A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csányi Vilmos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csányi Vilmos. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 18., hétfő

Ne félj a jótól és kerüld a rosszat

Mi tesz bennünket emberré? Hogyan alakult ki az emberi képzelet és kreativitás, mi volt a szerepe az ősi közösségek életében és a kultúrák kialakulásában? Ezekhez hasonló, rendkívül izgalmas kérdésekre keresi a választ Csányi Vilmos világhírű etológus professzor idén megjelent, Gábor fiának hagyatékul szánt Teremtő képzelet című könyvében, amit a szerző az utolsó, tudományos igényű művének tekint. Ennek kapcsán beszélgettünk Csányi Vilmossal arról, hogy mi történt kétmillió évvel ezelőtt, miért tanít az iskola ötven éve elavult dolgokat, hogy kilencvenedik éve felé haladva miben látja az élet értelmét, és persze Jankáról, édes Jankáról...


- Miért Teremtő képzelet az új kötet a címe?

- Az agykutatók az utóbbi években sok mindenre rájöttek, de a képzelettel keveset foglalkoztak. Például az elmúlt évben megjelent egy jelentős tudományos cikk arról, hogy egy patkánynak is van képzelete, amit használ is. Ha egy adott helyen gyakran megfordulva kitapasztalja a környezetet, és átteszik egy részben hasonló, másik környezetbe, akkor a patkány agyában kimutatható, hogy az előző, ismert hely szerint kezd mozogni. A túléléshez fontos, hogy az állat képes legyen a következő pillanatokat elképzelni. Az egér is ki akar menni a lyukból enni, a beszűrődő zajokból pedig meg kell ítélnie, el kell képzelnie, hogy a szél fúj odakint vagy egy macska mozog.

- Az embernél biológiai tulajdonság a képzelet?

- Igen, el tudjuk képzelni, ami nincs, és a korábbi tapasztalataink alapján fel tudjuk építeni azt. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy az emberi képzeletet képesek vagyunk megosztani egymással, amire az állat beszéd hiányában nem képes. Az emberek tudnak mesélni másoknak, akik hozzáteszik a maguk elképzelését, és ebből teljesen új dolgok alakulhatnak ki. Attól világít a lámpa és megy a televízió, mert sok ember közös képzeletéből kialakultak a technika és a tudomány csodái.

- A könyvét elolvasva sok mindenre fény derül, de vajon mi maradt ki belőle?

- Sok minden… pedig van benne kétszáz irodalmi hivatkozás a friss kutatási eredményekből. Aki tudományt népszerűsít, az lehetetlen feladatként a rendkívül nagy ismeretanyagból gyűjti össze a fontosnak vélteket. Aki mélyebbre akar ásni, az utánanézhet a hiányzó részeknek.

- Legalább ennyire nehéz összegezni, hogy a tudományos pályafutása során Önnek mi volt a legérdekesebb felfedezése.

- Sok érdekes dologgal találkoztam, egyet nem lehet kiválasztani közülük. Ez a könyv is tele van olyan dologgal, amit az elmúlt húsz-harminc év ismeretei alapján írtam. Például eddig az ember idegrendszeréről, kultúrájáról beszélve száz-százötvenezer évre tekintettünk vissza, csak az utóbbi néhány évezredet tartottuk fontosnak, ahol már volt történelem. Arra jöttem rá, hogy sok jelenlegi dolgot nem lehet megmagyarázni, de ha visszamegyünk kétmillió évet, amikor a homo erectusok (felegyenesedett emberek) éltek, akkor nagyon rövid idő alatt egy agyduplázódás zajlott le. Evolúciós szempontból néhány százezer év meglehetősen rövid idő.


- Mi történt kétmillió évvel ezelőtt?

- Akkor keletkeztek az archaikus közösségek.

AZ EGYMÁSSAL BÉKESSÉGBEN ÉLŐ, ÖSSZETARTOZÓ, EGYÜTT DOLGOZÓ ÉS KÜZDŐ, EGYMÁST KEDVELŐ EMBEREK KÖZÖSSÉGE KÖRÜLBELÜL KÉTMILLIÓ ÉVES.

