Mi tesz bennünket emberré? Hogyan alakult ki az emberi képzelet és kreativitás, mi volt a szerepe az ősi közösségek életében és a kultúrák kialakulásában? Ezekhez hasonló, rendkívül izgalmas kérdésekre keresi a választ Csányi Vilmos világhírű etológus professzor idén megjelent, Gábor fiának hagyatékul szánt Teremtő képzelet című könyvében, amit a szerző az utolsó, tudományos igényű művének tekint. Ennek kapcsán beszélgettünk Csányi Vilmossal arról, hogy mi történt kétmillió évvel ezelőtt, miért tanít az iskola ötven éve elavult dolgokat, hogy kilencvenedik éve felé haladva miben látja az élet értelmét, és persze Jankáról, édes Jankáról...
-
Miért Teremtő képzelet az új kötet a címe?
- Az agykutatók az
utóbbi években sok mindenre rájöttek, de a képzelettel keveset foglalkoztak. Például
az elmúlt évben megjelent egy jelentős tudományos cikk arról, hogy egy
patkánynak is van képzelete, amit használ is. Ha egy adott helyen gyakran
megfordulva kitapasztalja a környezetet, és átteszik egy részben hasonló, másik
környezetbe, akkor a patkány agyában kimutatható, hogy az előző, ismert hely
szerint kezd mozogni. A túléléshez fontos, hogy az állat képes legyen a következő
pillanatokat elképzelni. Az egér is ki akar menni a lyukból enni, a beszűrődő
zajokból pedig meg kell ítélnie, el kell képzelnie, hogy a szél fúj odakint
vagy egy macska mozog.
-
Az embernél biológiai tulajdonság a képzelet?
- Igen, el tudjuk
képzelni, ami nincs, és a korábbi tapasztalataink alapján fel tudjuk építeni
azt. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy az emberi képzeletet képesek vagyunk
megosztani egymással, amire az állat beszéd hiányában nem képes. Az emberek
tudnak mesélni másoknak, akik hozzáteszik a maguk elképzelését, és ebből teljesen
új dolgok alakulhatnak ki. Attól világít a lámpa és megy a televízió, mert sok ember
közös képzeletéből kialakultak a technika és a tudomány csodái.
-
A könyvét elolvasva sok mindenre fény derül, de vajon mi maradt ki belőle?
- Sok minden… pedig van
benne kétszáz irodalmi hivatkozás a friss kutatási eredményekből. Aki tudományt
népszerűsít, az lehetetlen feladatként a rendkívül nagy ismeretanyagból gyűjti
össze a fontosnak vélteket. Aki mélyebbre akar ásni, az utánanézhet a hiányzó
részeknek.
-
Legalább ennyire nehéz összegezni, hogy a tudományos pályafutása során Önnek mi
volt a legérdekesebb felfedezése.
- Sok érdekes dologgal
találkoztam, egyet nem lehet kiválasztani közülük. Ez a könyv is tele van olyan
dologgal, amit az elmúlt húsz-harminc év ismeretei alapján írtam. Például eddig
az ember idegrendszeréről, kultúrájáról beszélve száz-százötvenezer évre
tekintettünk vissza, csak az utóbbi néhány évezredet tartottuk fontosnak, ahol
már volt történelem. Arra jöttem rá, hogy sok jelenlegi dolgot nem lehet
megmagyarázni, de ha visszamegyünk kétmillió évet, amikor a homo erectusok (felegyenesedett emberek)
éltek, akkor nagyon rövid idő alatt egy agyduplázódás zajlott le. Evolúciós szempontból
néhány százezer év meglehetősen rövid idő.
-
Mi történt kétmillió évvel ezelőtt?
- Akkor keletkeztek az
archaikus közösségek.
