, amikor csak ebből élt, például New Yorkban, Párizsban, Londonban, Hollandiában, és számos tengerparti településen Európában. Monoszló melletti kúriájában mostanság leginkább este, egyedül szeret zongorázni: tízkor leül, és a hang három órán keresztül betölti a ház és a lélek falait. Ilyenkor boldognak érzi magát, azt mondja: ahol van egy zongora, ott az ember nem lehet egyedül, van kivel beszélgetnie. Bár a repertoárja igen széles, mégis nehezen játszik kérésre. Szerinte kell ahhoz legalább három igéző női szempár, hogy a zenei impulzusok kibontakozzanak.





Misi – aki elmondása szerint ma éli második ifjúságának kezdetét -, úgy érzi privilegizált élete volt ezidáig: 1957-ben elhagyta az országot, Hollandiában érettségizett, Maastricht városában végzett vendéglátói főiskolát, és 23 évesen már saját éttermet nyitott. Ezután a világ kincses ládája, British Columbia (Kanada) következett: majdhogynem zavaró jólét közepette nevelhette két gyermekét a Sziklás Hegységben egy 36 ezer hektáros birtokon, amit ő igazgatott. A sors persze őt is hazasodorta, és jó pár pofon után épp futásnak eredt volna ismét, amikor bevonzotta a Balaton-felvidéki szőlő, és az ott készíthető, francia minőséget utolérő vörösbor reménye. Azt ugyan tudta, hogy milyen a jó bor, de sejtelme sem volt, hogy hogyan készül… Egy régi, romos pince várta, amiről csak az nem látta, aki nem akarta, hogy mindig is birtokközpont volt. Beteljesült a szerelem: a terroir díjnyertes borokkal hálálja meg a megannyi törődést. Ahogy Misi Churchillt idézi: semmi nem biztosítja a sikert jobban, mint a kitartás.
 
Itt a magyar borvidékek átlagát meghaladja a napsütés és a hőösszeg. Emellett meredek, délies lejtőik vannak: dél felé nyitott, észak felé zárt völgyek, ahol napközben megreked a meleg, így segítve elő a cukrosodást, gyorsítva a kései szüretnél a töppedést. A nedves rétekről, legelőkről, a vízfolyásokról, a Balatonról felszálló pára pedig az aszúsodást segíti. Sajátos adottsága a terroir klímájának, hogy nyáron, majd a zsendülés végéig a nappalok magas hőmérséklete éjszakára érezhetően lehűl. Ezáltal még a magasabb cukortartalmú, túlérett szőlőbogyók esetében is szembetűnően intenzív az illat és viszonylag magas a titrálható savtartalom.

Misi sikeresen belebolondított a boraiba, nagy kedvencem a Giulia: ez a Cabernet Franc igazi különlegesség. Ami volt belőle, az mind elfogyott, és a következő évjáratokból nem adnak már ki kereskedelmi forgalomba, csak a birtokon lehet majd megvenni. A Cabernet Franc összes tulajdonságát hordozza, ugyanakkor selymes, és nagyon itatja magát! Barik hordót nem látott, acéltartályban érlelték, és ők maguk szabályozták a könnyű, barikos ízt. Kihagyhatatlan! Nusira, és az ő táplálására való tekintettel majdhogynem csak szagolgattam, de azért vacsora mellé járt nekem is épp egy gyűszűnyi :)


Misivel öröm főzni: sürög-forog a konyhában, én már a nézésében is elfáradok. 




És az eredmény mindig önmagáért beszél:



Misihez tavaly nyáron a francia barátnőmet, Klárát is elcipeltem. Neki Provence-ben van egy ugyancsak szemrevaló háza, azért Monoszlón sem érezte magát rosszul:


Borisz kutya neki is megmutatta a birodalmát:








 
Ottjártunkkor Misi fia, Ferenc uralta a konyhát:


"Egy iskolából kidobott diák módjára a végletek boldogságát élem; az örömömet megtalálom egy erdőszélen jó helyre leterített pokrócon, és a legpazarabb luxusban fürdőzve is. Úgy gondolom, hogy ha én meghalok, akkor mindennek vége a Földön, ezért aztán az utolsó pillanatáig akarom élvezni az életet. S amit csak lehet mindent megosztani belőle másokkal, mert a saját örömnél sokkalta többre tartom azt, amit át lehet adni. Ha a sok kötöttségem mellett megtehetném, akkor egy 25-30 méteres vitorlásra rátenném a Bösendorfer zongorát, hozzá néhány száz National Geographic-ot, és elhajóznék valamelyik tengerre. Én, aki alapvetően vízi ember vagyok, mégis Monoszlón kötöttem ki!"

Azt pedig már csak remélni tudom, hogy mielőtt Misi elhúz a vitorlásával még pár receptet megtanít Nusinak :)



2014. november 19., szerda

Ettünk-ittunk (1.rész) - Vitorlás Étterem


Szóval június végén a sztori ott maradt íratlanul, hogy mi mindent ettünk-ittunk és mulattunk. Szó szerint így történt.
A már említett vásárcsarnokon mellett kedvenc ebéd- és vacsoratanyánk volt a füredi Vitorlás Étterem, ahol a három tulajdonos, Attila, Péter és Tamás, valamint az ő családjaik kitüntetett szeretete lengett körbe bennünket. És persze az sem volt mindegy, hogy mi került a tányérra, mert egy kismama ugye nem engedhet meg magának holmi gyomorbajt...