Azért hagyott mély genetikai nyomokat az ember felépítésében, mert ilyen régi. Biológiai szempontból a kultúra gyorsan változik, akár két-három generáció alatt is. A genetika lassabban változik, a hatása viszont sokkal tartósabb. Kialakult, jól működő kezünk, fejünk és lábunk van, ezek nem változnak, nem lesznek szárnyaink. Az ember közösségi felépítése, a szociális viselkedése is ilyen kétmillió éve felépült, működőképes rendszer az agyon belül, ami lehetővé teszi, hogy az ember kezelni tudja az általa felépített világot.

- A megismert múltból mennyire lehet következtetni a jövőre?

- Nagyjából semennyire. Mondok egy példát arra, hogy a mai módszerekkel milyen elképesztő dolgokat lehet mérni: kíváncsiak lehetünk arra, hogy harmincezer évvel ezelőtt mekkora volt egy adott nap hőmérséklete. A vízben lévő oxigénnek ugyanis van egy nehezebb atomsúlyú izotópja, az oxigén 18 (a rendes oxigén csak 16). A napsütés hatására ez a könnyebb oxigén gyorsabban távozik, tehát egy régi maradványban meg kell mérni a két oxigénizotóp (a 16 és a 18) arányát, és pontosan meg lehet mondani, hogy a réteg keletkezésének az időpontjában mennyi volt az adott helyen a hőmérséklet. A múlt tehát teljes mértékben felderíthető, a jövő viszont nem. A múltat érdemes vizsgálni, mert befejezett, és a megismerésével megérthetjük a jelent, a jövőről azonban fogalmunk sincs. Aki azt állítja, hogy meg tudja jósolni, hogy mi lesz a világgal, az csal és átveri a hallgatóságot. Kétszáz évvel ezelőtt sem lett volna megjósolható a mai televíziós, internetes, atombombás jelenünk, mert még a kifejezések is hiányoztak hozzá. Számtalan lehetőség és elképesztő változatosság lehetséges a jövőben, s nem tudjuk, hogy melyik verzió fog bekövetkezni.

- A mostani, egyszemélyes társadalmak működőképesek?

- Az egyén számára, vagy az emberiség számára? Csak azt tudom, hogy nekem egyénileg mi jó, azt azonban nem tudom, hogy az emberiség számára mi működőképes, mert ahhoz ismerni kellene a jövőt. Lehet, hogy olyat kívánnánk, amitől tönkremenne az emberiség. Az atomra is eredetileg energiaforrásként tekintettek a tudósok, aztán lett belőle atombomba meg atomháború.


- Az Ön számára mi az élet értelme?

- Az életnek nem az az értelme, hogy valami nagy dolgot felfedezzünk vagy megcsináljunk, mert ezek mindig bajba hozták az emberiséget. Kilencven év felé járva az élet értelmének azt látom, hogy

MEGÉLNI A KÖZÖSSÉGET, MEGÉLNI AZ ÉLETÜNKET A TÖBBIEKKEL EGYÜTT.

Ha pék vagyok, akkor jó kenyereket süssek, és nem nagy gyárat akarok a pékségemből, nem azt, hogy tízszer annyi legyen, hanem azt, hogy amit csinálok, az jó legyen, mások elismerjék. Ez mindenkire vonatkozik.

KICSIT LASSABBAN, SZERÉNYEBBEN, A MÁNAK DOLGOZVA SOKKAL TÖBBRE VINNÉNK.

Mindenki valami csodálatos új dolgot akar, a gyerekek elé pedig azt állítjuk példának, hogy csináljon valami nagyot, fedezzen fel valamit, szervezzen egy sohasem volt dolgot, és ebből rengeteg baj származik. Pedig csak azt kellene mondani, hogy

ELÉGEDJ MEG MAGADDAL, BÍZZÁL A TÖBBIEKBEN, ÉLD MEG JÓL AZ ÉLETEDET, NE FÉLJ A JÓTÓL, ÉS KERÜLD A ROSSZAT.

