A KoCZor Pincészet

Ahogy Boris kutyának van egy birtoka Monoszlón, úgy Malac macskának van egy birodalma Balatonfüreden, a Bocsár-dűlőben.

Íme Malac:

A szisza királyságának neve pedig:

Míg Malac lazán lötyög föl s alá a vége-hossza nincs királyságában, addig a gazdi szanaszét szalad fűnyírójával a nem kis birtokon:

Najóóó, időnként szolgája, vagyis KoCZor Dóra tiszteletét teheti fenséges körei előtt:

 

Dórával a barátságunk eredhetne Pápáról is, hisz nagyjából egy időben koptattunk iskolapadot a Dunántúl Athénjében, igaz más-más alma mater-ben. De nem, Dórát is munkában gyűjtöttem be szép, színes lepkegyűjteményembe. Ki nem állhatta az újságírókat, mert olyan hülyeségeket kérdeznek, és csak rabolják a drága időt... Na, erre a meleg hangulatra érkeztem meg én a Duna TV operatőrével...

Aztán szó szót követett, és lett belőle ami lett. 

Szeretem azt, ami ott körülvesz. Otthonos. Igen, ha nekem lenne egy ilyen házam, akkor az hasonló lenne a KoCZor Pincéhez. Mintha csak én találtam volna ki, hogy ilyen legyen, pedig Dóra Hercsel Klárival fundálta ki az egészet. Így aztán minek nekem egy pince, ha ők megcsinálták már nekem? Tökjóóó :)

Hogy mi a jó benne? Lássuk csak: nagyjából a Tihanyi-félszigettel egy vonalban van, ami azt jelenti, hogy a keleti és a nyugati medencében egyszerre gyönyörködhet az ember, ha már belefáradt bámulni a félsziget megannyi dimbjét és dombját. 

Aztán ott a hátsó terasz, amit megintcsak jókedvében pityerített oda az egyszerű halandó, istenféléknek kijáró külsővel:

Részleteiben is érdemes morzsolgatni:

A kilátás pedig elég kibírhatatlan - egy pohár bor nélkül:

Ha rendezvény van - márpedig itt gyakorta van -, akkor aztán csendül a nóta, perdül a szoknya. Az egyik nagyteremben nyolcvan, a másikban százhúsz ember, a panorámás teraszon plusz népek múlathatják vidáman a rájuk kiszabott idő egy részét.

És akkor a végeláthatatlan növényi arzenál - a fajtájukat ne kérdezzék, mert jó esetben hibáznék csak rá; nevét-virágát nem tudom, de nagyon kedvemre valók:

Itt mindenhol csüng, lóg, ég felé tör, himbálódzik valami növény - lüktetve ÉL. A cseresznye és a füge pedig garantáltan bio, Nusi pocaklakóként jó néhány kilót elfogyasztott belőlük:

Szintén pocakban guggolva volt hajlandó elviselni, amint a levendulateraszon én guggolni már képtelen voltam, ezért sámlin csücsülve arattam a kék kedvencet:

Nusi első hivatalos látogatása alig három hónaposan Márton-napra esett. Jól tűrte, hogy hintaja felé százhúsz hódoló hajolt. Egy darabig kitartóan bűvölte a fölötte elsuhanó tányérok libacombjait, hátha ölébe pottyan az egyik, aztán mikor ez nem következett be békésen elszunnyadt a kések-villák-poharak csatazaját kiegészítő zsivajban.

A házban lélekkel rendelkező családtag nem csak a fotográfia, ami az ősök vonásait rögzítette, hanem minden egyéb, simogatást ingerlő tárgy:

A családi legendárium szerint az ősök közel kétszáz éve ültették az első szőlőtőkéket a pécselyi Derékhegyen, Balatonfüredtől alig tíz kilométerre. Manapság közel 25 hektár termi KoCZor szőlőként azt a gyümölcsöt, amiből aztán olaszrizling, rozália, semillon, ottonel muskotály, kékfrankos-merlot cuvée, rosé, chardonnay, vagy késői szüretelésű édes nedű kerül a palackokba. 

S ha már ittunk, és ettünk is jót a Peti és Laci-konyhán, akkor jóleső érzéssel térhetünk nyugovóra, mert az álmunkat a borokról elnevezett szobák őrzik. A legújabb szobák csak erős idegzetűeknek valók: ablakukból, teraszukról balatoni képeslap a kilátás.

(Ezt a fotót Nagy Timitől nyúltam, remélem nem bánja.)

A kifullasztó trakta után még néhány részlet, amikben ezúttal nem ördög, csak Irén kutya lakik, aki Julcsi is egyben. Külön kérésre meg kell jegyeznem: Julcsi olyan okos kutya, hogy tudja pontosan kinek Irén és kinek Julcsi.

Vannak persze házi celebek is, kiknek nevét nem sorolom, mivel nyilvánvalóan azért járnak ide, hogy a tájon kívül élvezzék a boldogító névtelenség pár napos gyönyörét. 