A srácok együtt nőttek fel, középiskolai barátság az övüké, és mindig is a tóparti településhez kötődtek. (Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a családok megmaradtak, ugyanis a feleségek szeretett, dédelgetett lények, egyik sem lett lecserélve huszonéves macára... ) Megannyi - szakmai és magánéleti - véletlen egybeesés rázta őket össze, feladat pedig jutott nekik bőven, de ezekből építkezve pozitívan tudtak tovább lépni. És bizony szó szerint építkeztek, a két kezük munkáját dicséri a ház. Azt például napokig szorongva néztem, ahogy negyven fokos hőségben kitartóan betonoztak:



Eközben szabad nekem az árnyékban hűs gyümölcslevest szürcsölni? ... deszabadáááám :)




Kényeztető a kilátás is: az asztalomtól jól látszik a szomszédos yacht club (BYC, vagyis Balatonfüredi Yacht Club, később részletesen is tárgyalom) egyik féltett, öreg bútordarabja, az Aranycsillag - erről a járgányról is lesz szó még bővebben, egyelőre csak meglibbentem a fátylat:



Alig tettem le a leveses csésze mellé a kanalat, a mindig jókedvű Attus szárnyalva hozta a második fogást:




Így ni:


Vezérfonaluk a minőség: a balatoni hal például náluk nem azért balatoni, mert az étlapra azt írják, hanem valóban az, önmagukkal szembeni elkötelezettségből. S mivel az ott eltöltött idő miatt az étterem nem a munkahelyük, hanem az otthonuk, úgy is alakították ki azt. Ezért érzi úgy a hozzájuk betérő vendég, mintha hazaérkezett volna. Ja, és a kilátásról még:


A teraszt egész nyáron zeneszó töltötte be. Latin gitárduótól a modern dj-n át a tizenkét fős swing együttesig széles volt a repertoár. Nem egyszer az étterem előtti tér zsúfolásig megtelt táncoló turistákkal és helybéliekkel. A tulajdonosok állítják: a fürediek nyolcvan százaléka azért kötődik érzelmileg az étteremhez, mert a Monarchia óta ez kedvelt találkozóhely volt, s mindmáig barátságok, szerelmek bölcsője. Holdfényes balatoni estén jó étel és bor mellé kívánkozik ide a nyugodt, vidám emberi szó is.

A Vitorlás Étterem borklubja hagyomány, számos visszatérő törzsvendég keresi. A nyári szezon vendégseregét kiszolgáló szakácsok új ízeket próbálgatva lubickolnak a kreativitás mézes csuprában, az étkek mellé pedig olyan borokat kínálnak, amik a kereskedelmi láncok polcairól csak néha vehetőek le. A borászokkal személyes kapcsolatra törekednek, így aki a bort megtermeli, az személyes ismerője annak, aki a borát a vendég elé leteszi az asztalra. És az a bor minden esetben legyen balatoni, hisz a Vitorlás Étterem filozófiája szerint a Balaton nem csak egy turisztikai fogalom, hanem borrégió is egyben. Gasztronómiai utazásaik során ételt-italt kóstolgatva gondolják ki, hogy mi az, ami közkinccsé tehető a saját vendégeik számára. S nem mérnek fukar kézzel… Sem alapanyagban, sem konyhai eszközben nem ismernek kompromisszumot.

Balatonfüreden 1880-ban a Vitorlás Étterem helyén épült fel az első hajóműhely faépülete és sólyája. A Stefánia Yacht Egylet mai épülete a Balaton emblematikus vendéglátóhelye, közvetlen a vízparton, s bár lakói még csak két-három éve költöztek, az épület máris magán viseli a szorgos kezek nyomát. Az építkezést azóta sem hagyták abba, úgy tűnik ez a hobbijuk. Most épp az emeleten alakítják ki a Balaton első vitorlás múzeumát, az építkezés kezdetén is ott lehettem:



Tessék majd csak megnézni, miből lesz a cserebogár, ígéretek szerint 2015. március 15-n már látogatható lesz a kiállítótér, ahonnét a kilátás is pazar:

 
Nusi első Vitorlás-vizitje idején nem volt túl barátságos az idő, a sétához kellően be is bugyoláltam. Attus ennek megfelelően közölte: a baba helye kint van a szabad levegőn, a mami az üvegfal másik oldaláról, bentről figyelheti, mikor libben meg a takaró, és hogy a kedves mami nyugodtan egyék, hát ő maga is számos alkalommal vizitált a babafurgon körül. Jóleső érzéssel álmodoztam: Nusit elég lesz majd a teraszról szemmel tartani, mint ezt a másik kis önjárót egy nyári napon, akinek épp arra akadt jó dolga:



Gyermekbarát vagy gyermekbarát a hely? :)