- Hogy tudunk ezekhez valós közösségeket létrehozni?

- Kora gyerekkortól igyekezni kell. Az iskolának nem az lenne a feladata, hogy ötven éve elavult dolgokat tanítson, hanem az, hogy közösségeket hozzon létre. A mai iskolarendszerben egy gyerek nyolc-tíz évet jár iskolába, ha ott végig a közösségépítés lenne a szempont, akkor egy nagyon stabil háttere lenne az életben. Támaszkodhatna az iskolatársakra, és megélhetné a közösséget. Például Amerikában rendkívül fontos dolog, ha valakinek az osztálytársa jelentkezik. Ott az osztályok közösségi szerepét jobban felismerték, mint Európában. Ha előbukkan egy évek óta nem látott osztálytárs, aki kér valamit, akkor segítenek neki, mert a közösség tagja. Ezt még jobban lehetne csinálni, ez kellene, hogy az iskola elsődleges feladata legyen. A gyerekek maguktól is rengeteg dolgot megtanulnak. Tizennégy-tizenöt évesen, ha már egy stabil közösség tagjai, akkor könnyen lehet őket olyan területekre vezérelni, ami érdekli őket és így könnyedén el tudják azt sajátítani.

 - Kutyák nélkül ez a beszélgetésünk sem zárulhat. Szomorú hírt kaptunk szeptember 2-án, Janka elment.

- Még nagyon fáj, nem is szívesen beszélek róla. Janka egyike volt a kutyáinknak, mindegyikük eltávozása fájdalmas volt. Ő két nap alatt ment el, még nem igazán vagyunk túl rajta, nagyon szerettük, és azt gondoltuk, hogy még évek vannak hátra. Amit lehetett, azt megírtam róla az Édes Janka című könyvemben, hozzátenni most nem tudok.

 


Részlet Csányi Vilmos Teremtő képzelet című könyvéből:

„Az emberiség az elmúlt tízezer év során belefutott két zsákutcába. Az első a népesség szaporodása, amely nem veszi figyelembe a bolygó eltartóképességét, és szabályok híján pozitív visszacsatolása miatt nehezen megállítható. A második a piaci mechanizmus, amely egyre növekvő ipari termelést valósít meg, amely ugyancsak pozitív visszacsatolással csak növekedni képes, nem szükségleteket, hanem vágyakat elégít ki, és nincs tekintettel a bolygó anyagi és erőforrásainak véges voltára. Ez a két zsákutca eredményezi a bioszféra elpusztítását, amely már középtávon is lehetetlenné teszi az emberiség életét.

Az emberiség jövője azon múlik, kialakul-e valamilyen megoldás mindhárom problémára.

Ha a mai ember a jövő lehetőségeit nézi, és éppen azon gondolkodik, hogyan lehetne megóvni az embert a pusztulástól, felmerül a kérdés: mi az emberi élet értelme? Van-e egyáltalán? Az én válaszom, hogy valamilyen színpadias, csillogó értelme, mint akár a bálnáknál, nincsen, de élni, kíváncsiskodni, barátkozni, együtt tevékenykedni, szeretni jó. Ez lehet az emberi élet egyedüli értelme. Csupán társak kellenek hozzá, és felesleges az értelmetlen fogyasztás, ami csak a státuszért folytatott versenyt táplálja.” 


(A cikk a Balatonfüredi Napló 2024. évi 8. számában jelent meg.)

2021. december 9., csütörtök

Most vagy soha?

 

A modern élet egyszemélyes közösségeket hozott, csaknem nyolcmilliárdan vagyunk a bolygón, a tulajdonlás dívik mindenek felett, miközben kevés kiváltságos kezében összpontosul a javak nyolcvan százaléka, akik elkülönülve élnek. De legalább a csaknem kilencmilliárd tonna műanyagunk itt van velünk, a szén-dioxidunk és a metánunk úgyszintén, a reklámok pedig további fogyasztásra ösztönöznek, holott a jelenlegi ipar egytizede is elő tudná állítani azt, amire igazán szükségünk van. Év végi vissza- és előretekintés Csányi Vilmos etológus-íróval, aki a Zsidó Kiválóságok Házában tartott előadást.