Szóval a naaaagy füredi pörgés elől mi is ide menekülünk, ez a búvótanyánk minden évszakban.

Aki nem hiszi - járjon utána! Vörös Ákos fotós megtette, ez lett belőle:

A Liszkay Borkúria

Az van, hogy Borisz kutyának van egy birtoka. Amin Liszkay Mihály szolgál, de az igazi úr Borisz. Reggeltől estig szabadon járja birodalmát, míg Misi ül az irodájában, tárgyal a kereskedőkkel, megbeszél a rendezvényszervezővel, vagy épp fogadja a vendégeket, akiknek egyre inkább se szeri se száma.

Et voila Borisz:

Az elmúlt hétvégén Nusival végre eljutottunk Misihez, eleget téve a többszöri kedves invitálásának. Hogy hol is van A BIRTOK? Az északi parton végigfutó 71-es főútról Zánkánál érdemes letérnünk, és az egykori „úttörővárost” észak felé elhagyva máris a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tündérmesébe illő területén találjuk magunkat. A Hegyestű geológiai múzeuma is számos csodát rejt, és ha meg is másszuk a bazaltorgonákat, akkor is érdemes tovább állni a szomszédos faluig, Monoszlóig. Itt a falusi templomok egyik veretes példánya nyújt újabb eligazodási pontot, ami után kb. 50 méterre egy kis földút nyílik. Aki ezen a földúton hagyja magát zötykölődni nagyjából egy kilométeren keresztül, annak útja végén minden bizonnyal tátva marad a szája: a domb tetejére épült Liszkay birtok mintha Toszkánába repítené az utazót.

Erdők-mezők ölelésében körös-körül remekbe szabott szőlősorok, a nem is olyan távolból pedig a Tanúhegyek üzenik: most is figyelnek, és mindent látnak, ami a birtokon történik.

 

Azt nem mondhatnám, hogy Nusi első látásra beleszeretett a helybe. Amikor megérkeztünk épp egy békés álmából ébresztette, hogy a hintó megállt alatta, és ezt felettébb nehezményezte. Rosszallását az elébünk igyekvő Borisz sem értette, "nadehát nekem sem kell mindent érteni" félrebillentett fejtartással tűrte a kis jövevény dúlását-fúlását. Miután Nusi megkapta a saját babahintaját beállt a kívánt világbéke: ő kint a friss levegőn Borisz vigyázó tekintetétől kísérve, mi pedig Misivel a szalon kandallója előtt leltünk nyugalmat. 

Ébredése után a kisasszonynak megmutattam a szobánkat, ott már nem volt különösebb ellenvetése:

És akkor a sztori: a monoszlói Pangyér-dűlő az ország egyik legértékesebb szőlőterülete, s szerencsére az ott termett szőlő lehelete palackba zárható. Természeti adottságai a nagy minőségű borok termelésére kiváló: a szőlő termőhelyi-kataszteri I. osztályba 385 ponttal sorolták be, a lehetséges 400-ból. Országosan az ilyen, 380 feletti összpontszámmal besorolt termőhelyek területe alig haladja meg a termőhelyek 1 %-át. Mediterrán mikroklímájával már az ókori rómaiakat is lenyűgözte ez az apró ékszerdoboz, és „Tvscvlanvm”, vagyis tusculanum, nyári lak névvel illették a környéket. És persze felismerték azt is, hogy kiváló vörösborok készíthetők a Káli-medence lankáin termő szőlőből. Misiék itt alakították ki a szőlőbirtokot azzal a szilárd elhatározással, hogy ötvözik a hagyományos és a modern borászati eljárások legjavát. 

Nem sok olyan borvidéke, bortermő helye lehet a nagyvilágnak, mint a Balaton-felvidék, ezen belül is Monoszló, és a Pangyér dűlő. A Kr.e. 200-tól, a Kelta bortermelés kezdetétől a Kr.u.. 890-ig, vagyis a magyar honfoglalás Dunántúli befejezéséig eltelt tizenegy évszázad alatt hét, más-más nyelvű, kultúrájú, de a bort egyformán kedvelő, termeléséhez jól értő nép váltotta itt egymást. Nyolcadikként az uralmat a magyarok vették át, hasonlóan viszonyulva a borhoz.

Ezek a népek azonban nem csak hoztak szőlőtermesztési, borkészítési tapasztalatokat, hanem vittek is magukkal: egy részük ugyanis később haza-, vagy továbbköltözött. Így a kelták Galliába, a rómaiak Itáliába, a gótok-longobárdok észak-Itáliába, a germánok a Rajna mentére. Ezeken a vidékeken ma is bortermeléssel foglalkozók őseinek talán egy része egykor élt a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében is. Kalandos életútjuk pedig Misiéhez is hasonlatos lehetett.