AZ EGYMÁSSAL
BÉKESSÉGBEN ÉLŐ, ÖSSZETARTOZÓ, EGYÜTT DOLGOZÓ ÉS KÜZDŐ, EGYMÁST KEDVELŐ EMBEREK
KÖZÖSSÉGE KÖRÜLBELÜL KÉTMILLIÓ ÉVES.
Azért hagyott mély
genetikai nyomokat az ember felépítésében, mert ilyen régi. Biológiai
szempontból a kultúra gyorsan változik, akár két-három generáció alatt is. A
genetika lassabban változik, a hatása viszont sokkal tartósabb. Kialakult, jól
működő kezünk, fejünk és lábunk van, ezek nem változnak, nem lesznek szárnyaink.
Az ember közösségi felépítése, a szociális viselkedése is ilyen kétmillió éve felépült,
működőképes rendszer az agyon belül, ami lehetővé teszi, hogy az ember kezelni
tudja az általa felépített világot.
-
A megismert múltból mennyire lehet következtetni a jövőre?
- Nagyjából semennyire.
Mondok egy példát arra, hogy a mai módszerekkel milyen elképesztő dolgokat
lehet mérni: kíváncsiak lehetünk arra, hogy harmincezer évvel ezelőtt mekkora
volt egy adott nap hőmérséklete. A vízben lévő oxigénnek ugyanis van egy
nehezebb atomsúlyú izotópja, az oxigén 18 (a rendes oxigén csak 16). A napsütés
hatására ez a könnyebb oxigén gyorsabban távozik, tehát egy régi maradványban
meg kell mérni a két oxigénizotóp (a 16 és a 18) arányát, és pontosan meg lehet
mondani, hogy a réteg keletkezésének az időpontjában mennyi volt az adott
helyen a hőmérséklet. A múlt tehát teljes mértékben felderíthető, a jövő
viszont nem. A múltat érdemes vizsgálni, mert befejezett, és a megismerésével
megérthetjük a jelent, a jövőről azonban fogalmunk sincs. Aki azt állítja, hogy
meg tudja jósolni, hogy mi lesz a világgal, az csal és átveri a hallgatóságot. Kétszáz
évvel ezelőtt sem lett volna megjósolható a mai televíziós, internetes,
atombombás jelenünk, mert még a kifejezések is hiányoztak hozzá. Számtalan
lehetőség és elképesztő változatosság lehetséges a jövőben, s nem tudjuk, hogy
melyik verzió fog bekövetkezni.
-
A mostani, egyszemélyes társadalmak működőképesek?
- Az egyén számára,
vagy az emberiség számára? Csak azt tudom, hogy nekem egyénileg mi jó, azt
azonban nem tudom, hogy az emberiség számára mi működőképes, mert ahhoz ismerni
kellene a jövőt. Lehet, hogy olyat kívánnánk, amitől tönkremenne az emberiség. Az
atomra is eredetileg energiaforrásként tekintettek a tudósok, aztán lett belőle
atombomba meg atomháború.
-
Az Ön számára mi az élet értelme?
- Az életnek nem az az
értelme, hogy valami nagy dolgot felfedezzünk vagy megcsináljunk, mert ezek
mindig bajba hozták az emberiséget. Kilencven év felé járva az élet értelmének
azt látom, hogy
MEGÉLNI A KÖZÖSSÉGET, MEGÉLNI
AZ ÉLETÜNKET A TÖBBIEKKEL EGYÜTT.
Ha pék vagyok, akkor jó
kenyereket süssek, és nem nagy gyárat akarok a pékségemből, nem azt, hogy
tízszer annyi legyen, hanem azt, hogy amit csinálok, az jó legyen, mások
elismerjék. Ez mindenkire vonatkozik.
KICSIT LASSABBAN,
SZERÉNYEBBEN, A MÁNAK DOLGOZVA SOKKAL TÖBBRE VINNÉNK.