- Megjósolható az emberiség jövője?

- Tudományosan semmiféle jóslásnak nincs helye. Most ért véget az ENSZ klíma-csúcstalálkozója, ahova magánrepülővel érkeztek a résztvevők és messze alulteljesítettek. A világnak nem a több millió tonnányi szén-dioxid a legfőbb probléma – az a végső felületen jelenik meg -, hanem a fogyasztás. A szén-dioxid kibocsátásban például 17%-os részt tesz ki a ruhaipar, pedig lehet tartós ruhákat is készíteni. Az én gyerekkoromban ünnepnapnak számított, amikor nagy ritkán ruhát vettek, a cipőt pedig a suszter meg tudta javítani. Most már alig vannak suszterek, mert el kell dobni a cipőt. Kultúrát kellene váltani, amiben a tárgyak, a ruhák, a bútorok és az eszközök megbízhatóan időtállóak. Nem olyat kellene gyártani – és megvenni -, ami egy-két éven belül garantáltan elromlik, s arra kellene büszkének lenni, hogy ezt még az apám is használta. Ez sokat segítene a bolygón, de pillanatnyilag a nyomát sem látom.


- Vannak az emberiségbe evolúciós fékek kódolva, amik megakadályozzák saját magának a kipusztítását?

- Nincsenek. Az evolúció során az ember száz-százötven fős közösségekre lett optimalizálva. A kialakult emberi közösségek képesek a csoport érdekében különféle konstrukciókat, elképzeléseket létrehozni, például hogyan szerzünk táplálékot, erőforrásokat vagy hogyan védjük meg magunkat. Mindenki érti a nagy, közös célt és van benne valami része. Ez a mai napig megmaradt, épp ezt használja ki a politika és a különféle ideológiák. Van azonban egy lényegi különbség: amíg a közösség a fennmaradás érdekét szolgáló, elérhető célokat fogalmazott meg, amire az életben maradáshoz és a következő generáció létrehozásához volt szükség, addig ma a célok mesék, a hozzájuk vezető út pedig teljesen bizonytalan. Már rég nem arról szólnak, hogyan élje meg az ember az életét és miként legyenek gyerekei. Helyette a hatékonyságot és a millió tonnás termelést próbálják célnak álcázni. Az ember tehát kis csoportban – összhangban az adottságaival – jól működött, ez viszont nyolcmilliárd ember esetében megszalad. Nagy célként fantazmagóriákat állítanak elénk, amik károsan megvalósíthatatlanok és rengeteg szén-dioxid kibocsátással járnak.


- Az emberi faj tehát egy megszaladási fázisba került és kipusztulhat?

- Ebbe a fokozatba kapcsolt és közben különböző szerveződési szintek jönnek létre. Az ember individualizálódott, vagyis mindenki úgy viselkedik, mintha egy egyszemélyes közösség lenne, de efölé épültek társadalmak, államok és a bolygó egésze is. Minden ilyen szerveződés – nem tudatosan – a saját védelme, megmaradása érdekében szerveződik. A bolygó egésze egy primitív intelligencia, de számos jele van annak, hogy képes hosszú távon megoldani például a klímaváltozás problémáját. A kérdés az, hogy ez a hosszú táv elég rövid lesz-e ahhoz, hogy a változás végbemenjen. A kultúra megváltoztatása egy lehetőség, ha mindenki ezzel törődne, akkor egy-két generáció alatt véghezvihető lenne. Amíg ezzel gyakorlatilag senki sem törődik, addig várunk. De: nem dobták le a harmadik atombombát. Ez azt mutatja, hogy a globális intelligencia képes értelmes dolgokat csinálni: elhitették az emberekkel, hogy ha még egyet ledobnak, akkor az egész világ katasztrófába torkollik. A száz évvel ezelőtti éhínséghez fogható jelenleg nincs, hála a globális szerveződésnek, amit a mostani járvány idején is meg lehetett tapasztalni: a különféle országok járvánnyal kapcsolatos összefogása száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, s egyre hatékonyabb lesz. Vagyis szerveződik egy nem hierarchikus, globális intelligencia, s lehet, hogy ez lesz a megoldás, de ez most még megjósolhatatlan.