Liszkay Mihály budai családjában senki sem zenélt, de ő már gyerekkorában elmagyarázta a zongoratanárnőnek, hogy kérem, nem úgy kell azt... A mai napig nem játszik kottából, ezért egyetlen darab sem egyforma, ami elhagyja a kezét és a szívét. A sors abszolút hallással áldotta meg, bármit eljátszik hallás után, és regénybe illő életében volt idő, amikor csak ebből élt, például New Yorkban, Párizsban, Londonban, Hollandiában, és számos tengerparti településen Európában. Monoszló melletti kúriájában mostanság leginkább este, egyedül szeret zongorázni: tízkor leül, és a hang három órán keresztül betölti a ház és a lélek falait. Ilyenkor boldognak érzi magát, azt mondja: ahol van egy zongora, ott az ember nem lehet egyedül, van kivel beszélgetnie. Bár a repertoárja igen széles, mégis nehezen játszik kérésre. Szerinte kell ahhoz legalább három igéző női szempár, hogy a zenei impulzusok kibontakozzanak.

Misi – aki elmondása szerint ma éli második ifjúságának kezdetét -, úgy érzi privilegizált élete volt ezidáig: 1957-ben elhagyta az országot, Hollandiában érettségizett, Maastricht városában végzett vendéglátói főiskolát, és 23 évesen már saját éttermet nyitott. Ezután a világ kincses ládája, British Columbia (Kanada) következett: majdhogynem zavaró jólét közepette nevelhette két gyermekét a Sziklás Hegységben egy 36 ezer hektáros birtokon, amit ő igazgatott. A sors persze őt is hazasodorta, és jó pár pofon után épp futásnak eredt volna ismét, amikor bevonzotta a Balaton-felvidéki szőlő, és az ott készíthető, francia minőséget utolérő vörösbor reménye. Azt ugyan tudta, hogy milyen a jó bor, de sejtelme sem volt, hogy hogyan készül… Egy régi, romos pince várta, amiről csak az nem látta, aki nem akarta, hogy mindig is birtokközpont volt. Beteljesült a szerelem: a terroir díjnyertes borokkal hálálja meg a megannyi törődést. Ahogy Misi Churchillt idézi: semmi nem biztosítja a sikert jobban, mint a kitartás.

 

Itt a magyar borvidékek átlagát meghaladja a napsütés és a hőösszeg. Emellett meredek, délies lejtőik vannak: dél felé nyitott, észak felé zárt völgyek, ahol napközben megreked a meleg, így segítve elő a cukrosodást, gyorsítva a kései szüretnél a töppedést. A nedves rétekről, legelőkről, a vízfolyásokról, a Balatonról felszálló pára pedig az aszúsodást segíti. Sajátos adottsága a terroir klímájának, hogy nyáron, majd a zsendülés végéig a nappalok magas hőmérséklete éjszakára érezhetően lehűl. Ezáltal még a magasabb cukortartalmú, túlérett szőlőbogyók esetében is szembetűnően intenzív az illat és viszonylag magas a titrálható savtartalom.

Misi sikeresen belebolondított a boraiba, nagy kedvencem a Giulia: ez a Cabernet Franc igazi különlegesség. Ami volt belőle, az mind elfogyott, és a következő évjáratokból nem adnak már ki kereskedelmi forgalomba, csak a birtokon lehet majd megvenni. A Cabernet Franc összes tulajdonságát hordozza, ugyanakkor selymes, és nagyon itatja magát! Barik hordót nem látott, acéltartályban érlelték, és ők maguk szabályozták a könnyű, barikos ízt. Kihagyhatatlan! Nusira, és az ő táplálására való tekintettel majdhogynem csak szagolgattam, de azért vacsora mellé járt nekem is épp egy gyűszűnyi :)

Misivel öröm főzni: sürög-forog a konyhában, én már a nézésében is elfáradok. 

És az eredmény mindig önmagáért beszél:

Misihez tavaly nyáron a francia barátnőmet, Klárát is elcipeltem. Neki Provence-ben van egy ugyancsak szemrevaló háza, azért Monoszlón sem érezte magát rosszul:

Borisz kutya neki is megmutatta a birodalmát:

 

Ottjártunkkor Misi fia, Ferenc uralta a konyhát:

"Egy iskolából kidobott diák módjára a végletek boldogságát élem; az örömömet megtalálom egy erdőszélen jó helyre leterített pokrócon, és a legpazarabb luxusban fürdőzve is. Úgy gondolom, hogy ha én meghalok, akkor mindennek vége a Földön, ezért aztán az utolsó pillanatáig akarom élvezni az életet. S amit csak lehet mindent megosztani belőle másokkal, mert a saját örömnél sokkalta többre tartom azt, amit át lehet adni. Ha a sok kötöttségem mellett megtehetném, akkor egy 25-30 méteres vitorlásra rátenném a Bösendorfer zongorát, hozzá néhány száz National Geographic-ot, és elhajóznék valamelyik tengerre. Én, aki alapvetően vízi ember vagyok, mégis Monoszlón kötöttem ki!"

Azt pedig már csak remélni tudom, hogy mielőtt Misi elhúz a vitorlásával még pár receptet megtanít Nusinak :)