Mindenki valami
csodálatos új dolgot akar, a gyerekek elé pedig azt állítjuk példának, hogy csináljon
valami nagyot, fedezzen fel valamit, szervezzen egy sohasem volt dolgot, és ebből
rengeteg baj származik. Pedig csak azt kellene mondani, hogy
ELÉGEDJ MEG MAGADDAL,
BÍZZÁL A TÖBBIEKBEN, ÉLD MEG JÓL AZ ÉLETEDET, NE FÉLJ A JÓTÓL, ÉS KERÜLD A
ROSSZAT.
-
Hogy tudunk ezekhez valós közösségeket létrehozni?
- Kora gyerekkortól
igyekezni kell. Az iskolának nem az lenne a feladata, hogy ötven éve elavult
dolgokat tanítson, hanem az, hogy közösségeket hozzon létre. A mai
iskolarendszerben egy gyerek nyolc-tíz évet jár iskolába, ha ott végig a
közösségépítés lenne a szempont, akkor egy nagyon stabil háttere lenne az
életben. Támaszkodhatna az iskolatársakra, és megélhetné a közösséget. Például
Amerikában rendkívül fontos dolog, ha valakinek az osztálytársa jelentkezik.
Ott az osztályok közösségi szerepét jobban felismerték, mint Európában. Ha
előbukkan egy évek óta nem látott osztálytárs, aki kér valamit, akkor segítenek
neki, mert a közösség tagja. Ezt még jobban lehetne csinálni, ez kellene, hogy
az iskola elsődleges feladata legyen. A gyerekek maguktól is rengeteg dolgot
megtanulnak. Tizennégy-tizenöt évesen, ha már egy stabil közösség tagjai, akkor
könnyen lehet őket olyan területekre vezérelni, ami érdekli őket és így
könnyedén el tudják azt sajátítani.
- Kutyák
nélkül ez a beszélgetésünk sem zárulhat. Szomorú hírt kaptunk szeptember 2-án,
Janka elment.
- Még nagyon fáj, nem
is szívesen beszélek róla. Janka egyike volt a kutyáinknak, mindegyikük
eltávozása fájdalmas volt. Ő két nap alatt ment el, még nem igazán vagyunk túl
rajta, nagyon szerettük, és azt gondoltuk, hogy még évek vannak hátra. Amit
lehetett, azt megírtam róla az Édes Janka
című könyvemben, hozzátenni most nem tudok.
Részlet Csányi Vilmos
Teremtő képzelet című könyvéből:
„Az emberiség az elmúlt tízezer év során
belefutott két zsákutcába. Az első a népesség szaporodása, amely nem veszi
figyelembe a bolygó eltartóképességét, és szabályok híján pozitív
visszacsatolása miatt nehezen megállítható. A második a piaci mechanizmus,
amely egyre növekvő ipari termelést valósít meg, amely ugyancsak pozitív
visszacsatolással csak növekedni képes, nem szükségleteket, hanem vágyakat
elégít ki, és nincs tekintettel a bolygó anyagi és erőforrásainak véges
voltára. Ez a két zsákutca eredményezi a bioszféra elpusztítását, amely már
középtávon is lehetetlenné teszi az emberiség életét.
Az emberiség jövője azon múlik,
kialakul-e valamilyen megoldás mindhárom problémára.
Ha a mai ember a jövő lehetőségeit nézi, és éppen azon gondolkodik, hogyan lehetne megóvni az embert a pusztulástól, felmerül a kérdés: mi az emberi élet értelme? Van-e egyáltalán? Az én válaszom, hogy valamilyen színpadias, csillogó értelme, mint akár a bálnáknál, nincsen, de élni, kíváncsiskodni, barátkozni, együtt tevékenykedni, szeretni jó. Ez lehet az emberi élet egyedüli értelme. Csupán társak kellenek hozzá, és felesleges az értelmetlen fogyasztás, ami csak a státuszért folytatott versenyt táplálja.”
(A cikk a Balatonfüredi Napló 2024. évi 8. számában jelent meg.)