- Ez egy mesterséges intelligencia lesz?

- Nem. A globális intelligencia nyolcmilliárd paralel, párhuzamosan kötött emberi agyból létrehozható intelligencia.

- És ehhez kell egy katasztrófa, ami cselekvési szintre emeli az emberi gondolatokat?

- Minden intelligenciának az a funkciója, hogy a szerveződésének a folyamatos biológiai létét és a szaporodását biztosítsa, alkalmazkodva az adott környezethez. Az emberiség létezéséhez olyan dolgokat kell csinálni, ami nem lokális kiscsoportok, hanem az egész szerveződés érdeke, mivel ez a kiscsoportok érdeke is egyben. A klímacsúcson is erről folyt a vita: ki-mennyi támogatást kapjon, és a klímaváltozásért felelős úgynevezett nyugati államok fizessenek a gyengébb országoknak. Hosszú idő, mire kialakul és mindenki elfogadja s be is tartja az osztozkodás módszereit. Ahogy egyre romlik a helyzet valószínűleg felgyorsul az egyezkedés, és lehet izgulni, hogy ez időben, a globális rendszer szétesése előtt megvalósuljon.


- Az említett túlfogyasztásnak lehet oka a reklámok által sugallt illúzió, miszerint ha „gazdagabb” közegben élünk, akkor boldogabbak leszünk? A végtelenségig fokozható a boldogság-érzetünk?

- Az evolúcióban minden tulajdonságnak biológiai szabályozása van és a megszaladása káros. Nem iszunk ötször annyit, mint amennyire szükségünk van és annyit tudunk enni, amennyi belénk fér. A közösség védelmével megjelent a bírhatnék tulajdonság, hogy tárgyaink, eszközeink legyenek. Amíg csak egyénileg vagy kisebb csoportban élt az ember, addig nem volt káros, ha azt gondolta, hogy az egész őserdő az övé, nem jelent meg hozzá egy evolúciós korlát. Ha valakinek nem elég két ház, hanem tíz kell, hozzá két palota, három jacht és még egy űrhajó is, az csak fantázia-birtoklás, mert akinek jachtja van, ahhoz kell legénység, kapitány, kikötők, szerződések, egy évben háromszor odamegy, és egy hétig utazik – ezt másképp is meg tudná tenni, nem kell hozzá tulajdon. Kis méretben talán előnyös volt a tulajdonlás, mostani méretében viszont rendkívül káros.


- És kulturálisan vissza kellene fogni.

- Most jelent meg Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című igen jó amerikai sci-fije, ami szerint például lehet korlátozni a jövedelmeket. Ma a jövedelem aránya – a legszegényebbtől a leggazdagabbig – akár tízmilliószoros is lehet. Lehet azt mondani például, hogy egy vállalaton belül ez csak tízszeres lehet, ami még mindig nagyon sok és ettől még mindenki nagyon dolgozik, de megszűnne a legfelsőbb réteg bírhatnék-túltengése. Szigorú ellenőrzés alá lehet tenni a pénz áramlását és adóztatni, vagy megszüntetni a Kajmán-szigeteki rafinált megoldásokat. A glóbusznak együttesen kell elhatározni, hogy fekete pénz és titkos jövedelem márpedig többé nincs, a megakadályozására pedig vannak számítógépes módszerek. Ezek olyan kisebb korlátok, amit az embereknek el kell tudni viselni. Előbb-utóbb rá fogunk kényszerülni, kérdés, hogy elég gyorsan jön-e ez el.


- Elég sok félreértés övezi a klíma-kérdést.

- Épp a napokban Bálint Csanád nyelvész kollégánk írt arról, hogy a nyelv segítségével fedik el a valós helyzetet azok, akiknek ez az érdekük: az üvegházról például mindenki azt gondolja, hogy egy kellemes, meleg hely, de itt pokol lesz, nem kellemes üvegház, tűzforróság, szárazság, vihar és más effélék. Tehát nem klímaváltozásáról kell beszélni, hanem klímakatasztrófáról, mert nyolcmilliárd ember katasztrófaként fogja megélni. Akik épp a karácsonyi ajándékaik vásárlását tervezik, azok ügyelnek a szén-dioxid kibocsátására, miközben rengeteg dolgot összevesznek. Azt kell nekik mondani: emberek, csak egy jelképes, pici dolgot vegyetek karácsonyra, mert ez kell a klímakatasztrófa megállításához. Nem azt, hogy vásároljatok nyugodtan, aztán majd csökken a szén-dioxid termelés. Arra kell rámutatnia a kultúrának, hogy itt valami szörnyű dolog történik.


- A felnövekvő nemzedék felkészíthető arra, hogy mi vár rájuk?

- Meg kell változtatni a nyelvet, felmutatva az ok és okozati láncot, ahol a végén van a szén-dioxid, az elején pedig az, hogy új cipőt akarsz a régi megjavíttatása helyett. Ezt sokszor el kell magyarázni mindenkinek, mindenhol. Más út nincs.

- Javíthatja a helyzetet, ha több nő kerül döntési pozícióba?

- Meggyőződésem, hogy igen. Települési vagy országos döntéshozói szerveknél alapból ötven százalék hölgy kell, hogy legyen, mivel a társadalom fele is hölgy. Nem lehet azt várni, hogy szociális problémákat férfiak oldjanak meg. Nem tudják megoldani, mert nem érzik, nem tudnak ráhangolódni. Rendkívül primitív közösségekben vadászni, háborúzni valóban jobbak voltak a férfiak, de most, amikor békésen, nyugodtan kellene élni, a hölgyekre van szükség. Ez nem tükröződik a politikában, ami hosszabbítja, elkeni a megoldásokat.


- A klímacsúcson is ez az elkenés volt tapasztalható.

- Kimutatták, hogy hány száz vezető érkezett magánrepülővel. Könyörgöm, ha a klímakatasztrófa megakadályozását célzó beszélgetésre valaki magángéppel érkezik, azzal azt demonstrálja, hogy eszébe sem jut a saját, személyes szinten történő cselekvés. Repüléssel gyorsan meg lehet oldani sok mindent, de nem kell mindenkinek repülni, nem kell minden évben sok tízezer kilométeres távolságra menni ahhoz, hogy valaki jól érezze magát, ami ismét kultúra kérdése. Ha nyolcmilliárd embernek joga van egyszer látni Párizst, akkor kiszámítható, hány millió embernek kell naponta Párizsba mennie mondjuk negyven év alatt, ami nonszensz. A státuszcélokat úgy kell szervezni, hogy az elviselhető teher legyen a bolygó számára, márpedig a tömeges utazások nem elviselhetőek.


- Napjában többször lehet találni rendkívül olcsó ajánlatokat.

- Mivel vissza kell fogni a fogyasztást, teljesen értelmetlen dolog engedni, hogy mindenki hülyeségeket hirdessen, ezzel ösztökélve a vásárlást. Ha valakinek szüksége van valamire, azt megtalálja. A hirdetések betiltása nagy lépés lenne ahhoz, hogy a fogyasztás csökkenjen. A televíziókban negyedóránként tíz percen keresztül értelmetlen dolgokra akarják rábeszélni az embert, ami árt a klímának. A televíziók más forrásból történő finanszírozása megoldható dolog: évtizedeken át nem volt hirdetés a televízióban, mégis volt televízió.

- A turizmus mérséklése is jót tenne a bolygónak.

- Nem azt mondom, hogy otthon kell ülni, kell a kirándulás és a szórakozás is. A mértéktelen formákat kell megszüntetni. Ha valaki nagyon szeretne elmenni egy helyre, könyvet akar róla írni, vagy egész életében ez a legfontosabb, akkor menjen. A probléma azzal van, amikor milliókat visznek el, s nem azért mennek, mert ott jól érzik magukat, hanem hogy elmondhassák: ők is ott voltak. Semmit nem fognak látni, mert előtte ismereteket kellene gyűjteni. Egy múzeumi élmény akkor alakul ki, ha ismeri például a festőket, s a megalapozott ismeretéhez kap egy konkrét látványt. Hány képtárlátogatónak van meg ez a konkrét ismerete? Televízión, interneten, videón minden ismeretet sokkal kényelmesebben lehet befogadni, mint odamenni az adott helyre. A kultúra propagálja, hogy otthon is megy ez, és ha el akar menni valaki, az viszont legyen drága, kelljen érte megdolgozni. Ne legyen státusz-szimbólum, hogy ott voltam és láttam, hanem megnéztem a televízióban, emlékszem rá és be tudok számolni róla.


- A választott otthonuk, a Balaton is státusz-szimbólummá kezd válni.

- Ez is kultúra kérdése. Ha az emeli a státuszt, hogy két-három helyen is legyen nyaralóm, akkor annak vannak következményei. Túl sok embernek van már lehetősége arra, hogy két-három nyaralója legyen, ugyanakkor az ország 20-30%-nak nincs teljesen biztosítva a napi étele. Ezeken változtatni kell. A státuszoknak rendkívül fontos szerepük van az emberi életben, ez biológia, nem lehet rajta változtatni, de azon már igen, hogy mi legyen a státusz-szimbólum: mekkora mamutot tudok leütni vagy mekkora céget tudok megvásárolni. A mamutok kihaltak, a nagy cégek megvásárlása pedig tönkreteheti a bolygót.


- A Balatont is?

- A Balatont is. Épp most olvastam a tihanyi építésztől, hogy modern időket élünk: a mezőgazdasági területeket nyaralóövezetté kell változtatni, a nyaralóterületekből pedig lakóterületeket. Drágább lesz minden, boldogan adják el a mezőgazdasági és nyaralóterületeket olyannak, aki még többet fizet értük. Kapitalizmus van, elfelejtik naponta hangsúlyozni, hogy kizárólag a pénz szabályozza a kultúra tevékenységét, ami probléma.

- A kapitalizmus helyett más rendszert kellene kiépíteni?

- A kapitalizmust kell megszelídíteni és úgy megváltoztatni, hogy túléljük vele a bolygó klímaproblémáit. Kis méretben nagyon hatékonyan szervezte az emberi életet a kapitalizmus, nagy méretben viszont romlásba vezeti az emberiséget. Óriási szén- és olajtelepek illetve tulajdonosok vannak, akiknek nem lehet azt mondani, hogy tönkremegy a bolygó, ha nem hagyják abba a kitermelést, mert akkor hihetetlen vagyonok nullázódnak le. A tulajdonnal, a pénzzel, a tőkével és a bankokkal alapvető problémák vannak. Nem feltétlenül kell kommunisztikus világban gondolkodni, mérsékeltebb szabályozással a kultúra is meg tudja oldani ezeket a kérdéseket.

 

Csányi Vilmos etológus, író, 86 éves, Széchenyi-díjas biológus, etológus egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint biológiai és kulturális evolúciós kérdései. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen 1958-ban szerzett vegyész diplomát, majd az akkori orvostudományi egyetem orvosi-vegytani intézetének munkatársa lett. 1973-tól az ELTE Természettudományi Karán a magatartás-genetikai laboratóriumban kezdett dolgozni egyetemi tanári beosztásban, később az általa szervezett Etológia Tanszék vezetője volt 2000-ig. Több, mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője és közel ötven könyvet írt. Jelentős tudománynépszerűsítő és publicisztikai munkássága is, a kétezres évek második felétől pedig szépirodalommal is foglalkozik. Munkáit elsősorban magyar és angol nyelven adják ki. Jelenleg feleségével, Évával és Janka kutyával Balatonalmádiban él.


(Az írás a Balatonfüredi Napló 2021. decemberi számában jelent meg.)